Véres tettek

29.rész

29.rész /Apukád nem fog gyanakodni*/

Elképedve meredtem a Corneliát ábrázoló képek százaira. Lehetetlen, hogy ennyire szánalmas legyen, még egy ‚ilyen‘ is, mint ő! A képek elég sokáig hevertek előttem, bármennyire is próbáltam, nehéz volt felfogni, mit is nézegetek valójában. Egy szőke liba a képeken, mű hajjal, mű testtel, mű mellekkel, körmökkel, szempillákkal, szemekkel- és még nem gondoltam bele, mi is lehet a durvább folytatás. Felháborítónak találtam, hogy így pózolgat, és még kitudja, hogy hol láthatóak az alábbi képek. Magazinokban? Az interneten? Egyszerűen gusztustalan. Pedig tudtam, hogy Melaniet nem sok választja el ettől. Hogy ő is ilyen legyen..

A szemem megakadt a falon lévő arany szegélyű órán. 3:01. A sulinak fél órája vége! Elképesztő, hogy újabb hét igazolatlant szereztem. Idegesen kaptam magamra a piros kabátot, majd az iskolatáskát is, és beszaladtam a konyhába elköszönni Lukától.

-Hazavigyelek? Kocsival hamarabb odaérsz, és apukád valószínűleg nem fog gyanakodni- mosolyodott el a majdnem szuper ajánlatával.

-Nem fog gyanakodni?- húztam fel a szemöldökömet- Ha behívatják az iskolába, mivel egy ideje sulikerülő lettem, akkor mindent megtud. És ha egy jó pasi visz haza, az még ütősebb- magyaráztam, mire meglepettnek látszó képet vágott.

-Szóval jó pasi vagyok?- csábosan vigyorgott, mire elpirulva fürkésztem immár a nedves füvet.

-Nekem mennem kell- biccentettem, és kiszálltam a fekete Audiból. Hogy milyen fajta autó, azt nem igazán tudom beazonosítani. De bárhogy is nézem, nem olcsó darab. Luka intett, miután becsaptam a kocsiajtót, s amikor elhajtott a kerekeit figyeltem. Hogy miért? Egyszerűen még ilyent sem láttam. A kocsi kinézete nem éppen versenyautó stílusú, de .. oké, nincs több érvem.

-Milyen volt az első nap?- tette fel a kérdést anya, amikor berontottam a lakásba. Szokás szerint lerúgtam a cipőimet, ledobtam a táskámat, a kabátomat pedig felakasztottam.

-Elment- hazudtam, és amilyen gyorsan csak tudtam, a szobám felé vettem az irányt, és felhívtam Melaniet.

Kicsöng.. kicsöng..kicsöng.

-Igen?- szólt bele Melanie.

-Szia. Izé az a helyzet, hogy.. eltudnád nekem küldeni a leckét?- makogtam zavartan.

-Na idefigyelj!- váltott hangosabbra- Hülyének nézel?! Az utóbbi időben nem normálisan viselkedsz! Nemsokára itt a félév, és a béplusz bizonyítványodnak annyi, ha nem szerzel igazolásokat, az elmulasztott NÉGY napra. Ami huszonnyolc óra.

Melanie szavai nem nagy hatással voltak rám. Nem érdekelt ez az egész. Egyszerűen, nem tudott érdekelni.

-Bellys..

-Anamy!- javítottam ki idegesen.

-Oké, Anamy, vagy Bellamarie vagy ahogy csak akarod. Szedd össze a cuccodat, tíz perc múlva találkozunk a .. találkozzunk a The Gostleys-nál!

-The mi?! - esett le az állam a név hallatán. Gostley. Luka. Luka Gostley.

-Hagyjuk- sóhajtott- Oda megyek elétek, és kint találkozunk- ezzel tette le a telefont, én pedig unottan dőltem az ágyamra.

28.rész

Mai második, mert holnap nem valószínű, hogy lesz.

28.rész /Szőke nyuszi/

Tehát újabb és újabb dolgokat tudtam meg, ha Luka közelében voltam. A szüleimmel ellentétben ő próbált nekem segíteni, ha ezt lehet annak nevezni. Különböző történeteket mesélt, és én egyre kíváncsibb lettem.

Szomorú pillanatait mintha most osztotta volna meg először egy kívülállóval. Luka nagyon fiatalon elvesztette a szüleit. Stephaniót, és Marbellát, a szintén moonpyrokat. Ketten maradtak az akkor tizenkét éves húgával, aki nem segített neki túl sokat. Luka a maga tizenöt évével próbált gondoskodni kettejükről, de egy világ omlott össze benne, amikor kiderült, húga tizenhárom évesen gyermeket vár.

Sosem voltak szegények, és mivel rá maradt a család vagyona, iskola helyett dolgozott. Tizenöt évesen, alapiskolás végzettséggel értek véget a tanulmányai. Szomorú, hogy még vannak ilyenek. Én, mint tizennégy éves lány, képtelen lennék gondoskodni magamról, akár ha csak egy napig is.

Connie, Luka húga még kiskorában a modell bizniszbe került, és onnan nem volt kiút. Amikor a szülei elhunytak, próbált segíteni, de tizenkét éves fejjel mit ér az? Hogyhogy nem kerültek gyermekotthonba, ha nem volt törvényes képviselőjük? Hogy sikerült nekik idáig jutniuk? Connie, mint már 12 évesen jól ismert modell, apró szépség, több munkát vállalt el, aminek következménye nem lett túl fényes. Mivel idősebbnek nézték a koránál, nem volt nehéz számára beilleszkedni a ‚nagyok‘ közé. Az egyszerű ártatlan kislányról ‚durva‘ képek szivárogtak ki. Ez a karriere végét is jelenthette volna, ha ez után nem kezdik el őt felkeresni bizonyos cégek. Alsóneműmodell? Akkor az még csak a kezdet volt..

Végül a szöszi szülei halála után úgy érezte, csak a testével kereshet, és így tudnak majd életben maradni. Huszonéves barátok után mit várhat az ember? Kihasználták a lányt, ami szomorú. Így lett csupán tizenhárom évesen terhes.. A férfival még egy ideig tartották a kapcsolatot, és mivel nem szűkösködött pénzileg, támogatta a lányt, és testvérét. Samantha születése után azonban eltűnt. Connie még mindig abban a hitben él, hogy a ‚vámpírvadászok‘ ölték meg, Luka szerint már nem bírta, és új életet szeretett volna kezdeni.

Még mindig botrányosnak, és elképesztőnek találtam, hogy élnek, és elég jómódúak. Luka huszonkét évesen egy kávéházzal rendelkezik, ami valószínűleg jól működik. Emellett a drogériában is dolgozik, és a lakása sem olcsó darab. Emellett szabadidejében Samanthával foglalkozik, és gondolataim szerint a szőke nyuszit is ő tartja el. Nem sok fizikai munkát végezhet azokkal a körmökkel.

-Mamit akarom!- visított fel az eddig mellettem ülő szőke kislány, Samy. Luka ekkor ért oda, majd a kezébe vette a csöppséget.

-Mami nemsokára jön- egy puszit nyomott az arcára, és visszatette őt mellém.

-Connie ilyenkor hol van?- kérdeztem kíváncsian, bár tudtam, semmi közöm hozzá.

-Ha nem vásárol vagy szórakozik, akkor valószínűleg a DiamondChick-ben melózik. Nem egyszerű az embernek ha dolgozik és emellett bébiszittel is, na meg a húgát figyeli, hogy nem-e művel ki egyéb hülyeséget.

-H.. hogy tudtad megoldani? Mármit, hogy szép lakás meg minden. Emellett Connie is elég ‚drágának‘ tűnik- értetlenkedtem.

-A szüleim vagyonának egy részét haláluk után megkaphattam. Volt valaki, akinek köszönhetően nem kerültünk gyermekotthonba. Sosem kerültem vele személyes kapcsolatba, de időnként leveleket küld, és egy bizonyos összeget. Természetesen kíváncsi vagyok, ki is ő, na meg rendes tőle, hogy segít. De, minden bizonnyal apa egyik régi ismerőse, aki megígérte a szüleimnek, hogy eltart minket.

-Felettébb érdekes..- mormogtam, de ekkor egy könyv ütötte meg a szememet. Samy mellett hevert a kanapén, és én egyből a kezembe kaptam- Ez mi?- kérdeztem kíváncsian.

-Connie nagykönyve- válaszolta csak úgy, majd kiment a konyhába, én meg lapozgatni kezdtem a vörös könyvet.

Amint kinyílt, hatalmas lapok tárultak elém, azokon pedig különféle képek..Könnyen észrevehető, hogy szinte az összesen Connie szerepelt. Gyermekkori képek, plasztikai műtétek előtti, utáni. Elszörnyedve meredtem Lukára.

-Jézusom, és te megengeded a kislánynak, hogy ilyen képeket nézzen?!

-Legyen büszke az anyjára- jött a mogorva válasz.

27.rész

Sziasztok;) Meghoztam a részt. Nem éppen eseménydús, inkább információk derülnek ki benne;)

27.rész /Fajok és leszármazottaik*/

Az információk csak gyűltek és gyűltek a fejemben. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy nem bírok már ennyi mindent eltárolni odabenn, és szétrobbanok.

Amit sikerült leszűrnöm a beszélgetésből, az nagyjából egykét mondat. A moonpyrok lényegében emberek. Annyival különböznek tőlük, hogy gyorsan és vérre is szükségük van. Nevezhetjük őket nem fajtiszta embernek. Most komolyan?! Csak én lehetek ennyire éretlen az ilyen dolgokhoz. Luka azt mondja, a moonpyrok a vámpír egy ágazatát alkotják. Valamikor rettenetesen régen, a vámpírok az emberekkel keveredtek, és ők ebből származnak.

Lényegében állíthatjuk az is, hogy a hampyrok szintén emberek.

-Az egész lényege, hogy az elődeink az emberek, és a vámpírok. Mindkettőnk faja belőlük lett. Ők voltak minde alapja. A vámpír ember kapcsolatokból keletkeztünk mi, moonpyrok. Ti meg, nos, a hampyrok ősei az emberek és a moonpyrok. Nem kicsit bonyolul ez az egész. A következő meg már valószínűleg egyértelmű. Két hampyr gyermeke csakis hampyr csemete lehet, mint te is! A moonpyrok ivadékából csakis moonpyr gyerkőc keletkezhet. Így halt ki a szervezetetekből a vérivás. Több generáción és fajon át, lassan már emberek keletkeznek- Lukától aranyos volt, hogy mindent elmagyarázott nekem, és ennyi figyelmet fordít rám.

-És a hampyr ember közösülésből mi keletkezik? Vérfarkas?- nevettem el magamat.

-Ez roppant egyszerű. Hampyr ember kapcsolatból kis emberek keletkeznek, őket már nem hampyrnak nevezik.

-Ők nem öröklik a hampyr géneket?- húztam fel a szemöldökömet.

-Nem. Figyelj, Bellamarie. Ezek a gének a vámpíroktól származnak. Ahogy azok más fajú leszármazottjaikba kerülnek, egy részük kiveszik. Nem öröklik az összeset, csak egy bizonyos részüket. A vámpírok mindennél hatalmasabbak. Mi, moonpyrok már kevésbé. Nincs meg bennünk az erő, amivel átváltoztathatunk lényeket. Csupán az erő, a vér ivás. Ti, mint a moonpyrok utódai, már nem fogyasztotok vért. De az erő ottvan, nem igaz? Az emberek, akiket ti nemzetek.. nos nekik mi marad? Egyszerűen, semmi. Ő csupán tehetetlen emberi lények.

Azoknak akik nem nagyon értették meg:

vámpír+ ember= moonpyr+ ember= hampyr + ember= ember

26.rész

Hulla fáradtan részt hozok;) Ezt vegyétek kárpótlásnak a tegnapiért;)

26.rész /Szőkeségek a helyszínen*/

Az agyam nehezen bírta feldolgozni az előbb beszerzett információt. Nyugi Bellamarie, hisz ez csak egy szám! Huszonkettő. Nem nagy dolog. Persze, csak ennyi éves a srác, akiről eddig azt hittem, hogy tini. Pedig ez már a vénhez közelebb van. Méghogy huszonkettő! Nem lehet olyan idős! Hiszen az arca ártatlan és kisfiús. Még csak nem is ráncos! Azért huszonkét évesen már ráncosodik az ember, nem?

-Így néz ki egy csávó lakása?- meredtem értetlenül az előttem elterülő képre. Pontosabban egy apró lyuk nagyságú nappalira, amely rendezett, világos és tiszta volt. Nem igazán járok felnőtt srácok lakásába, de ha Melaniet kérdezném, ő biztosan felvilágosítana, vajon ilyen egy átlagos pasi lakás?

Nem erre számítottam. A szoba közepén a krémszínű kanapé terült el, annak szemben egy komplett nappali bútorzattal, amely szintén világos színeket vett fel, csakúgy, mint a szoba össze tárgya. A kanapé előtt egy apró üvegasztal, s azon egy átlátszó vázában szobanövények. A fény csupán a jobb oldali ablakon szűrődött be. Egy ilyen házat is elfogadnék- Ez valami elképesztő- nyögtem ki nehezen.

-Nem sokáig lesz ilyen- nevetett fel, de én kezdtem magam kényelmetlenül érezni a megjegyzésétől. Főleg az iménti perverz beszólásai miatt- Nemsokára a húgom meghozza a lányát, Samyt. Na akkor kössem fel a gatyámat!

Kérdeznem sem kellett, mert ekkor a mögöttünk lévő ajtó kinyílt, és egy apró, szőke kislány szaladt be rajta- Jukasz- szinte villámsebességgel közeledett Luka felé, aki felkapta a kislányt, egyenesen a kezei közé.

Miután megölelgette az apró szőkeséget, és másik, szinté szőke ‚lény‘ lépett be az ajtón. Ez már közel sem volt olyan bájos, aranyos kislány. Hosszú, szőke haját dobálva, jött egyenesen a kanapéig, ahová apró különféle márkás ruhákat rakott le. Lefogadom, ez lenne a hugica. A kinézetéből csak annyit tudtam leszűrni, hogy több rajta a mű, mesterséges testrész, mint igazi. Be kell vallani, a mellei külön figyelmet igényeltek, kár, hogy az is átesett egy kisebb-nagyobb plasztika műtéten. PlayBoy nyuszi megérkezett.

-Bocsi, ha megzavartunk valamit- mosolyodott el a Barbie baba, majd tűsarkújával egyensúlyozva egy puszit nyomott az ifjabb szőke királylány arcára- Minden itt van neki, amire szükség lehet- mutatott műkörmeivel a kanapén heverő ruhakupacra- Holnap reggel jövök. Puszi drágáim- csókot dobott a levegőbe, majd még egy ideig integetett a kicsinek aki a szomorúság legkisebb jelét sem adta.

-Ő a húgod?- mutattam ledervedve a már csukott bejárati ajtóra.

-Meglepő?- nevetett- Mindenki azt hiszi, hogy a nővérem, de még csak 19 éves, egyébként Connie-nak hívják.

-19 éves és a lánya már ekkora?!- az eltelt egynéhány percben sokk után sokk ért, nem győztem befogadni az infókat. Túl sok volt ez már nekem!

-Igen. Ez nem éppen egy olyan dolog amit nyilvánosságra hoztunk volna. Samy 5 éves- a csöppség már a kanapén foglalt helyet, és a távirányítót nyomkodta.

A kérdések egyre csak gyűltek és gyűltek. Tehát Luka húga, 14 éves volt, amikor megszülte a kis szőkét. Ez azért nem semmi! Jelenleg 14 vagyok, és még az első csókig sem jutottam, nem hogy a szex!

-És ő.. ő .. ő is az?- néztem a kislányra, de az értelmetlen kérdést Lukának szántam.

-Igen. Az egész családunk moonpyr- kaptam meg a még titokzatosabb választ.

-Tehát, nektek lehetnek gyerekeitek?- húztam fel a szemöldökömet.

-Persze. A szervezetünk szinte teljesen az emberekével összhangban működik. Egyetlen egy apró szükségletet leszámítva. Bizonyos időközönként szükségünk van a vérre, és hiába harapjuk meg az embereket, mi nem vagyunk vámpírok, így ők sem változnak át.

25.rész

Sziasztok:) Most nagyon rövid, és tényleg sajnálom, de ma képtelen vagyok bármit is jól megfogalmazni..

25.rész

-Szóval hányan is vagytok? Mármint a húgod, te .. ? – faggattam Lukát, amikor végre beértünk Carlton főterén lévő apró TicToc kávéházba. Helyet foglaltunk az egyik ablak melletti kétszemélyes sötét asztalnál- Hm.. itt még nem is jártam- terelte el a figyelmemet az ismeretlen kinézetű kávézó.

-Nyomós oka van..- dünnyögte halkan Luka- Öt éve az én nevemre lett átíratva. Valószínűleg ezért nem hoztak még el ide a szüleid.

-Aha. Szóval ez is a tiétek? És a drogéria is?- kíváncsiskodtam.

-Nem. Az a város tulajdona- Gyere, mutatok valamit- felkelt a székről, megragadta a csuklómat, és maga után húzott. Végigmentünk a kávézón, egészen egy kis folyosóig..

-Hová viszel?- kíváncsiskodtam, s a félelem mostanra már elmúlt.

-A lakásomba.

-Na nem!- elrántottam a kezemet, és hihetetlenkedve bámultam rá- Ne keverj össze a kurváiddal!

-Eszembe sincs- nevetett fel- Tudtam, hogy óvatos vagy, de ennyire? Egyébként meg, vámpír vagyok és nem pedofil- amikor ezt kimondta, nem tudtam miként reagáljak. Pedofil? Mégis hány éves lehet? Értetlen képet vágta néztem rá, s kérdeznem sem kellett, magatól mondta- Huszonkettő vagyok.

-Huszonkettő?! Ne ne hülyéskedj. Alig lehetsz tizennyolc!- egyszerűen nem tudtam elhinni. Hogy lehet ez a fiatal srác huszonkét éves? Vagy a vámpíroknál ez természetes, hogy ilyen fiatalnak néznek ki?

Igen, ez most komolyan csak ennyi:/ Mint a Photographeresben:/ De hoztam képeket az új szereplőkről ;) Tippelni lehet, vajon kik is ők!:)

-Connie Grosly

-Samantha Grosly

http://thephotographer.blog.neon.hu/

24.rész

Most kapjátok a kövit, mert délután nem leszek;) Jó olvasást és köszi azt a sok véleményt/elképzelést!:)

24.rész /Apuci sok mindent nem mondott el, kislány/

Menekültem. Egy részt örültem, hogy megszabadultam a csodálkozó pillantásoktól, a vámpír sráctól, aki felveheti a  ‚Bellamarie által először megütött személy‘ címet. Még sosem verekedtem senkivel, csak apával. De az nem ugyanaz volt. Egy apró ütés betanulása céljából verekedni közel nem olyan, mint az imént történt halálközeli élmény. Egyáltalán miért jöttem el Luka után? Hogy elmeneküljek? Erre tanítottak a szüleim? Nem.

Meg kellett állnom, megvárni az engem követő vámpírt. Lukát.

-Már bizonyítottál, kislány.. nem kell újabb trükköt bemutatnod, ugyanis nem gyilkosság céljából jöttem..- Luka hangjától meg kellett volna ijednem. De nem tettem. Nincs mit veszítenem. Egyszer mindennek eljön az ideje, mint ahogy az első vámpír megölésének is. Most?

-Nem bírom az egoistákat- megfordultam, s én lettem a kezdeményező. Egyre közelebb léptem Lukához, szinte már a magánszférájában jártam, megpróbáltam ismét elkapni a nyakát, most azonban balul sült el. Luka számított a lépésemre, s ügyesen cselezte ki, könnyed karmozdulattal. Megfordult a kocka. Most én voltam az áldozat, a szerencsétlen aki a levegőben kapálózik, amíg ő lenézően nevetett.

-Apuci nem sokat tanított- vigyorgott bambán, s velem egy magasságban tökéletesen a szemébe tudtam nézni. Levegőm fogytán volt, de emiatt nem tudtam aggódni. Nem fog megölni- bizonygattam magamat, majd egy erőteljes lendítéssel jobb lábammal sikerült megcélozni a hasát, s kiszabadulni szorításából. A földre zuhantam, de korántsem olyan durván, mint az imént ő. Még mielőtt sikerült volna összeszednem magamat, s felkelni a földről, Luka megelőzött. Ott állt fölöttem, de nem hátráltam. Lehet, hogy ismét ‚megtámad‘ lehet, hogy nem. Könnyedén talpra ugrottam, de Luka ezúttal nem mozdult. Csak állt összefont kézzel.

-Miután kijátszikáltad magad..- nevetett- és amennyiben megpróbálsz kevésbé agresszíven viselkedni, leülhetnénk valahová beszélni.

-Hogy megtámadj egyéb embereket?- vontam fel a szemöldökömet- Na azt már nem! Nekem az a dolgom, hogy megvédjem őket!- jelentettem ki kissé beképzelten, de ő ezen is csak elmosolyodott.

-Kislány, apuci sokmindent nem mondott el. Ha akartam volna, az Aqua bevásárlóközpontban is táplálkozhattam volna, nem gondolod? Az a rengeteg ember, és mind élve jutott ki onnan.

-Lehet, hogy élve, de attól még ihattál belőlük!- legalábbis képtelen voltam elhinni, hogy Luka civilizáltan viselkedjen. De miért? Hiszen én is láttam, saját szemekkel, hogy milyen aranyosan viselkedett a vásárlóival- Ilyenkor ki van a boltban?- jött ki belőlem, csak úgy kíváncsiságból.

-A húgom vezeti a frontot- bökte ki simán.

-Jézusom!- kiáltottam fel- Van húgod?! Mármint, nem egyedül vagy?! – a heves reakcióm már-már nevetséges volt. Valószínű, hogy nem egyedül van. Lehet, hogy minden második ember vámpír a városban! Kezdem úgy érezni, hogy depressziós vagy mániákus vagyok.

-És ez még nem minden- kezdte titokzatosan, s kirázott a hideg- A házunkban boszorkányok vannak, a kriptában pedig egy üvegben kutyaszőrt tartunk. Mellesleg amikor meghalt a kis rotim, a húgom hozott nekem négy oroszlánt kínából. Most a szobámban élnek, mellettem alszanak.

Ledermedve bámultam rá, teljesen beleélve magamat abba, amit mesélt, de hangos nevetése visszarántott a valóságba- Bellamarie, mi normális, emberi életet élünk!

-Ezek után biztosan elhiszem- forgattam a szemeimet, s csak ekkor tűnt fel, mintha a légkör megengedett volna, a feszült hangulat elpárolgott, s csak ketten voltunk. A szűk, embermentes úton álltunk, s nevettünk. Akár a filmekben..- főleg, hogy van barátnőd. Az a ribanc kinézetű csaj – jött ki véletlenül- hupsz- tettem hozzá ártatlanul, de ez már mit sem segít.

-Barátnő? Csak egy útszéli. Aznap találkoztam vele, és gondoltam eljátszogatunk, amíg te megérkezel.

-Semmi gond. Biztosan szuper lehet egy prostival kavarni, hacsak néhány perc is az egész.

-Hé, tíz dolláromba került!- a bár nem volt éppen vicces, ezen muszáj volt nevetnem. Ennyit az én képzeletbeli gazdag moonpyromról. Tíz dollár egy csajért. Egy útszéliért. Ezek után kitudja milyen betegségeket gyűjtött be a srác. Vagy a vámpírokra nem hatnak az ilyenek?

23.rész

Tudom, hogy nem ilyenre gondoltatok, de ez is valami;)

23.rész

Amíg a többiek angolon punnyadtak, tanultak és művelődtek, én a sulink folyosóján járkáltam,-mint egy száműzött. Szép. Kidobtak az óráról, ami egy igazolatlant jelent, vagyis hiányosak lesznek az óraszámaim. Néhány hete még a jövőmnek éltem, bármi áron is, de szerettem volna legjobb lenni. Tanultam, sportoltam ezerrel. Most? Napok óta arra nem veszem a fáradtságot, hogy elmenjek futni, gyakoroljak valamit. Egyszerűen nem érdekel.

Apai ágon, nagyapám ilyenkor azt mondogatta, biztosan szerelmes vagyok.. Az már rég volt. Szerelmes azóta sem voltam, s csak az elérhetetlen álom című emlékképek térnek vissza olykor-olykor. Egy azonban biztos. A szerelemnek köze nincs a szétszórtságomhoz.

A folyosón járkálva, a szekrényemhez tévedtem, hogy kiszedjem a könyveket a következő órára. Amikor a kis kulcsot a helyére tettem, majd jobbra tekertem, az ajtó kinyílt, és egy szürke, meglehetősen kopott boríték akadt a szemembe. Hogy került oda? A kis résen át, ami szellőzőként szolgál a szekrényen.

A filmekben már láttam hasonlót, hogy a srácok vagy csajok annak az illetőnek, akiért odavannak, leveleket dobálnak a szekrénybe. Természetesen nem kopott, piszkos szürke leveleket. Mert ez az volt. Nem haboztam, kíváncsian bontottam ki, és olvasásba kezdtem.

Bellamarie, ha ezt a levelet olvasod, és még mindig úgy érzed, szeretnél többet megtudni, esetleg újabb halálközeli élményben részesülni, gyere el utánam. Tudom, hogy nem fogod feladni. Bízom benned. Igazad van, nem a legjobb ötlet a szüleidet kérdezni a dologról, szólni nekik bármiről is. Az Aqua bevásárlóközpontban megtalálsz, ma délig. 2012.1.3 ; Luka G.

Amikor a levél végére értem, beleremegtem. Luka. Hát így hívják? Megnéztem mennyi az idő, majd felöltöztem, és útnak eredtem. Az iskola is messze volt a bevásárlóközponttól, de délig még gyalog is odaérek. 8:40 van, ami azt jelenti, hogy nemsokára kicsengetnek az első óráról, és ha megtalálnak, behívatnak az igazgatóiba, amit nem szeretnék. A levelet továbbra is a kezemben tartottam, s úgy indultam el. Kint hűvös szélt fújt, ezért feltettem a gombócos sapimat, ami érdekesen nézett ki. Nem ez számított, csak hogy végre eljussak a bevásárlóközpontba. Tudtam, hogy nem vagyok normális, na de ennyire? Magam megyek a halálom elé?

Tudtam, hogy van egy rövidítés, amellyel hamarabb odaérek, kevesebb erőfeszítéssel, és az esélye, hogy valaki meglát és beköp a szüelimnek, meglehetősen kicsinek tűnt, ha ezt az utat választom. Egyre azonban nem számítottam. Átmentem a gazzal fedett földes úton, s onnan egy gettószerűségbe kerültem. Az épületek kopott falai mellett konténerek, és ami még megrázóbb, azokból kikukucskáló hajléktalanok. Félni kezdtem.

Bellamarie. Nyugi csajszi, hiszen nincs veszély. No para, csak ártatlan emberkék. Ráadásul biztosan régen ettek, és teljesen le vannak gyengülve. Erre születtél, hogy másokat megvédj. Most meg beparázol néhány hajléktalantól?- ezekkel a szavakkal nyugtattam magam, de nem volt valami hatásos.

A filmekben láttam azt is, hogy az ilyen helyeken találkoznak a veszélyes, fekete ‚nagymenők‘, akik drogokkal bizniszelnek, isznak és verekednek. Meglepő, mert itt semmi olyannak nem láttam nyomát. Csak a szemét, a hajléktalanok, meg a hideg szél.

Amikor végre kiértem a friss, szmoggal teli levegőre, megkönnyebbültem. Túléltem, hogy végigkellett jönnöm egy csapat hajléktalan mellett, és senki sem szólított le.

A város a tanítás ellenére, teli volt fiatalokkal, különböző csoportokba vegyülve. Ismerős arcokat szerencsére nem láttam, így magabiztosan mentem tovább, nem számítva arra, hogy megint idő előtt futok bele valakibe.

-Nahát, a kislány..- gonoszul elmosolyodott, s én csak feszülten álltam. Megmozdulni is alig bírtam. A félelem eluralkodott rajtam,s nem tudtam tenni ellene- Nem kell félned- kacsintott, de ezt ő sem gondolta komolyan- Nem élvezem a játék e fajtáját. Megkínozni egy olyan személyt, aki számít a halálára, nem küzd ellene, rosszabb, mint egy zacskó fagyasztott borsóval szexelni- én szerezzek neki örömet? Azzal, hogy részt veszek a játékában? Ha ezt szeretné, hát legyen.

-Tudod, Luka.. nem bírom az egoistákat. Nem azért jöttem, hogy játszadozzunk- egy adrenalin lökettel lettem gazdagabb az imént..

-Kislány, nem ölhetsz meg. Még nem. Túl sokat tudhatsz meg tőlem. Ami egyenlő azzal, hogy utána még meg is bánnád a gyilkosságot- nevetett gúnyosan.

-Nem vagyok kezdő ezen a téren..- hazudtam.

-Bizonyí..- befejezni sem tudta amit elkezdett, heves reakcióm miatt. Könnyedén kaptam el bal kezemmel, nyakánál fogva az aljas moonpyrt, s lábai nem érték a földet. Egyszerűen ez az egész lehetetlennek tűnt. Sosem csináltam még ilyet, egy azonban biztos. Félelmemben eltaszítottam magamtól. Az én szememből először csak egy ártatlan elengedésnek tűnt, azonban hangos csapódással végződött. Luka háttal a falnak repült, s a csapódást követően felnyögött. Ijedten álltam a dolog előtt. Féltem. Láttam a rám szegeződő tekinteteket, a diákokét, a járókelőkét. Egy azonban biztos. Nem szabadott volna megtennem. A faj leleplezése bűn, s egy hétköznapi ember nem lenne ilyenre képes. Kétségbeesetten kaptam fel a földön heverő táskámat, s elszaladtam, amilyen gyorsan csak tudtam.

22.rész

Kicsit hosszú lett.:$ Köszönöm a kommenteket;)

22.rész /Magaviseleti problémák?/

-Mégis mit képzelsz magadról?!- esett nekem apa, amikor beléptem az apró lakás ajtaján.

-Hé..Nyugi már!- kezeimet védekezésképpen tettem magam elé, pedig kőkeményen biztos voltam benne, hogy apa kiabáláson kívül nem igazán fog bármit is tenni- Csak friss levegőre volt szükségem. Ennyi- ezzel lezártam a beszélgetést, és visszavonultam a szobámba, remélve, hogy Melanie már elhúzott. Tökéletes- dünnyögtem csak úgy magamnak na meg az üres szobának. Lerugdostam a cuccaimat, majd lerángattam magamról a sok ruhát, a magas szobahőmérséklet miatt.

*°o°*°o°*

A napok unalmasan teltek, én pedig tanácstalanul üldögéltem a szünet többi részében, imádott kis szobámban. S bár félelmetesen közelgett a visszatérés az iskolába, nem voltam hajlandó tanulni. Tudtam, hogy javítanom kell a félévi bizonyítvány előtt, de senki sem tudott rászedni, hogy egy könyvet is a kezembe vegyek.

Nagyrészt inkább magányosan, gondolkodva töltöttem a szabadidőmet. Nem mertem rákérdezni anyáéknál, hogy miért hazudtak. Féltem. Jobban féltem a szüleimtől, mint egy moonpyrtól, és ez egy nagy hiba. Miért? Ha apa megtudja, hogy hol is járkáltam a múltkor, büntetések zúdulnak majd rám, ő meg a ‚vadász‘ barátaival a srác keresésére indul, ahol valószínű, hogy életét veszti majd. Amit természetesen nem szeretnék.

Sokkal veszélyesebb világban élünk, mint gondoltam. Ha a moonpyrok nem csak teliholdkor veszélyesek, nagyobb az esélye a haláleseteknek. Azonban voltak dolgok amelyeket képtelen voltam összekapcsolni. Itt Carltonban, igen ritkák a gyilkosságok, a holttestek. Csendes, nyugodt város ez. Merem állítani, hogy a rendőrségnek még nem volt nagyobb gondja ebben a városban, mint elkapni egy hajléktalan rablót, aki a szupermarketből tett zsebre egy-egy étel félét.

Vagy annyi hampyr lenne? Túlerővel bírunk felettük? Esetleg megölik őket még azelőtt, hogy bármi kárt tehetnének? Ezt nehéz volt elképzelni, ugyanis apa nem sűrűn jár el itthonról. Néha-néha bemegy a családunk által vezetett élelmiszerboltba, nem messze a házunktól. A megrendelésekkel is itthon foglalkozik.. vajon kik azok, akik megölik őket?

Tudtam, hogy ezekre csak egy helyen kereshetem a választ. Joshuánál, a nagyapámnál. Titkok, hazugságok.. napról napra eltávolodok a szüelimtől, szinte már alig beszélünk. Nem merek hozzájuk szólni sem, nehogy leleplezzem az eddigi információimat. De Joshuához eljutni nem lesz könnyű. Nem ismerem az utat, nem ismerek semmit, ami elvisz hozzá. Felhívni az aztán lenne a nagy luxus! Elképzelhető, hogy még a telefont sem ismeri. Ennyit erről. Meg kell kérnem apát, hogy elvigyen utána. Nincs más választásom.

Ma azonban lehetetlen. Január 3, ami annyit jelent, hogy visszatérés a suliba. Első nap, 2012-ben. Ha ma ellógok, végleg lemondhatok a jó magaviseleti jegyemről. Ez lenne ebben az évben a harmadik nap, hogy iskolát kerülök. Anya a másik kettőre hajlandó volt megírni az igazolást, de ma hiába is szeretnék itthon maradni, lehetetlen.

-Bellamarie, gyere , Melanie már vár!- kiabált anya az előszobából. Hülye vagyok, hogy megbeszéltem Mellel, hogy ma együtt menjünk. Egyel több ok, hogy miért kell végigülnöm azt a hét órát.

-Megyek- kiabáltam, de ekkor már a folyosón jártam. Felkaptam a táskámat, meg a cipőmet, és indulásra készen kiléptem az ajtón.

Az iskolába menet gyorsan eltelt, főleg, hogy Melanie végigbeszélte az egészet. Mint általában, most sem figyeltem rá, csak a saját gondolataim érdekeltek.

-Mrs Clemange, kérem együttműködne velünk?- szólított fel a tanár, s én csak értetlenül néztem rá.

-Természetesen- bólintottam, majd visszafordultam a firkafüzetemhez, és folytattam az írást. Nem törődtem a körülöttem lévő tekintetekkel, sem a tanárral. Nem jellemző rám ez a szétszórtság, de ma nem voltam formában.

-Kérem a füzetet- az előttem álló magas, ősz hajú tanárra meredtem, aki dühösen méregetett hatalmas szemüvege mögül.

-NEM!- meredtem rá, és becsuktam a füzetet.

-Hogy mondja?- fenyegetően mérgetett, de most nem számított. Mintha önbizalom szállt volna belém, és hirtelen nagypofájú visszaszólogatós diákká váltam- Semmi köze hozzá! – egy utolsó grimasz, avagy az utolsó percek az angol órán.

-Ez esetben kérem hagyja el a termet, Mrs Clemange!- idegesen az ajtóra mutatott, a többiek pedig röhögésben törtek ki. Egyedül Melanie kétségbeesett arca lepett meg. Értetlenül meredt rám zöld szemeivel, s én csak legyintettem a kezemmel, majd elhagytam a termet.

szóljatok rám, ha véletlenül elkezdene a főszereplő Chloéra hasonlítani:) ui.: kérhetnék csillagokat?:$

21.rész

Mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívánok:$

21.rész /Hazugságok*/

A srác letolta magáról a fiatal lányt, majd kiegyenesedve fordult felém, s tett egy lépést előre. Így, teljes magasságában már pofon egyszerű volt megbizonyosodni arról, ki is ő valójában. Nem kellett taxit fognom, nem kellett buszra szállnom, hogy magam előtt lássam Őt.

Amikor először álltam vele szemtől szembe, sokkal barátságosabbnak tűnt, mint jelen pillanatban. A gonosz, vad felét mutatta, bár teliholdnak nyoma sem volt. Lehet, hogy apáék ebben is hazudtak? Hogy nem is csak teliholdkor veszedelmesek?

-Nem lehetsz ennyire ostoba..- motyogta, s egyre közelebb jött hozzám- Ha lett volna egy kis eszed, akkor és ott látsz utoljára. Nem merészkedsz újra a közelembe. Szólsz az apukádnak, aki majd jön a ‚hadsereggel‘ megpróbálnak levadászni, végül szomorú véget vetek ennek az egésznek, a hampyrok halálával. Elértem volna, azt amire a fajunk évszázadok óta vár. A szabadságot, a függetlenséget. 14 éves létedre, nem lehetsz ennyire ostoba, és merész, hogy keresztülhúzol a terveimen.

-Ki ez a lány?- lépett előre remegve a magas, sötét hajú szépség, aki mindeddig szótlanul állt. Hangjából kiszűrhető volt a félelem.. Egy ember. Egy ártatlan ember.

-Clementine, most elmehetsz- fordult felé nyersen a srác, a gyilkos, az ellenség, akivel jelen pillanatban végeznem kellene. Értesíteni a szüelimet, vagy valakit, aki segít rajtam.

Egy pillanatra sem tévesztettem szemelől a srácot.. Sokáig farkasszemet néztünk, végül elkezdtem összeszedni a bátorságomat, hiszen nincs vesztenivalóm. Csak az életem. Ugyan, mit ér az ilyenkor? Ha nem teszem meg, akkor ő fog lépni. Egy könnyed mozdulattal képes lenne megölni, nekem viszont hatalmas erőre lenne szükségem, egy ilyen lény megöléséhez. Most, hogy tisztában voltam azzal, apám szavai nem igazak. Erről is hazudtak. A moonpyrok nem csak a hold felkeltekor életveszélyesek. A hétköznapokon éppen olyan veszedelmes, utálatos gyilkológépek, de akkor miért használják rájuk a moonpyr kifejezést? Mit tudnak a hold felkeltekor, amit normál esetben nem? Közük van egyáltalán a holdhoz? Vagy a vámpírokhoz? Miféle lények ők?- kérdések ezrei sorakoztak bennem, de tudtam, ez nem a legalkalmasabb idő a gondolkodásra. Cselekednem kell, méghozzá azonnal.

-Bellamarie, igaz?- nézett rám, még mindig azzal az apró, gonosz mosollyal- Nem gondoltad volna, hogy itt találsz, mi? – költői kérdések, melyekre pontosan tudta a választ.

-Már az első pillanatban kiszúrtál, nemde? Én naiv kislány, meg azt hittem, hogy ti nem rendelkeztek azon képességekkel, mint mi. Ezek szerint ebben is hazudtak..-szavaim lassan jöttek, de a hangom legalább nem csuklottak el.

-Ha most megölnéke, az egész életem egyszerűbb lenne. Nem fenyegetne a veszély, hogy elárulsz, és megpróbálsz megtámadni. Azonban nem az én játék stílusom lenne. Csak saját lapokkal játszom- dobott egy csókot a levegőbe, majd hirtelen futásnak iramodott, vagy nem tudom mit is tett, de eltűnt.

Egy darabig még ledermedve álltam, s zsebemben vibráló telefonra figyeltem fel. A kijelzőn apa neve villogott.. Nem akartam velük beszélni.. nem most. Mindenesetre jobbnak láttam, ha mégis felveszem, és letudjuk a rám váró ordibálás egy részét.

-Hol a fenében vagy?!- apa ideges hangja köszöntött, a vonal másik végéről.

-Apa, semmi gond, csak friss levegőre volt szükségem..- próbáltam lenyugtatni.

-Ilyenkor?! Kint a sötétben? Egyedül? Mégis miféle eszementnek jut eszébe, hogy kint rohangáljon, amikor vendégeink vannak?!

-Nekem..- dünnyögtem, majd kinyomtam a telefont, és csalódottan indultam haza..

http://thephotographer.blog.neon.hu/

20.rész

Az én újévi ajándékom (nem bírtam ki és előre megkapjátok)* Csak itt, csak most, csak nektek;)

20.rész

20.rész

Minden porcikám egyet akart. Bármennyire is volt eddig nagy az önuralmam, most mintha megszűnt volna létezni. Bizsergető érzés fogott el, amikor rá gondoltam. A moonpyr srácra, akit akkor láttam a drogériában. Csak egy érintés és pillantás kötött össze vele, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy újra látni kívánjam.

Kedd este volt, az apró Carlton nevű városkát pedig csak az esti fények világították ki. Azonban ez sem állíthatott meg. Lámpák, fények nélkül is majdnem tökéletes a látásom a korom sötétségben, s úgy éreztem, most válhat hasznomra ez az egész hampyr ügy.

Összemosódott az eddig engem körülvevő kép, Melanie beszéde, a szavak most csak értelmetlen dumának tűntek. Képtelen voltam bármire is figyelni, egyre jobban koncentráltam arra a srácra. Még sosem éreztem ilyet. Mintha minden megszűnt volna létezni, csak ő és én maradtunk volna. Egy másik világban. Ott, ahol nem számít milyen lény vagy, melyik fajból származol. Mindenki elfogadja a másikat annak hibáival együtt, s boldogan élnek.

-Bocs, most el kell mennem- hirtelen felugrottam az ágyamról, s leírhatatlan sebességgel kapkodtam magamra a vastag ruhákat. Beleléptem az első csizmába, ami előttem hevert, az öreg telefonomat és remélhetőleg nem üres pénztárcámat pedig a zsebembe csúsztattam. Kirohantam apró lakásunk ajtaján, majd le a panelházi lépcsőkön, ahol sikeresen megcsúsztam, és az öreg, rozsdával lepett korlátba kapasztottam, mint biztos támaszba. A majdnem csúszva landolásomat jelnek vettem, miszerint lassítanom kell.

Saját biztonságom érdekében a futást ezentúl mellőztem, és sietős léptekkel folytattam utamat. Felmerült bennem szüleim aggódó arca, esetleg a kép, miszerint képesek lesznek utánam jönni, majd toronyba zárnak, és ott élem le életem utolsó éveit. Esetleg ha egy bizonyos szőke herceg megpróbál majd megmenteni, apa még azt is elijeszti, valószínűleg egy karóval. Amilyen mázlista vagyok, ez könnyen bekövetkezhez.

Kifulladtan fújtam ki a levegőt, majd körbenéztem, hogy megtudjam, körülbelül hol is vagyok. Csalódott voltam, amiért nem jutottam valami messzire. A lakótelepünkről kivezető úton álltam, a velem szemben álló sötétséggel. Mit is várhat az ember? Az ünnepek utáni kihalt keddi estén? Carlton nem egy nagy város, sosem volt híres milliárdos lakosságáról, azon kevés emberek akik netán erre tévedtek, hamar el is tűntek a képből.

Ahogy sietősen haladtam tovább, kiértem egyfajta főútra. Taxit fogni .. az ötlet egyszerű, de még sosem csináltam ilyet. Általában apával közlekedtem a városban, a saját kocsinkkal. Most viszont egyedül voltam, az St. Stephanus úton, minimális pénzösszeggel.. A kis drogéria, ahová tartottam a város másik felében volt. Bevásárlóközpontok, bulizóshelyek.. egyszóval, ott zajlott az élet, amíg én a békés, nyugodt környezethez voltam szokva. Délután, vagy inkább este fél ötkor nem sok mindent kezdhet az ember, főleg ha még buszt sem lát a közelben.

Az óra ketyegett.. Rengeteg dolog sürgetett hirtelen; a szüleim, az idő, netán mire odaérek, bezárnak. Levegőt kapkodva a legközelebbi buszmegállóhoz siettem. Vak sötétben a buszok menetrendjét fürkészni tabunak tűnt. Reménykedve közeledtem a buszmegállóban ülő, sötét alakhoz, ám amikor odaértem, nem egy, hanem két embert is megpillantottam. Talán ezt pozitívum ként kellett volna felhoznom, de nem szívesen zavartam meg a szenvedélyes pillanataikban járó párocskát.

Szerencsés lennék? Azokat a részleteket, amelyeket a legkevésbé szeretettem volna látni, most tisztán ki tudtam szűrni a sötétségből. A padon ülő, fiatal srácot, amint egy sötét, hosszú hajú lánnyal mohón csókolóztak. A lány karjával a fiú nyakát ölelte körül, míg lábait a srác csípője köré fonta.

Az undor és a féltékenység egyszerre gyűlt bennem. A tudat, hogy én még ezt sosem éltem át, nem volt egy személy sem, akivel ennyire közel kerültünk egymáshoz. Szerettem volna én a lány helyében lenni, kevésbé a ruháiban. Szaggatott necces harisnya, villantós miniszoknya, és a még undorítóbb, combig érő csizma.

Kurva- gondoltam magamban. Hogy miért is? Első sorban, mert rettenetesen hideg van, még így beöltözve is majd‘ megfagyok, ő meg félmeztelenül villog.. Egyszerűen taszítónak találtam az ilyeneket, mégis irigy voltam rájuk.

Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam a padon csókolózó párt, de idővel a srácnak is feltűnt a ‚betolakodó‘. Értetlenül meredt rám, amíg a lány nekem háttal ült. Sötét szemeivel arcomat fürkészte, s szinte teljesen merevvé fagytam, amikor pillantásunk találkozott. Azok az ismerős vonások, az az ismerős és mégis feledhetetlen szempár..

-Nocsak, nocsak..- jöttek ki a gúnyos, ám mégis meglepett szavak torkán, majd cinkos félmosoly ült ki kreol arcára, s szemfogai még a sötétben is fénylettek- Visszajöttél..

A rész 4 napig írtam, de ma reggel végre megszállt az ihlet. Többször is töröltem, de aztán meglett az igazi. Képtelen vagyok itthagyni titeket. 804 komment és 200-300-as nézettségek után.:$ Köszönöm mindenkinek a bíztató hozzászólásokat.:) Szeretlek titeket; Boldog új évet mindenkinek;)

http://thephotographer.blog.neon.hu/

19.rész

Nem éppen egy jó hírrel jövök. Az a helyzet, hogy alig van ihletem és időm a blog írására. Ráadásul elég igényes részeket kéne írnom, ehelyett itt vannak ezek a rövid és lényegnélküli részek. Lehet, hogy ez az utolsó rész.. Köszi mindenkinek aki olvasta.♥

19.rész

Kedd este Melanieval ketten ücsörögtünk az ágyamon. Nem igazán tudtunk miről beszélgetni. Itt a búcsú idelye, számomra a megkönnyebbülésé, de el kellett rejtenem a bennem lakozó örömöt. Nem Igaz, hogy csak néhány utcával arrébb költözik, de ettől még együtt járunk majd suliba.

-Valamelyik nap el kell jönnöd a nagyi házába!- Melanie tenyerét az enyémre csapta, majd vidáman mesélt tovább- Nem gondoltam volna, hogy a nagyim ilyen csúcs!

Ami azt illeti én sem. Amikor megláttam Melanie mamáját, csalódtam egy kicsit. A képzeletemben egy csinos, Mel féle plasztik nyanya szerepelt. Amikor beállított ide az alig 140 magas, ősz hajú, kissé molett nénike, tágra nyílt szemekkel bámultam. Mel valami csúcsnagyiról beszélt, akivel fát díszítettek, meg minden.

Ezzel a törpi nénikével aligha lehet fát díszíteni. Najó, az alsó ágakat valószínűleg eléri. Mel nagyapját még nem ismerem. De kinézetben valószínűleg az is ilyen törpe. Meg ősz hajú. Lehet, hogy Mel apja is ilyen kicsi. És kövérkés. Anyja ez esetben színtiszta ellentéte lenne a férfinak. Magas, beesett arcú, sötét hajú, karcsú nőnek mondható. Szó szerint csont és bőr. Ezt biztosan az alkohol és a hozzávalók teszik. Mi mástól nézhet ki így egy alig negyven éves nő?

-Na és mit kaptál karácsonyra?- ha mással nem is, ezzel a kérdéssel lehetett kihozni igazán a sodromból.

-Már mondtam, hogy semmit!- válaszoltam dühösen, s szemeimmel ölni tudtam volna.

-Hogyhogy semmit?- értetlenkedett, s a késztetés, hogy valamivel fejbevágjam imádott barátnőmet egyre csak nőtt és nőtt.

-Egy csomó ruhát, na boldog vagy?!- vágtam hozzá a választ.

-Valami rosszat mondtam?

-Hagyjuk..- dünnyögtem- Te mit kaptál?- kíváncsiskodtam, de legbelül nem is érdekelt. Egy újabb szöveg özönt fog rám zúdítani, én meg képes leszek elaludni mondandója alatt.

-Naszóval..- és kezdődik- A nagyi nem igazán tudott nekem mit venni, csak néhány alapvető holmit az új szobámba! Egyébként tökjó az a kéró! De ezt már tegnap is mondtam. Na mindegy, a lényeg, hogy minden olyan édi-bédi, régies, de mégis egyedi és szép. Mintha egy másik korba csöppentem volna! A szobám hatalmas. Nagyobb az összes helységnél a házikóban. Ráadásul franciaágyam van! Csak hárman lakunk ott, de mégsem csendes. A nagyi annyit bír beszélni! Nem értem, hogy bírja nagyapám mellette. Én teljesen kikészülnék, ha valaki folyton dumálna, ráadásul nem tudná, mikor kell megállni!

-Én is sajnálom..- mormogtam csak úgy az orrom alá. Hú, milyen szörnyű lehet szegény Melnek! Van mellette valaki, aki folyton beszél! Azta..! Fogalmam nincs milyen érzés is az!

-És ez még nem minden!- zavarta meg a csendet. A csendet, amely kerek egy századmásodpercig uralkodott felette.

Nem figyeltem a csacsogására. Bezárkóztam a magam kis világába. Oda, ahol a moonpyr srác és én vagyunk a főszereplők.

El kell mennem utána...

Bocsi. Ha nem is törlöm néhány napom belül.. egyszer még visszatérek, és folytatom;)

http://thephotographer.blog.neon.hu/

http://rainbowinoctober.blog.neon.hu/

A közös blogjaimon továbbra is olvashatjátok az írásaimat.:) Köszönök mindent. Csók; Kicsi_Hell♥

18.rész

A karácsony a szeretet ünnepe. Mert ugye ez az egész lényege:D Ti szerettek engem, én szeretem magamat és titeket, ezért írtam egy rettenetesen rövid/unalmas részt.:$ De a karácsony lényege a szeretet.:D És ezt olvassátok el mégegyszer, mielőtt kommentet írnátok;DD Jó olvasást; Kicsi_Hell

18.rész

Az este nagy részét az imádott számítógépem előtt töltöttem. Már alapból úgy indult ez a nap, hogy semmi kedvem hozzá, nem még az ajándékaim látta után. Apáék arcomat fürkészték, s én megerőltettem néhány köszönő mosolyt. Igaz, nem kértem semmit. De egy új teló jól jött volna, ez az öreg féltégla helyett. Erre mit látok? A fa alatt bizony semmi dobozos nincs. Tökéletes.

Másnap reggel felébredni sem volt kedvem. Bárcsak átalhatnám ezt a néhány napot, amíg anyáék itthon vannak. Utána pedig ők elmennek dolgozni, én meg egyedül leszek itthon. Melanieval.

Melanie.

Kikerestem az ezüst féltéglát az asztalomon lévő rumliból, majd Mel számát tárcsáztam..Miután hosszan kicsengett, végre felvette.

-Igen?- hangja vidám volt, és ebből az egy szóból is átéreztem az őt körülvevő szeretetet.

-Szia Mel- próbáltam nem letörni jókedvét az enyémmel.

-Anamy. Nem fogod elhinni!- olyan érzésem támadt, mintha ugrálna a vonal másik végén. Elvégre, ez is lehetséges- Először is bocsi, hogy tegnap csak úgy eltűntem. Kiderült, hogy ez az idős hölgy, aki értem jött, nos az a nagymamám. Én eddig a létezéséről sem tudtam. Most pedig irtó jó lett az életem, ha csak pár perc erelyéig is. Egyébként van egy nagypapám is! Mármint, ők apa szülei- amikor az ‚apa’ szót mondta, hangja egy kis időre szomorúvá vált, de az öröm hamar elnyomta ezt.

Ezt el sem hiszem! Akkor most megszabadulunk tőle? Kicsit fura volt ez az egész, hogy éppen december 24-én megjelenik egy idős hölgy, aki azt állítja, hogy a barátnőm nagymamája. Talán bunkóság, de nekem mindennél fontosabb volt, rákérdezni , hogy:

-Most akkor odaköltözöl?- próbáltam takarni a kíváncsiságot, a reményt és egyben boldogságot.

-Ez még nem biztos. De nagyi mindenképpen szeretne beszélni Mr. Clemangeval- újságolta. Micsoda hír! Idejönnek, éppen karácsony napján. Aztán véletlenül a nagymamája is itt ragad, mint Melanie. Én csak remélni tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni.

-Hú. Az szuper- beszéd közben néha elcsuklott a hangom. Nem vagyok profi hazudozó. Még gyakorolni kell- És mikor jöttök?- érdeklődtem.

-Azt még nem tudom. De néhány cuccot el kell hoznom. És el kell jönnöd ide! Egyszerűen ahhoz képest, hogy milyen retró a ház, csúcsszuper! A nagyszüleim meg tök kedvesek! Egyedül azt találom furcsának, hogy apáról sosem beszélnek. Én meg nem merek rákérdezni! Ja és anyával is szeretne beszélni. Előre félek, hogy az a vén boszorkány valamit csinál a nagyinak. Jobb lenne akkor amikor a két utóda nem lesz otthon. Ja és nem hallottál felőlük?- Melanie rámzúdított egy hatalmas szöveglavinát, s én jó ha a felét megjegyeztem.

-Ö ..ö.. –kezdtem, majd szépen lassan belejöttem- Az anyukádékról semmit sem tudunk. Eléggé csend van, ami alapból fura dolog. És majd megmondom apának, hogy jöttök.

-Oké- visította a telefonba- Na és te mit kaptál karira?- vinnyogott tovább.

-Mit kaptam volna. Csak a szokásosat- dünnyögtem lehangoltan, de ez sem tartott sokáig. Melanie megint elkezdett beszélni, természetesen magáról.

-Na hát az elég gáz. Itt a karácsony is valami szuper! Otthon sosem volt ilyen! A ház.. olyan szép minden. Karácsonyi díszek, a fát a nagyiékkal díszítettük..

Nincs befejezve még a szöveg sem, mert Hell lusta és rettenetesen fáradt/kimerült:) Remélem ti azért megkaptátok amit szerettetek volna:) ui.: bocsi, ma nem igazán nézek be mások blogjaiba.xd alig látom a képernyőt. majd holnap;) Ja és még annyit, hogy : Mit hozott a Jézuska?:$

17.rész

Köszönöm mindenkinek az eddig összegyűlt kommenteket, és természetesen ajándékokat a kis fa alatt;)♥ Karácsony alkalmából egy hosszú rész!:) Kellemes karácsonyi ünnepeket!:)♥

(tudom tudom Vikii, és olvastam az üzenetedet is a csomagban:D)

17.rész /Karácsonyi kapkodás*/

Az elmúlt napokban nem történt semmi különös. Minden ment a már megszokott kerékvágásban, ami nem jelent többet, annál, hogy Melanie továbbra is nálunk lakik, és úgy látom, nem tervezi a hazaköltözést. Őszintén szólva, én azért nem bánnám, ha lenne néhány percem nélküle. A tudat, hogy a magánszférámból talán már egy csöppnyi sem maradt, idegesített. Meg voltam szokva arra, hogy nincs testvérem akivel osztozni kell bizonyos dolgokon, erre most egy szobatárs. Egy idegesítő szobatárs!

Szerdán volt az utolsó nap suliban, és szokásomhoz híven reggel elindultunk az iskolába.. Minden szuper meg jó lett volna, ha közben nem jut eszembe Joshua, és miatta távozik a fejemből a csodás tanulás, meg a hozzávalók. Végülis nem lehet akkora probléma két nap lógás miatt. Melaniet meggyőztem, ő menjen be arra a két órára, és adja át az ajándékomat a lánynak, akit húztam. Nem szándékoztam rá 5 dollárnál többet költeni. Minek? Nem fűz hozzá szorosabb kapcsolat egy osztálybéli ‚sziaheló‘-nál. Egyébként is, a tanárnő mondta, hogy a szándék a lényeg, és nem az ajándék. Igen, én jó szándékkal vásároltam neki!

Még mindig nehezen élek a tudattal, hogy az öreg Joshua a nagyapám. Azóta természetesen nem említettem anyának, hogy az apja felfedte mélyen őrzött titkát. Egyszerűen nem volt kedvem erről bájcsevelyt folytatni. Anya már így is ki van készülve a karácsonyi sürgés-forgás miatt. Egészen ma reggelig meg sem állt, pörgött, mint a Duracellnyúl.

-Sesilia, nyugodj meg!- hallottam apa halk hangját még a szombámtól konyháig távol lévő falakon keresztül is- Hétfőtől megállás nélkül sütsz, takarítasz! Ma karácsony napja, éppen ideje egy kis pihenőnek!- hihetetlen, hogy apa ez a néhány nap alatt fel sem kelt a kanapéról az újságjával, de mások nyugtatásában profi.

-Dominic, te is tudod, hogy a karácsonyi vacsorának tökéletesnek kell lennie- anya hangja idegességének ellenére is kiegyensúlyozott volt. S bár nem láttam magam előtt kettejük beszélgetését, mégis tökéletesen el tudtam képzelni, amint anya még mindig megállás nélkül süt-főz emellett takarít, apa meg csak szerencsétlenül valami ehetőt keres, vagy éppen már megtalálta, és mint általában, most is idő előtt felzabálja a mézeskalácsot.

Tény, hogy Melanie nálunk lakik, s nem gondoltam volna, léteznek csodák! Reggel ugyanis sokként érintett, már ha igaz, Melanie nagymamája járt itt. Ugyan én még aludtam, de apától részletes előadást kaptam. De miért titkolta el, hogy van kihez mennie? Akkor már napokkal ezelőtt megszabadultunk volna tőle. De ez most nem is számít.. Ma van karácsony napja, s számomra csodás ajándék, ha neki boldog karácsonya lesz, valahol a nemtudom milyen nevű apró faluban a nagyszüleinél.

Érdekes, néhány éve, pontosan ezen a napon, ebben a pillanatban, őrültként rohantam át a nappaliba meglesni, ott-e már a karácsonyfa. Most pedig ahhoz is lusta voltam, hogy az ágyból kimásszam. Fáradtan dőltem vissza, és magamhoz öleltem a plüss-kutyámat.

Hiába fürkésztem szemeimmel az ablakot, ma csak nem akart havazni. A házat még kedden karácsonyi díszbe öltöztettük, de havazással minden szebb lett volna. Bármennyire is próbálom tagadni, idén még a karácsonyi hangulatom is elmaradt.

-Bellamarie, gyere anyádnak segíteni!- hiába próbálja az ember eljátszani, hogy még alszik, ha az apja pillanatok alatt kiszűri a mozgolódást a szomszéd szobából.

-Alszok!- kiabáltam vissza durcásan.

-Nem mondom mégegyszer, ha nem segítesz, elfelejtheted az ajándékokat!- kezdett fenyegetőzni, de én csak kínomban nevettem.

Belebújtam türkizkék papucsaimba, magamra dobtam a narancssárga köntösömet, majd megigazítottam a hajamat, ami abból állt, hogy hátul összefogtam. Futó pillantást vetettem a falamon lógó apró tükörre, majd kisétáltam a szobából.

Hm.. karácsony reggel. Nagyon lázba tud hozni az ilyen. És.. na ne! Az ott karácsonyfa?

Különböző grimaszokat vágva érkeztem a konyhába, ahol nem tévedtem, anya tényleg sürgött-forgott.

-Jó reggelt álomszuszék!- mosolyodott el anya, fakanállal a kezében.

-Azno‘- dünnyögtem, és fáradtan az asztalra dőltem.

Magamba tuszkoltam egy vajaskiflit, s visszavánszorogtam a szobámba.

-Fél egy van kisasszony!- szólt utánam felháborodottan apa.

-Én meg ezt figyeld, ál-mos va-gyok!- néztem rá csúnyán..

°December 24- 17:45

-Ha nem kelsz fel azonnal, idén már komolyan betartom a szavamat!- apa fenyegető hangja ébresztett a szobámnak nevezett ismeretlen helyen. Amikor kinyitottam szemeimet szédülni kezdtem, és még a legkisebb kedvem sem volt kimászni a puha ágyból.

-Apaaa- nyögtem, majd fejbevágtam álmos képemet egy méretes párnával.

-Bellamarie Clemange!- ha teljes nevemen szólítanak általában már nagyon idegesek.

Durcásan, szemforgatva másztam ki a puha ágyikómból, és kihessegettem apát az apró szobából. Végül is fel kell öltözzek. A nem éppen tágas szekrényemből előrángattam egy fekete szűk macskanadrágot, egy skótkockás miniszoknyát, és egy szűk, pamut felsőt. Amikor magamra rángattam a már több éves darabokat, kezdtem úgy érezni, kicsit mintha meghíztam volna. Sőt! Dagadtan néztem ki ezekben a göncökben. A már amúgy is rossz kedvemet csak fokozni lehetett. A pamut felső szerencsére nem kövérített, azonban a melleim nem is látszottak benne. Dühösen visszamentem a fehérneműs fiókhoz, és kirángattam egy push up-os sötétlila melltartót. Néhány perc múlva elégedettem álltam a tükör előtt, és Melanie módra csókot dobtam. Az íróasztalamon szétdobálva hevertek a festékeim, és a hozzám legközelebbit a szempilláimra kentem, majd az alapozó követte.

Sietősen kezdtem el egy elviselhető cipőt keresni, amit az ilyen alkalmakkor szoktam viselni. Pánik tört ki belőlem, amikor megláttam a cipőim mellett lévő becsomagolatlan ajándékokat.

-Anyaaa!-sikítottam, és örült módjára rúgtam ki a szobám ajtaját, majd a konyhában kezdtem el hisztizni.

-Kezdhetünk?- fordult felém anya, immár tökéletes kinézettel.

-Adj gyorsan valami csomagolópapírokat!- sürgettem, közben pedig magassarkúmmal próbáltam egyensúlyozni, elég nehezen.

Anya kezembe nyomott egy méteres táskát, amely tartalmát ágyamra borítottam. Ajándéktáskák ezrei közül próbáltam valami megfelelőt kiválasztani, majd sietősen beledobáltam az ajándékokat. Egy fekete filccel ráfirkantottam, hogy ‚anya és apa‘. Hajamat kapkodva fésültem ki, nagyrészt inkább téptem. Az apró táskával átszaladtam a nappaliba, és a gyönyörű fa alá tettem.

-Na kezdhetünk- zihálva léptem a konyhába, ahol apa és anya értetlenül néztek rám. Végül szó nélkül hagyták az egészet, és mindnyájan helyet foglaltunk.

Az világos fa asztalt most fehér abrosz díszítette, mely közepén az adventi-koszorú gyertyái égtek, a apró családunk ülte körül.

A hagyományos karácsonyi ételek fogyasztása a már megszokott folyamatban ment. Apa elmondta köszönőbeszédét, utána anya következett, s végül az én nyögésemmel zártunk. Sosem szoktam beszédet mondani, senki előtt. Igaz, csak két személy hallgatta szavaimat, engem azonban elkapott a lámpaláz, és még megszólalni is alig bírtam.

Rend szerint karácsony este, a vacsora elfogyasztása után átmegyünk a nappaliba, ott pedig nekilátunk az ajándékok kibontásának. Ez idén sem volt másképp.

15-16.rész

Sziasztoook!:) Csakis azért kaptok duplát, mert holnap karácsony, és karácsonyi részt tervezek, de még volt 1 rész hátra..:D Megkapjátok most;) És holnaap karácsonyi résszel jövök:$(: Lehet, hogy kettővel is ;) Jó olvasás; Kicsi_Hell

15.rész

A felsorolt tények, a tények melyekben döntéseim tükröződtek, a múltam, és  jövőm? Igazából az utóbbiban még kételkedem, mert nem tervezem, hogy találkozzam a moopyr sráccal, a drogériából. Egyszerűen két ellentétes faj.. éljen boldogan, én bizony nem fogom őt levadászni. Amíg nekem nem ártanak az éjszaka lényei, addig én sem ártok nekik. Megérdemli, hogy éljen, mint mindenki más.

Nem tehetünk róla, mik lettünk. Nem mi választottuk. Nem én akartam hampyr csodagyerek lenni, akinek kötelessége mások életének védelmezése. Nem ő akart moopyr lenni, moonpyr, aki teliholdkor ártatlan emberek vérét ontja.. Mindenki megérdemel még egy esélyt, egy esélyt a változásra, a dolgok jobbatételére, bűneinek átgondolására.

-Csodálom, hogy ilyen idősen ennyire éretten tudsz kezelni némely szituációkat..- zavarta meg hosszas monológomat az öreg.

Nehezen, de erőt vettem magamon, és megkérdeztem eddig bennem rejlő megválaszolatlan kérdéseket- Honnan tud maga erről? – az öreg ismét felvont szemöldökkel reagált, majd ujjait végigsimította szakállal borított állán, s válaszol:

-Bár senkinek sem mondtad el, én mindenről tudok.

-Edvárkallenre játszik?- jött ki belőlem csak úgy véletlenül- Ja, valószínűleg azt sem tudja kire gondoltam.

-Pontosan tudom, kire gondoltál. Ebbe viszont nem mennék bele, de azért hozzáteszem, nem vagyok Edward féleség. Sosem nevezném magamat gondolatolvasónak. Csak néha jönnek ezek a megérzések, s ezek általában igazak. Nem kell tagadnod, tudom mit forgatsz a fejedben. Nem találkozhatsz vele többé! Életedet felesleges kockázatnak tennéd ki.

-De én nem akarok vele találkozni!- csattantam fel, kiállva igazam mellett.

-Makacs vagy, mint az anyád- mormogta orra alatt, de nekem megragadta kíváncsiságomat.

-Honnan is ismeri maga az anyámat?- vártam türelmetlenül a választ.

-Az anyukád kért meg rá, hogy maradjak ki az életedből. Én minden tőlem telhetőt megtettem. Most azonban ő jött utánam, veled. Egy azonban biztos. Régebbtől ismerem őt, mint bárki más, és biztos vagyok benne, nem örülne ha ezt felfedném. Elég annyi is, hogy egy régi ismerős.

-Nem mondták még, hogy idegesítő a túl okos beszéde?- viccnek szántam, de ő nem nevetett. Kicsit kellemetlenül, de tereltem a témát- Apa igaz azt mondta, hogy anya valamikor itt élt. Anya valamikor itt élt?! – néha még magamat is meglepem értelmetlen kérdéseimmel. Az öreget azonban nem..

-Igaz, anyád itt élt. Apád szavai egytől egyig igazak voltak, és valamilyen szinten meg tudom őt érteni. Azonban sosem fogom őt megkedvelni, bármennyire is próbálom. Egyszerűen ez nagyon nehéz. Azok után, hogy anyádat elvitte innen. Rábeszélte őt a külső életre, arra a helyre, ahol a veszély fenyeget nap mint nap, arra a helyre ahol az hétköznapok zsúfoltak, rohanással töltöttek. Kitette őt minden veszély elé, s eltűnése után 9 évvel hallottunk róla ismét. Amikor teherbe esett, visszajött. A többiek nem nézték jó szemmel, de én mindig is reméltem, hogy egyszer ittmarad. Örökre. Csalódtam benne, mivel a hírt csak közölni jött, majd elment, vissza a nagyvilágba.

Titkok. A szüleim ezek szerint közel nem mondtak el nekem minden fontosat..

16.rész

Hirtelen elmúlt a szorongató érzés, amely arra ösztönzött, el kell tűnnöm erről a mocskos, rémséges helyről. Nem akartam elmenni többé.. Nem vágytam semmi másra, mint alaposan szemügyre venni minden zugát ennek a dzsungelnek vagy rezervátumnak, megismerni anyám múltját, és az öregembert, Joshuát.

-Apa miért volt féltékeny?- jött ki az eddig bennem lakozó megválaszolatlan kérdés. Még vastag piros kabátomon is átéreztem a hideg szellőt, amely arcomat csípte.

-Bonyolul..- az öreg válaszainak nagyrésze titkokat rejtett maga mögött. Titkokat, amelyeket meg akarok fejteni, és addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem, sorban az összeset.

-Van valami, amit hajlandó elmondani?- türelmetlenkedtem, s a feketeséget amiben járkáltunk, csak a hold fénye világította meg. A hold, amely kereken pompázott az égen.

-Telihold..- suttogta a vénember, s engem kirázott a téli hideg- Erről már mindent tudsz, igaz?

-Igen. Ilyenkor támadnak a moonpyrok- suttogtam, de nehezemre esett kiejteni a szavakat- Maga már látott moonpyrt?- kíváncsiskodtam.

-Természetesen. Nem egyet öltem már meg. Neked is ezt kell tenned!

Tématerelés következett a részemről, mivel nem szerettem volna a boltban látott srácról beszélni- Itt is jártak már?

-Igen, de ez nagyon ritka eset. Messze vagyunk a civilizációtól, s ők leginkább ott támadnak. Azon a helyen, ahol teliholdkor átváltoznak.. Nem merészkednek messzire. Leggyakoribb támadások nagyrészt a belvárosban történnek. Itt biztonságban vagyunk- lehelte a hideg levegőbe.

-Ezt értette a város veszélyei alatt? A moonpyr támadásokat?

-Részben. Nehezemre esett elengedni a törzshelytől anyádat, tudván, bármikor megölhetik őt.

-Valószínűleg ez nem éppen nyomós ok- vitattam az ügyet, és most már magabiztosabban beszéltem, kiálltam a véleményem mellett.

-Anyád nem kitanult harcos.

-A külvilágban szinte egyik hampyr sem kitanult harcos!- vágtam szavába, s kíváncsian vártam válaszait. Szép lassan magasabb szintű vitát folytattunk. Egy nyolcvan és egy tizenéves lány vitája. Hm..- Én sem vagyok kitanult harcos. Sosem tanítottak a harcra. Mégis megállom a helyemet.

-Mint apának, nehezemre esik ennyire lebecsülni lányom képességeit, de ő teljesen más eset. Egyszerűen sosem volt jó semmiben.. Én megpróbáltam őt védeni, de nem engedte. Elment. Anyád itthagyott, a testvéreivel együtt..

A szavak nehezen jutottak el elmémig. A vénember anya apja? Ez nem lehet! Hiszen apa nem lett volna féltékeny felesége apjára. Hülyeség. Valószínűleg egy újabb hazugság, amelyet idővel le kell lepleznem.

Néhányan tökéletesen gondolkodtak.;) Felvehettek msn-re : ttamara98@citromail.hu :) UI: 40 (?) komit összelehetne hozni?:D Csakmert karácsony*

14.rész

Köszönöm a kommenteket* A titokzatos öregemberről pedig .. Jó olvasást; Kicsi_Hell

14.rész

-Hová megyünk?- kérdezte halkan Melanie, közben azt hitte, a vén nem hallja szavait. Tévedett. Az öreg is hampyr volt, s az ezzel járó dolgok része, hogy hallásunk kiváló, még a legapróbb zajokat is észleljük.

-Nem kell félned, kislány- nézett ránk az öreg. Szavai azonban nem tűntek olyan meggyőzőnek. Féltem. Én? Félni? Bellamarie Clemange még akkor is hozza a formáját, ha be van tojva, mint egy kis óvodás. Nem! Én aztán nem félek!

-Oké, hová megyünk?- próbáltam laza lenni, de a hangomból könnyen kivehető volt a feszültség.

-Nyugalom, ifjú hercegnő..

-Hercegnő?- néztem értetlenül, és ismételgettem a Bellamarie féle szemforgatást. Az öreg felnevetett.

-Annyi titkot kell még megfejtened.. Az egész élet előtted áll.. Idővel mindent megtudsz, hercegnő..- a szavakat lassan, s halkan ejtette, amitől még idegesebb lettem. Mit akar ez jelenteni? Az egyértelmű, hogy az egész élet előttem áll, de hercegnő? Normális ez? Nincs nálam őrültebb és antiintelligens lény!

Időközben megjelent egy jól öltözött, fekete hajú hölgy. Határozottan jobban nézett ki, mint a többiek. Ezen társasági réteg felsőbb néhánya közt élt, az sziklabiztos.

-Marabella, kérlek vidd el a másik lányt- utasította az öregember a nőt, aki tette amit mondott. Melanie ijedten nézett, kétségbeesés ült ki az arcára.

-Minden rendben lesz- suttogtam, majd keze elvált az enyémtől..

-Bökje már ki, hogy mit akar!- törtem ki türelmetlenül- A lényeg az volt, hogy Melanieval menjek el a pszichológushoz. Erre most hol vagyunk? Egy rezervátumban, pszichológus nincs, és a barátnőmet elvitték.

-Nyugalom, ifjú hampyr- az öreg arogánsan nevetett, és nem ügyelve arra, hogy egy kicsit talán lemaradtam tovább sétált a sáros erdei úton. Hűvös téli szellő fújt végig lenge ruháján, mégsem tűnt úgy, mintha fázna- Nem is tudod, mire lehetnél képes..

Szavai megfogtak, pedig megfogadtam magamnak még kiskoromban, hogy nem fogok a hampyrokkal foglalkozni. Úgy fogok élni, mint egy ember- Maga ezt nem érti!

-Ugyan, ugyan..- ez a hangnem arra ösztönzött, megmutassam a vénembernek mire is vagyok képes. Nem! Bennem nem kételkedhet! Miért küzdöttem eddig? Hogy lesemmizzenek? Azért készültem olyan szorgosan és edzettem az atlétika versenyekre?

-Tudja, most lát életemben először! Nem ismer!- vágtam képen szavaimmal, majd vártam, erre miként reagál, ha már ennyire okos.

-Az embernek rengeteg gondolata, megállapítása hamis..Többek közt ez is. Bellamarie, közel nem most látlak először. Ismerlek. Jobban, mint te ezt gondolhatnád!- azok az egérszürke apró szemek, amelyek összeakadtak tekintetemmel.. az az ismerős nézés, az öreg, de mégis fiatalos arcvonások, s ezek mind anyára emlékeztettek.

-Oké, én most azonnal hívom apát!- szólaltam meg frusztráltan, és a kabátom zsebéből kirángattam az apró, ezüst kütyüt.

-Jó telefon- biccentett, majd egyetlen mozdulattal kikapta kezemből, és eltűntette.

-Maga fogja kifizetni, mert anyáék nem hajlandóak másikat venni!- fenyegetőztem idegesen.

-Megnyugodhatsz, mindent visszakapsz. Csak előbb el kell beszélgetnünk. Rólad, és a téves gondolataidról, amelyeken ideje változtatni.

-Maga egy őrült!- kiabáltam rá, de tudtam, nincs értelme. Ha akar, úgyis itt tart majd, és anya nem fog akarni értem jönni. Mert ők a vénemberrel egykor olyan jóban voltak, és apa nem tehet semmit.

-Azért megválogatnám szavaimat a te helyedben- dünnyögte halkan, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy én meghalljam minden egyes gonosz megjegyzését- Nem én veszem semmibe képességeimet, amelyeket ajándékképen kaptam. Nem én akarom elhanyagolni a hampyrokat, és az ellenséget. Nem én hagytam életben egy moonpyrt, amint kiszúrtam, mi is ő. Nem én fogok vele ismét találkozni..

13.rész

Köszönöm a kommenteket* havazik.:$

13.rész /Rezervátum?*/

Melanienak szinte földig ért az álla, s szemei majd‘ kiugráltak, amikor megpillantotta a helyet ahová érkeztünk. Az autó zötyögni kezdett velünk együtt, amikor a köves, homokos úthoz értünk, az pedig egy erdőn vezetett keresztül. Nem is erdő, mivel a szemétdombhoz közelebb járt. Mellettük mindenhol faviskók, esetleg agyag házak, amelyek az összeomlás széllén álltak.

Bár már sötétedett, ki tudtam venni az összemosódott alakokat. Bőrszínük határozottan négerekhez hasonlónak látszott, míg ruháikat szakadt rongyok kárpótolták. Egy olyan érzés futott át rajtam, mintha Rio de Janeira nyomornegyedében járnánk. A hideg is kirázott, amikor visszatért az emlékkép, amelyet egy régi filmben láttam, még kiskoromban..

-Megérkeztünk!- apa hangja hozott vissza a kocsinkba, én pedig enyhén fejbevágtam magamat.

-Oké, én nem hiszem, hogy ki akarok szállni- fintorgott Melanie. Pedig ez a hely számára nem lehet olyan sokkoló! Majdnem olyan, mint a lakásuk! Najó, abbahagyom a gonoszkodást.

-Ugyan lányok, nem olyan rossz a hely!- bátorított apa, de szerintem még őt is kirázta a hideg, amikor körülnézett.

Apa mellett bandukoltunk a sáros úton, s óvatosan néztem magam elé, nehogy a végén még orraessek egy kőben. Az emberek körülöttünk felvont szemöldökkel, egyesek felháborodva néztek ránk.

-Ezeknek meg mibajuk?- gorombáskodtam- Örülhetnének, hogy egyáltalán eljöttünk!- beszédem közben fel sem tűnt, hogy hangomat kissé felemeltem. Az emberek közül egy vénebb, őszhajú, szintén néger alak lépett ki.

-Sesilia- az öreg ráncos arcára egy apró mosoly ült ki, amely mögött hatalmas öröm lakozott. Vén karjával átölelte anyát, s hosszú ősz szakállával anya arcát simogatta, miközben puszit adott anya enyhén rózsaszín arcára.

-Joshua, örülök hogy látlak!- üdvözölte anya udvariasan, de apa még csak nem is próbált kedvesen viselkedni. Cipője orrával egy követ kezdett el rugdosni, s tekintetét az egyik bokorra szögezte.

-Ez a hely évről évre gusztustalanabb- motyogta, közben pedig az apa féle grimaszokat vágta. A vénember nem vette figyelembe apa illetlenségét, s továbbra is anyával foglalkozott. Mint az egykor jó barátok találkozása- pontosan ilyennek tűnt ez az egész..

Barátnőm, Melanie hosszú fekete hajával játszott, és elborzadva nézett körül. Nem mert megszólalni, de amikor meglátta apa nemtetszését, közelebb lépett hozzá, és beszélgetésbe merültek. Reméltem, hogy egyszer én is magyarázatot kapok erre.

-Nahát Sesilia, ez lenne a lányod?- vonta fel a vénember ősz szemöldökét, majd a kézfejemért nyúlt. Kezdtem cikinek érezni ezt az egész helyzetet- El sem hiszem, hogy így elment az idő- csodálkozva nézett rám- Olyan szép, mint egykor te voltál..

Amikor ezt apa meghallotta arcvonásai feszültté változtak, s alig tudott magán uralkodni. Nahát, ilyen egy féltékeny szülő? Mostmár ilyet is láttam.. De ki lehet Joshua? Anya expasija? Amikor gondolataim ezen jártak, a hideg is kirázott, hogy az anyám valaha egy dédapámnak megfelelő emberrel járt. Undorító.

-Már tizennégy éves- mosolyodott el anya büszkén.

A vénember lezárta a témát következő, kíváncsiskodó kérdésével.

-Megtisztelő, hogy itt látlak titeket. Ha megtudhatom, mi járatban?

Anya már nyitott is a száját a válaszra, de apa megfékezte. Szorosan anya mellé állt, szinte már annyira, hogy magáénak tekintette anyát, de ezt a vénember nem nézte jó szemmel. Szemei összeszűkültek, és dühösen meredt apára. Mondom én, hogy ez nem csak barátság/ barátság volt.

-Nos, az a helyzet, hogy Sesilia szerint messze te tudsz legjobban segíteni lelkileg az embereken. Legalábbis, remélem, hogy komolyan mondta, és nem csak okot keresett arra, hogy visszatérjen ide a .. – arca szinte már zöld volt, olyan jól utánozta a hányinger látszatát- Erre az aranyos kis helyre, ahonnan 17 év után vége sikerült őt kiszabadítanom!- apa szavai enyhén sokkoltak. Hogy mi? Anya itt élt? Itt, a feketék között, ráadásul ezen a disznónaksértőlenneittdagonyázni helyszínen?

Meg nem szólaltam, de gyűltek bennem a kérdések, amelyeket távozásunk után szüleimre zúdítok. Mindeközben teljesen megfeledkeztem Melanieről, aki egy helyben álldogállt, megszólalni, megmozdulni aligha mert.

-Dominic, Dominic..- ismételgette a vénember apa nevét- Hát te sem változol- egy apró kis gonosz mosollyal dobta fel produkcióját, majd folytatta a beszédet:- Gyertek lányok- mutatott a hozzánk legközelebb lévő ‚útra‘.

-Ha hozzájuk mersz akár érni is..- emelte fel apa kezét fenyegetően, de Joshua nem foglalkozott vele. Megszorítottam mellettem sétáló barátnőm karját..

Justin Bieberes kedvemben vagyok, és csak annyit tudok ajánlani, hogy ne kérjétek, hogy ma kövit hozzak, mert ti sem ússzátok meg a Bieber féle számokat:P:D és *havazik* Never say never:$ Megint szerelmes lettem :'DDD  ♥

12.rész

Sziasztok:) Köszönöm a sok kommentet;)* És szurkolni, mert holnap dogát írok, azon pedig a félévi jegyem múlik:/

12.rész

-Segíthetek?- jött oda hozzám, s amikor mellém állt kirázott a hideg. Azzal a tudattal próbáltam magamat nyugtatni, miszerint csak teliholdkor éri meg félni tőlük.

-Izé.. köszi, nem- ráztam meg a fejemet gyorsan, de még mindig zavart voltam, féltem. Legésszerűbb az lett volna, ha most azonnal eltűnök onnan, de nem. Valami vonzott.. talán a kíváncsiság, vagy az ereimben áramló adrenalin.

-Nyugi, nem harapok- nevette el magát, de a szavak mögé sem kellett néznem ahhoz, hogy kirázzon a hideg. Rájött, hogy én ki vagyok. Mi is vagyok- Megértem, énis hagytam már utolsó pillanatra a karácsonyi vásárlást- amikor a szavak elhagyták ajkait, hirtelen minden leesett. Csak az üldözési mániám, hiszen a srác nem tud semmit. Biztosan csak az tűnt fel neki, hogy olyan szerencsétlenül állok előtte.

-Ja. Tényleg, van valami amiben mégis segíthetnél- próbáltam leplezni a bennem tolongó érzést, kisebb-nagyobb sikerrel -Anyukámnak szeretnék venni valami apróságot, de tanácstalan vagyok.

-Ez esetben ajánlani tudom az Essence limitált kollekcióját- vezetett oda az egyik rózsaszín sarokban, majd a ‚Essence Vampire Love‘ részről kezébe kapott egy vérvörös, de mégis csillogó körömlakkot- Remek vámpír hatást kelt, az embereket néhány perc alatt az éjszaka lényeivé varázsolja.

-Ma már mit ki nem találnak- utánoztam anyám idegesítő szokását.

-Esetleg, van még itt Essence Smookey Eyes kollekció is- mutatott most már az ezüst szegélyű tükrös polcra.

-Akkor azt a Smookeyeset megnézném. Anya nem vámpír párti- hangsúlyoztam a vámpír szót, de még a legkisebb jelét sem adta felfigyelésének az alábbi szóra.

Miután összevállogattam a nem éppen olcsó cuccokat, pontosabban a Miss Sporty vörös körömlakkot, a Smookey eyes egyik szürke darabját, és két adidas tusolót apának a kasszához fáradtam.

-És összesen nyolc dollár ötven lesz- mosolyodott el, én meg a pénztárcámért nyúltam. Átadtam az összeget, s amikor karunk egy pillanatra összeért megint feldülemlett bennem ez a különös érzés...

Nem tudom, hogy van ez a moonpyroknál, de szerintem ők nem igazán tudják megkülönböztetni fajunkat az emberektől. És viszont egyből kiszúrtam a titokzatos idegent.

Apa mögött ülve a kocsiban azon agyaltam elmondjam-e neki az előbb történeteket.. Végül egy határozottan ‚nem‘ mellett döntöttem. Ez lesz az én kis titkom, melynek következményein még nem is gondolkodtam. Teliholdkor minden megváltozik majd, kibújik belőle a vadállat, s ártatlan embereket mészárol le..

-Na itt is vagyunk!- a kocsiba hideg téli levegő áramlott be, amikor kinyitották az ajtót. Megérkeztek anyáék.

-Végre-dünnyögtem.

-Ott maradhattál volna velünk..- szólt anya, s közben levette kabátját.

-Biztosan jól elvoltatok ketten is- jegyeztem meg, kissé talán gúnyosan, de nem érdekelt. Csak azon a srácon tudtam agyalni.

-Akkor mehetünk Joshuához- szólt anya apának, és már arra sem vettem az erőt, hogy nemet mondjak.

-Ki az a Joshua?- kérdezte végül Melanie.

-Egy pszichológus. Szeretném, ha Bellamarieval részt vennék egy ülésén.

-Mégis minek?- kérdezte Melanie zavarodottan.

-Én aztán nem megyek el ahhoz az őrülthöz- dünnyögtem, de nem vettem a fáradságot sem ahhoz, hogy kiabálni kezdjek.

-Lányok, kérlek- nézett ránk anya könyörögve, de én csak a szemeimet forgattam. Egyszerűen semmi kedvem egy idióta beszédét hallgatni. Főleg nem a hampyr elméleteket. Engem ez az egész egyszerűen nem érdekel. Csak egy átlagos tizennégy éves alapiskolás csaj akarok lenni! Nem hampyr, nem a családunk következő tagja, aki köteles megvédeni az embereket. Nekem elég az is, hogy törődjek saját magammal, az életemmel, a jövőmmel, az álmaimmal.

Mi lesz, ha valaki éppen akkor haldoklik, amikor az atlétika olimpián leszek? Adjam fel az álmaimat mások miatt? Na azt már nem. Ha felnövök a világ legeldugottabb helyén veszek majd egy faviskót, és élem az emberi életemet. Mint bárki, akinek nem kell mások megmentésével foglalkoznia.

Mi van, ha én olyan béna hampyr vagyok, aki erre nem is lenne képes? Akkor kirúgnak? De mégis honnan? Ez az egész nem olyan, mint egy mukahely, amiért pénzt kapsz. Alig tudok valamit erről az egész marhaságról.

-Felőlem Melaniet elviheted ahhoz a bolondhoz, de engem aztán nem fogsz rávenni!- álltam ki mostmár a véleményem mellett. Igen, Bellamarie tud kemény is lenni!

-Te nekem ne feleselj!- nézett csúnyán anya, s bennem még mindig ott rejlett az adrenalin, amit a moonpyrral való találkozásomkor is éreztem.

-Nem nem és nem!- hangom felemelkedett, s magamat is meglepve sikerült beszélnem anyámhoz. Mindig mindenre csak rábólintottam, de nem! Most ennek vége!

-Bellamarie- apa hangja anyáéhoz képest nyugodt és halk volt. Nem tűnt idegesnek, vagy ha az is volt, tökéletesen titkolta azt. Egyszerűen mindig többet adtam az ő véleményére, és jobban figyelembe vettem, mint anyát- Mindketten elmentek Joshuához, és ha el akartok jönni, felhívsz.

Engedelmesen bólintottam.

Szép rémálmokat;)* Ja és nincs több részem előre megírva, ami azt jelenti, hogy valószínű, ritkábban lesznek részek:)

11.rész

Lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de a blognak napról napra kisebb a nézettsége. Valamit elrontottam?:/

Na lezárult a kvíz..:) 6-an írtak összesen válaszokat, a második fordulóra már csak négyen.Nézzük is ..

Milyen beceneveket kapna Bellamarie?

Bellácska, Bellike, Marika , Bellina, Bellanei, Bessie, - ezek közül Matanee nevei tetszettek a legjobban..:)

A többi kérdést nem emelem ki, csak a kiértékelés:

1.hely: PusziNessie, 66 ponttal!

2.hely: PurpleMagic98 és Matanee 65 ponttal!

3.hely: Ezegyanna, 41 ponttal!

http://puszedli.blog.neon.hu/ - a nyertes szuper története!:) Megéri benézni!

11.rész

11.rész

Talán még nem említettem, hogy mennyire utálom a karácsonyi bevásárlásokat. Egyszerűen rühellem! Az egész hétfőm ráment, mivel anyu az egész rokonságnak be akart vásárolni.

Melanie, mint anya leghűségesebb kutyája, koslatott utána az egész városon át. Ez van, ha valaki szeret vásárolni, és megpróbál kitúrni a helyemről. Az ÉN helyemről.

Nagyrészt apával ültünk a kocsiban, s míg ő órákon át telefonált, és csak bámultam ki az ablakon.

-Hat nap a Karácsonyig, ma hétfő.. nemsokára szombat- ujjaimat gyengéden húztam végig a párás autóüvegen.

-Melanie nálunk fog Karácsonyozni?- törte meg a hosszas csendet apa hanga.

-Nemtudom- morogtam, és csak bámultam kifelé az ablakon. Már havaznia kéne..

-Ez egyszerűen lehetetlen, hogy családját ennyire ne érdekelje a lány. Hiszen még alig múlt tizennégy! Elképzelni is lehetetlen, hogy mi lenne fordított esetben.. Ha mi hagytunk volna el így téged.

-De nem tennétek, mert szerettek- zártam le a beszélgetést egy nagyobb sóhajjal, majd magamra rángattam a piros kabátomat, és a gombócos sapkát.

-Hová mész?- vonta fel apa a szemöldökét.

-Ha már utolsó pillanatra hagytam mindent- dünnyögtem- Megyek és veszek valami apróságokat karácsonyra!

Apa végül nem szólt semmit, és én az Aqua bevásárlóközpontban indultam útnak.. Nem egy hatalmas luxus épület, csak egy kétemeletes, végig üveggel borított kisüzletek otthona. Mint már említettem, nem luxus, de az ember pénztárcáját mégsem kímélő butikok várták.

A földszinten volt néhány cipő, sportüzlet, engem ezek mégsem érdekeltek. Tudtam, hogy a zsebpénzemből nem futja arra, hogy anyuéknak Gucci vagy Lacoste órákat vásároljak. Parfüm.. szintén kényes téma, mert nem akarok nekik valami ócskaságot venni, a jobb dolgok, mint a Bvlgari viszon a negyvenes dollárt járják.

Valójában csak nézelődni szoktam a kirakatokban. Volt, hogy közelebb merészkedtem az áruhoz, de akkor sem szívesen nézegettem az árakat. Tudva, hogy erre nem telik, anyáékat sem idegesítettem ezzel. Minek? Hogy ők is elszomorodjanak, mert nem tudják teljesíteni lányuk kívánságát? Nem! Nem hisztizem azért, amit nem kaphatok meg.

A zsebpénzemet be kell osszam, mert nem kapok hetente ötveneseket, sőt van, hogy egyáltalán nem kapok zsebpénzt. De nem bánom.. Nem vagyunk szegények, a lakásunk apró, de csinosan berendezett..

Megálltam a kedvenc kirakatomnál. Vagyis, itt elég gyakran vásároltam, pénztárcámat gyakran ürítettem errefelé. Az apró bizsu ékszerbolt.. Tökéletes lesz, Mel ajándékának megvételéhez..

Nem volt szükséges, csak szűk öt perc, hogy szemembe akadjon egy aranyos fülbevalópár. Egy nagyobb, és egy kisebb pár Peaces darabot tartalmazott a csomag. Szemügyrevettem az árát, és örömömben máris siettem a kasszához. 2 dollárért ritkán kapni jó dolgokat.

Miután kifizettem az apróságot, kabátzsebembe csúsztattam, és beálltam a mozgólépcsőre, amelyen emberek tolongnak zsúfoltan.. Azok akik szerencsétlenségben rokonaim, mivel ők is utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. Kezükben hatalmas táskákkal, a hangszórókból pedig a Last Christmas zengett.

Második célpont az apró drogéria volt, mely karácsonyi díszekben pompázott, csakúgy, mint az összes többi butik.

Szememet azonban megszúrta, hogy a pultnál egy ismeretlen srác állt. Elég gyakran járok ide, és kőkeményen emlékszem, eddig egy kedves, idősebb hölgy segítette bevásárlásaimat.

Amikor beléptem az apró helységbe, a srác arcán félmosoly jelent meg, majd udvariasan megkérdezte, miben segíthet.

Valahogy szokatlan volt a külseje. Túl igényes, túl divatos.. olyan túlzottan aranyos, de nekem mégsem az esetem. Tulajdonképpen, azt sem tudom, milyen az én esetem. De ez a srác határozottan nem. Bár magas volt, szűk rúzsaszín ingén keresztül meglátszott a kondiban töltött hosszas órák eredménye, arcán pedig a szoláriumbanragadtam féleség.. Sötétbarna haját felzselézve viselte, s a jobb oldali fülében való apró ezüst fülbevaló édesen csillogott, ahányszor a bolt fényei megvilágították.

-Segíthetek?- villantak ki gyémántfehér fogai. Egyel több ok, amiért szokatlan volt.. Olyan már.. Határozottan nem illett neki a sötét bőrszín, s amikor megfordult egy új vásárló belépésére megpillantottam egy részt a nyakán, amely falfehér volt.. Az eredeti bőrszíne..

A képek kezdtek összeállni, s én csak ledermedve álltam a bolt közepén. Mindig elutasítottam apa akaratát, miszerint sosem tudhatom, mikor fog kelleni a harci képességem.. Pontosan az ilyen alakokkal szemben. Szemeim tágranyíltak, s vártam, de nem tudhattam, mire számítsak. Sosem álltam még szemben egy nálam kétszer nagyobb alakkal.. Egy moonpyrral.

10.rész

Sziasztok!:) Na meghoztam a következőt:D Milyen gyorsan haladunk. Azthittem, hogy most jön a kilencedik, aztán mégsem:D És köszönöm az eddigi 3 választ a kvíz második fordulójára!:) Holnap délig folyamatosan várom az emaileket !:) Jó olvasást; Kicsi_Hell

10.rész

Amikor a konyhából kikanyarodtam, füleim észlelték a zokogást, ami a szobánban várt rám. Egy ártatlan lány, egy lány, akit szinte mindennél jobban ismerek, ott ült az ágymon, s arcát a kezében lévő párnába temette.

-Én.. Mel, én nem úgy értettem- ültem le mellé az ágyra, s karomat vállára tettem.

-Nem számít- szipogta, de továbbra sem nézett rám- Csak tudod, néha jó lenne érezni, hogy nekem is van egy szerető családom, szuper anyukám, aki legalább néha kedves szóval fordul hozzám, nővéreim akik megvédnek, s ehelyett ezt kaptam. De miért?- törölte le könnyeit a pólója ujjával.

Az eredeti terv szerint, mármint ami anya fejében született, reggel kellett volna elindulnunk, ki a városba, utána pedig Joshua-hoz, a hampyr pszichológushoz. Dél előtt pár perccel még a lakásban tapogtunk, s amikor már elindultunk volna, megjelent apa, néhány cuccal, amit Melbournéktől hozott.

Bár mi Melanieval a szobámban kerestünk valami tűrhető viseletet, szinte tökéletesen hallottam anya és apa beszélgetését az előszobából.

-Fejlemények?- kérdezte anya.

-Az anyja nincs otthon. Pedig beszélni szerettem volna vele, de csak Stacyt találtam- mormogta apa elégedetlenül.

-És mi volt? Nem kérdezősködött a húgáról?

-Nem. Kinyitotta az ajtót, megmutatta, hol keressem Melanie dolgait, aztán eltűnt. Vagyis, utána már nem láttam, csak összeszedtem amit találtam.. Kész borzadály az a lakás. Nem tudom, hogy élhetnek ott. Főleg nem 4 nő!- mesélte apa felháborodottan, s én csak egyetérteni tudtam.

Melbournék lakása tényleg rémes. A falak nagy része beázva, vakolatnak minimális a nyoma, a padló öreg, recseg, és a piszkos szőnyegek sem segítenek. Egyszerűen horrorisztikus. A cigaretta szaga mindent belep, és eszükbe sem jut kimenni az erkélyre dohányozni. Már ha még nyílik az az ajtó.

-Várj egy percet- fordultam barátnőmhöz aki tanácstalanul állt a szekrényem előtt. Kiszaladtam a folyosóra, és most már én is részese voltam szüleim beszélgetésének.

-Mit hoztál?- kérdeztem apát, majd elvettem a kezéből a két nagy táskát.

-Csak néhány cucc, amit gyorsan össze tudtam szedni a szobájában- hangzott el a válasz- Ki kéne őket mosni, meg minden. Sesilia- fordult anyához- adhatnál neki valami rendes göncöt, mert ezek a ruhák nem éppen kényelmesnek bizonyulnak.

Anya kihúzott egy rózsaszín mély dekoltázsú topot, és megnézegette- Hát..Bellamarie, keress valami ruhát a szekrényedben, ami jó lesz rá. Ezeket nem szívesen látnám rajta- dobta vissza a pólót a táskába.

Délután egy óra tájt hagytuk el a lakásunkat, anyáékkal és természetesen, Melanieval. Nehezen, de voltak ruhák, amelyekben nem nézett ki hajléktalannak, sőt, még csinos is volt. Örültem volna, ha egy kicsit hasonlóan néz ki, amikor elindulunk, de mit várhat az ember Melanietől? Szemfesték, púder, szemspirál, ajakfény és az én ruháim. Számomra már az is haladás, hogy nem kurvaként viselkedett a szüleim előtt.

Bepréselődtünk mind a négyen a szürke FordFocus-ba, családunk egyetlen kocsijába. Anya, mint mindig most is elegánsan nézett ki, én meg szokásomhoz híven csak egy egyszerű piros síkabátot, meg a hozzá illő farmert rángattam magamra, gombócos sapival.

-Anamy drágám- fordult hozzám anya, amikor kiszálltunk a kocsiból- Igazán kicsíphetted volna magadat, csak egy kicsit. Nézd, Melanie milyen aranyosan felöltözött.

Remek! Akkor most ott tartunk, hogy anya lassan jobban megszereti imádott barátnőmet, és én? Rólam majd teljesen megfeledkezik, mert a drága kis Mel az ő szívébe is éppen úgy belopja magát, mint a szinte összes több lénynél.

Így előre szólok, hogy januárban 1 hétig nem leszek:/ Éppen a névnapomon:( Tehát január 23 és 28 között ne várjatok részeket. Sítáborban leszek:/

Már csak néhány nap a Karácsonyig!:) Nem lepnétek meg néhány komival?*-*

Kiértékelés és II. forduló!

Név I.forduló II.forduló

Lyna 6pont

PurpleMagic98 5pont

Matanee 5pont

DarkDevil 6pont

PusziNessie 6pont

Ezegyanna 6 pont

12:00kor lenne lezárva, de nemhiszem, hogy még bárki is fog írni:)

Mivel nehezen dől el, hogy ki is a nyertes, itt a második forduló!:)

II.forduló

Közvéleménykutatás!

1.Adj 3 ‚cuki ‘ becenevet Bellamarienak! (15pont)

2.Mi az ami mindenképpen legyen benne az elkövetkezendő néhány részben?(5pont)

3.Bellamarienak sikerüljön eljutni az országos atlétikai versenyre?(5pont)

4.Mi az ami mindenképpen maradjon ki Bellamarie életéből?(5pont)

5.Mik derüljenek ki a szüleiről? (5pont)

6.Írj egy rövid leírást egy szereplőről, akit szeretnél, hogy a történetben megjelenjen epizódszereplőként(5pont)

7.Menjen el Bellamarie Melanie és a szomszéd srác randijára?(5pont)

8.Számodra Bellamarie vagy Melanie a szimpatikusabb?(5pont)

9.Melanie visszaköltözzön anyjához és nővéreihez?(5pont)

10. Írj öt egymást követő eseményt amely fontos szerepet játszhat a történetben!

Ennyi lenne.. A válaszaitokat a ttamara98@citromail.hu címre küldjétek holnap délig! Köszi mindenkinek aki a játékban részt vett!:)

Következő rész holnap;) Puszi; Kicsi_Hell:)