Véres tettek

20.rész

Az én újévi ajándékom (nem bírtam ki és előre megkapjátok)* Csak itt, csak most, csak nektek;)

20.rész

20.rész

Minden porcikám egyet akart. Bármennyire is volt eddig nagy az önuralmam, most mintha megszűnt volna létezni. Bizsergető érzés fogott el, amikor rá gondoltam. A moonpyr srácra, akit akkor láttam a drogériában. Csak egy érintés és pillantás kötött össze vele, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy újra látni kívánjam.

Kedd este volt, az apró Carlton nevű városkát pedig csak az esti fények világították ki. Azonban ez sem állíthatott meg. Lámpák, fények nélkül is majdnem tökéletes a látásom a korom sötétségben, s úgy éreztem, most válhat hasznomra ez az egész hampyr ügy.

Összemosódott az eddig engem körülvevő kép, Melanie beszéde, a szavak most csak értelmetlen dumának tűntek. Képtelen voltam bármire is figyelni, egyre jobban koncentráltam arra a srácra. Még sosem éreztem ilyet. Mintha minden megszűnt volna létezni, csak ő és én maradtunk volna. Egy másik világban. Ott, ahol nem számít milyen lény vagy, melyik fajból származol. Mindenki elfogadja a másikat annak hibáival együtt, s boldogan élnek.

-Bocs, most el kell mennem- hirtelen felugrottam az ágyamról, s leírhatatlan sebességgel kapkodtam magamra a vastag ruhákat. Beleléptem az első csizmába, ami előttem hevert, az öreg telefonomat és remélhetőleg nem üres pénztárcámat pedig a zsebembe csúsztattam. Kirohantam apró lakásunk ajtaján, majd le a panelházi lépcsőkön, ahol sikeresen megcsúsztam, és az öreg, rozsdával lepett korlátba kapasztottam, mint biztos támaszba. A majdnem csúszva landolásomat jelnek vettem, miszerint lassítanom kell.

Saját biztonságom érdekében a futást ezentúl mellőztem, és sietős léptekkel folytattam utamat. Felmerült bennem szüleim aggódó arca, esetleg a kép, miszerint képesek lesznek utánam jönni, majd toronyba zárnak, és ott élem le életem utolsó éveit. Esetleg ha egy bizonyos szőke herceg megpróbál majd megmenteni, apa még azt is elijeszti, valószínűleg egy karóval. Amilyen mázlista vagyok, ez könnyen bekövetkezhez.

Kifulladtan fújtam ki a levegőt, majd körbenéztem, hogy megtudjam, körülbelül hol is vagyok. Csalódott voltam, amiért nem jutottam valami messzire. A lakótelepünkről kivezető úton álltam, a velem szemben álló sötétséggel. Mit is várhat az ember? Az ünnepek utáni kihalt keddi estén? Carlton nem egy nagy város, sosem volt híres milliárdos lakosságáról, azon kevés emberek akik netán erre tévedtek, hamar el is tűntek a képből.

Ahogy sietősen haladtam tovább, kiértem egyfajta főútra. Taxit fogni .. az ötlet egyszerű, de még sosem csináltam ilyet. Általában apával közlekedtem a városban, a saját kocsinkkal. Most viszont egyedül voltam, az St. Stephanus úton, minimális pénzösszeggel.. A kis drogéria, ahová tartottam a város másik felében volt. Bevásárlóközpontok, bulizóshelyek.. egyszóval, ott zajlott az élet, amíg én a békés, nyugodt környezethez voltam szokva. Délután, vagy inkább este fél ötkor nem sok mindent kezdhet az ember, főleg ha még buszt sem lát a közelben.

Az óra ketyegett.. Rengeteg dolog sürgetett hirtelen; a szüleim, az idő, netán mire odaérek, bezárnak. Levegőt kapkodva a legközelebbi buszmegállóhoz siettem. Vak sötétben a buszok menetrendjét fürkészni tabunak tűnt. Reménykedve közeledtem a buszmegállóban ülő, sötét alakhoz, ám amikor odaértem, nem egy, hanem két embert is megpillantottam. Talán ezt pozitívum ként kellett volna felhoznom, de nem szívesen zavartam meg a szenvedélyes pillanataikban járó párocskát.

Szerencsés lennék? Azokat a részleteket, amelyeket a legkevésbé szeretettem volna látni, most tisztán ki tudtam szűrni a sötétségből. A padon ülő, fiatal srácot, amint egy sötét, hosszú hajú lánnyal mohón csókolóztak. A lány karjával a fiú nyakát ölelte körül, míg lábait a srác csípője köré fonta.

Az undor és a féltékenység egyszerre gyűlt bennem. A tudat, hogy én még ezt sosem éltem át, nem volt egy személy sem, akivel ennyire közel kerültünk egymáshoz. Szerettem volna én a lány helyében lenni, kevésbé a ruháiban. Szaggatott necces harisnya, villantós miniszoknya, és a még undorítóbb, combig érő csizma.

Kurva- gondoltam magamban. Hogy miért is? Első sorban, mert rettenetesen hideg van, még így beöltözve is majd‘ megfagyok, ő meg félmeztelenül villog.. Egyszerűen taszítónak találtam az ilyeneket, mégis irigy voltam rájuk.

Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam a padon csókolózó párt, de idővel a srácnak is feltűnt a ‚betolakodó‘. Értetlenül meredt rám, amíg a lány nekem háttal ült. Sötét szemeivel arcomat fürkészte, s szinte teljesen merevvé fagytam, amikor pillantásunk találkozott. Azok az ismerős vonások, az az ismerős és mégis feledhetetlen szempár..

-Nocsak, nocsak..- jöttek ki a gúnyos, ám mégis meglepett szavak torkán, majd cinkos félmosoly ült ki kreol arcára, s szemfogai még a sötétben is fénylettek- Visszajöttél..

A rész 4 napig írtam, de ma reggel végre megszállt az ihlet. Többször is töröltem, de aztán meglett az igazi. Képtelen vagyok itthagyni titeket. 804 komment és 200-300-as nézettségek után.:$ Köszönöm mindenkinek a bíztató hozzászólásokat.:) Szeretlek titeket; Boldog új évet mindenkinek;)

http://thephotographer.blog.neon.hu/

19.rész

Nem éppen egy jó hírrel jövök. Az a helyzet, hogy alig van ihletem és időm a blog írására. Ráadásul elég igényes részeket kéne írnom, ehelyett itt vannak ezek a rövid és lényegnélküli részek. Lehet, hogy ez az utolsó rész.. Köszi mindenkinek aki olvasta.♥

19.rész

Kedd este Melanieval ketten ücsörögtünk az ágyamon. Nem igazán tudtunk miről beszélgetni. Itt a búcsú idelye, számomra a megkönnyebbülésé, de el kellett rejtenem a bennem lakozó örömöt. Nem Igaz, hogy csak néhány utcával arrébb költözik, de ettől még együtt járunk majd suliba.

-Valamelyik nap el kell jönnöd a nagyi házába!- Melanie tenyerét az enyémre csapta, majd vidáman mesélt tovább- Nem gondoltam volna, hogy a nagyim ilyen csúcs!

Ami azt illeti én sem. Amikor megláttam Melanie mamáját, csalódtam egy kicsit. A képzeletemben egy csinos, Mel féle plasztik nyanya szerepelt. Amikor beállított ide az alig 140 magas, ősz hajú, kissé molett nénike, tágra nyílt szemekkel bámultam. Mel valami csúcsnagyiról beszélt, akivel fát díszítettek, meg minden.

Ezzel a törpi nénikével aligha lehet fát díszíteni. Najó, az alsó ágakat valószínűleg eléri. Mel nagyapját még nem ismerem. De kinézetben valószínűleg az is ilyen törpe. Meg ősz hajú. Lehet, hogy Mel apja is ilyen kicsi. És kövérkés. Anyja ez esetben színtiszta ellentéte lenne a férfinak. Magas, beesett arcú, sötét hajú, karcsú nőnek mondható. Szó szerint csont és bőr. Ezt biztosan az alkohol és a hozzávalók teszik. Mi mástól nézhet ki így egy alig negyven éves nő?

-Na és mit kaptál karácsonyra?- ha mással nem is, ezzel a kérdéssel lehetett kihozni igazán a sodromból.

-Már mondtam, hogy semmit!- válaszoltam dühösen, s szemeimmel ölni tudtam volna.

-Hogyhogy semmit?- értetlenkedett, s a késztetés, hogy valamivel fejbevágjam imádott barátnőmet egyre csak nőtt és nőtt.

-Egy csomó ruhát, na boldog vagy?!- vágtam hozzá a választ.

-Valami rosszat mondtam?

-Hagyjuk..- dünnyögtem- Te mit kaptál?- kíváncsiskodtam, de legbelül nem is érdekelt. Egy újabb szöveg özönt fog rám zúdítani, én meg képes leszek elaludni mondandója alatt.

-Naszóval..- és kezdődik- A nagyi nem igazán tudott nekem mit venni, csak néhány alapvető holmit az új szobámba! Egyébként tökjó az a kéró! De ezt már tegnap is mondtam. Na mindegy, a lényeg, hogy minden olyan édi-bédi, régies, de mégis egyedi és szép. Mintha egy másik korba csöppentem volna! A szobám hatalmas. Nagyobb az összes helységnél a házikóban. Ráadásul franciaágyam van! Csak hárman lakunk ott, de mégsem csendes. A nagyi annyit bír beszélni! Nem értem, hogy bírja nagyapám mellette. Én teljesen kikészülnék, ha valaki folyton dumálna, ráadásul nem tudná, mikor kell megállni!

-Én is sajnálom..- mormogtam csak úgy az orrom alá. Hú, milyen szörnyű lehet szegény Melnek! Van mellette valaki, aki folyton beszél! Azta..! Fogalmam nincs milyen érzés is az!

-És ez még nem minden!- zavarta meg a csendet. A csendet, amely kerek egy századmásodpercig uralkodott felette.

Nem figyeltem a csacsogására. Bezárkóztam a magam kis világába. Oda, ahol a moonpyr srác és én vagyunk a főszereplők.

El kell mennem utána...

Bocsi. Ha nem is törlöm néhány napom belül.. egyszer még visszatérek, és folytatom;)

http://thephotographer.blog.neon.hu/

http://rainbowinoctober.blog.neon.hu/

A közös blogjaimon továbbra is olvashatjátok az írásaimat.:) Köszönök mindent. Csók; Kicsi_Hell♥

18.rész

A karácsony a szeretet ünnepe. Mert ugye ez az egész lényege:D Ti szerettek engem, én szeretem magamat és titeket, ezért írtam egy rettenetesen rövid/unalmas részt.:$ De a karácsony lényege a szeretet.:D És ezt olvassátok el mégegyszer, mielőtt kommentet írnátok;DD Jó olvasást; Kicsi_Hell

18.rész

Az este nagy részét az imádott számítógépem előtt töltöttem. Már alapból úgy indult ez a nap, hogy semmi kedvem hozzá, nem még az ajándékaim látta után. Apáék arcomat fürkészték, s én megerőltettem néhány köszönő mosolyt. Igaz, nem kértem semmit. De egy új teló jól jött volna, ez az öreg féltégla helyett. Erre mit látok? A fa alatt bizony semmi dobozos nincs. Tökéletes.

Másnap reggel felébredni sem volt kedvem. Bárcsak átalhatnám ezt a néhány napot, amíg anyáék itthon vannak. Utána pedig ők elmennek dolgozni, én meg egyedül leszek itthon. Melanieval.

Melanie.

Kikerestem az ezüst féltéglát az asztalomon lévő rumliból, majd Mel számát tárcsáztam..Miután hosszan kicsengett, végre felvette.

-Igen?- hangja vidám volt, és ebből az egy szóból is átéreztem az őt körülvevő szeretetet.

-Szia Mel- próbáltam nem letörni jókedvét az enyémmel.

-Anamy. Nem fogod elhinni!- olyan érzésem támadt, mintha ugrálna a vonal másik végén. Elvégre, ez is lehetséges- Először is bocsi, hogy tegnap csak úgy eltűntem. Kiderült, hogy ez az idős hölgy, aki értem jött, nos az a nagymamám. Én eddig a létezéséről sem tudtam. Most pedig irtó jó lett az életem, ha csak pár perc erelyéig is. Egyébként van egy nagypapám is! Mármint, ők apa szülei- amikor az ‚apa’ szót mondta, hangja egy kis időre szomorúvá vált, de az öröm hamar elnyomta ezt.

Ezt el sem hiszem! Akkor most megszabadulunk tőle? Kicsit fura volt ez az egész, hogy éppen december 24-én megjelenik egy idős hölgy, aki azt állítja, hogy a barátnőm nagymamája. Talán bunkóság, de nekem mindennél fontosabb volt, rákérdezni , hogy:

-Most akkor odaköltözöl?- próbáltam takarni a kíváncsiságot, a reményt és egyben boldogságot.

-Ez még nem biztos. De nagyi mindenképpen szeretne beszélni Mr. Clemangeval- újságolta. Micsoda hír! Idejönnek, éppen karácsony napján. Aztán véletlenül a nagymamája is itt ragad, mint Melanie. Én csak remélni tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni.

-Hú. Az szuper- beszéd közben néha elcsuklott a hangom. Nem vagyok profi hazudozó. Még gyakorolni kell- És mikor jöttök?- érdeklődtem.

-Azt még nem tudom. De néhány cuccot el kell hoznom. És el kell jönnöd ide! Egyszerűen ahhoz képest, hogy milyen retró a ház, csúcsszuper! A nagyszüleim meg tök kedvesek! Egyedül azt találom furcsának, hogy apáról sosem beszélnek. Én meg nem merek rákérdezni! Ja és anyával is szeretne beszélni. Előre félek, hogy az a vén boszorkány valamit csinál a nagyinak. Jobb lenne akkor amikor a két utóda nem lesz otthon. Ja és nem hallottál felőlük?- Melanie rámzúdított egy hatalmas szöveglavinát, s én jó ha a felét megjegyeztem.

-Ö ..ö.. –kezdtem, majd szépen lassan belejöttem- Az anyukádékról semmit sem tudunk. Eléggé csend van, ami alapból fura dolog. És majd megmondom apának, hogy jöttök.

-Oké- visította a telefonba- Na és te mit kaptál karira?- vinnyogott tovább.

-Mit kaptam volna. Csak a szokásosat- dünnyögtem lehangoltan, de ez sem tartott sokáig. Melanie megint elkezdett beszélni, természetesen magáról.

-Na hát az elég gáz. Itt a karácsony is valami szuper! Otthon sosem volt ilyen! A ház.. olyan szép minden. Karácsonyi díszek, a fát a nagyiékkal díszítettük..

Nincs befejezve még a szöveg sem, mert Hell lusta és rettenetesen fáradt/kimerült:) Remélem ti azért megkaptátok amit szerettetek volna:) ui.: bocsi, ma nem igazán nézek be mások blogjaiba.xd alig látom a képernyőt. majd holnap;) Ja és még annyit, hogy : Mit hozott a Jézuska?:$

17.rész

Köszönöm mindenkinek az eddig összegyűlt kommenteket, és természetesen ajándékokat a kis fa alatt;)♥ Karácsony alkalmából egy hosszú rész!:) Kellemes karácsonyi ünnepeket!:)♥

(tudom tudom Vikii, és olvastam az üzenetedet is a csomagban:D)

17.rész /Karácsonyi kapkodás*/

Az elmúlt napokban nem történt semmi különös. Minden ment a már megszokott kerékvágásban, ami nem jelent többet, annál, hogy Melanie továbbra is nálunk lakik, és úgy látom, nem tervezi a hazaköltözést. Őszintén szólva, én azért nem bánnám, ha lenne néhány percem nélküle. A tudat, hogy a magánszférámból talán már egy csöppnyi sem maradt, idegesített. Meg voltam szokva arra, hogy nincs testvérem akivel osztozni kell bizonyos dolgokon, erre most egy szobatárs. Egy idegesítő szobatárs!

Szerdán volt az utolsó nap suliban, és szokásomhoz híven reggel elindultunk az iskolába.. Minden szuper meg jó lett volna, ha közben nem jut eszembe Joshua, és miatta távozik a fejemből a csodás tanulás, meg a hozzávalók. Végülis nem lehet akkora probléma két nap lógás miatt. Melaniet meggyőztem, ő menjen be arra a két órára, és adja át az ajándékomat a lánynak, akit húztam. Nem szándékoztam rá 5 dollárnál többet költeni. Minek? Nem fűz hozzá szorosabb kapcsolat egy osztálybéli ‚sziaheló‘-nál. Egyébként is, a tanárnő mondta, hogy a szándék a lényeg, és nem az ajándék. Igen, én jó szándékkal vásároltam neki!

Még mindig nehezen élek a tudattal, hogy az öreg Joshua a nagyapám. Azóta természetesen nem említettem anyának, hogy az apja felfedte mélyen őrzött titkát. Egyszerűen nem volt kedvem erről bájcsevelyt folytatni. Anya már így is ki van készülve a karácsonyi sürgés-forgás miatt. Egészen ma reggelig meg sem állt, pörgött, mint a Duracellnyúl.

-Sesilia, nyugodj meg!- hallottam apa halk hangját még a szombámtól konyháig távol lévő falakon keresztül is- Hétfőtől megállás nélkül sütsz, takarítasz! Ma karácsony napja, éppen ideje egy kis pihenőnek!- hihetetlen, hogy apa ez a néhány nap alatt fel sem kelt a kanapéról az újságjával, de mások nyugtatásában profi.

-Dominic, te is tudod, hogy a karácsonyi vacsorának tökéletesnek kell lennie- anya hangja idegességének ellenére is kiegyensúlyozott volt. S bár nem láttam magam előtt kettejük beszélgetését, mégis tökéletesen el tudtam képzelni, amint anya még mindig megállás nélkül süt-főz emellett takarít, apa meg csak szerencsétlenül valami ehetőt keres, vagy éppen már megtalálta, és mint általában, most is idő előtt felzabálja a mézeskalácsot.

Tény, hogy Melanie nálunk lakik, s nem gondoltam volna, léteznek csodák! Reggel ugyanis sokként érintett, már ha igaz, Melanie nagymamája járt itt. Ugyan én még aludtam, de apától részletes előadást kaptam. De miért titkolta el, hogy van kihez mennie? Akkor már napokkal ezelőtt megszabadultunk volna tőle. De ez most nem is számít.. Ma van karácsony napja, s számomra csodás ajándék, ha neki boldog karácsonya lesz, valahol a nemtudom milyen nevű apró faluban a nagyszüleinél.

Érdekes, néhány éve, pontosan ezen a napon, ebben a pillanatban, őrültként rohantam át a nappaliba meglesni, ott-e már a karácsonyfa. Most pedig ahhoz is lusta voltam, hogy az ágyból kimásszam. Fáradtan dőltem vissza, és magamhoz öleltem a plüss-kutyámat.

Hiába fürkésztem szemeimmel az ablakot, ma csak nem akart havazni. A házat még kedden karácsonyi díszbe öltöztettük, de havazással minden szebb lett volna. Bármennyire is próbálom tagadni, idén még a karácsonyi hangulatom is elmaradt.

-Bellamarie, gyere anyádnak segíteni!- hiába próbálja az ember eljátszani, hogy még alszik, ha az apja pillanatok alatt kiszűri a mozgolódást a szomszéd szobából.

-Alszok!- kiabáltam vissza durcásan.

-Nem mondom mégegyszer, ha nem segítesz, elfelejtheted az ajándékokat!- kezdett fenyegetőzni, de én csak kínomban nevettem.

Belebújtam türkizkék papucsaimba, magamra dobtam a narancssárga köntösömet, majd megigazítottam a hajamat, ami abból állt, hogy hátul összefogtam. Futó pillantást vetettem a falamon lógó apró tükörre, majd kisétáltam a szobából.

Hm.. karácsony reggel. Nagyon lázba tud hozni az ilyen. És.. na ne! Az ott karácsonyfa?

Különböző grimaszokat vágva érkeztem a konyhába, ahol nem tévedtem, anya tényleg sürgött-forgott.

-Jó reggelt álomszuszék!- mosolyodott el anya, fakanállal a kezében.

-Azno‘- dünnyögtem, és fáradtan az asztalra dőltem.

Magamba tuszkoltam egy vajaskiflit, s visszavánszorogtam a szobámba.

-Fél egy van kisasszony!- szólt utánam felháborodottan apa.

-Én meg ezt figyeld, ál-mos va-gyok!- néztem rá csúnyán..

°December 24- 17:45

-Ha nem kelsz fel azonnal, idén már komolyan betartom a szavamat!- apa fenyegető hangja ébresztett a szobámnak nevezett ismeretlen helyen. Amikor kinyitottam szemeimet szédülni kezdtem, és még a legkisebb kedvem sem volt kimászni a puha ágyból.

-Apaaa- nyögtem, majd fejbevágtam álmos képemet egy méretes párnával.

-Bellamarie Clemange!- ha teljes nevemen szólítanak általában már nagyon idegesek.

Durcásan, szemforgatva másztam ki a puha ágyikómból, és kihessegettem apát az apró szobából. Végül is fel kell öltözzek. A nem éppen tágas szekrényemből előrángattam egy fekete szűk macskanadrágot, egy skótkockás miniszoknyát, és egy szűk, pamut felsőt. Amikor magamra rángattam a már több éves darabokat, kezdtem úgy érezni, kicsit mintha meghíztam volna. Sőt! Dagadtan néztem ki ezekben a göncökben. A már amúgy is rossz kedvemet csak fokozni lehetett. A pamut felső szerencsére nem kövérített, azonban a melleim nem is látszottak benne. Dühösen visszamentem a fehérneműs fiókhoz, és kirángattam egy push up-os sötétlila melltartót. Néhány perc múlva elégedettem álltam a tükör előtt, és Melanie módra csókot dobtam. Az íróasztalamon szétdobálva hevertek a festékeim, és a hozzám legközelebbit a szempilláimra kentem, majd az alapozó követte.

Sietősen kezdtem el egy elviselhető cipőt keresni, amit az ilyen alkalmakkor szoktam viselni. Pánik tört ki belőlem, amikor megláttam a cipőim mellett lévő becsomagolatlan ajándékokat.

-Anyaaa!-sikítottam, és örült módjára rúgtam ki a szobám ajtaját, majd a konyhában kezdtem el hisztizni.

-Kezdhetünk?- fordult felém anya, immár tökéletes kinézettel.

-Adj gyorsan valami csomagolópapírokat!- sürgettem, közben pedig magassarkúmmal próbáltam egyensúlyozni, elég nehezen.

Anya kezembe nyomott egy méteres táskát, amely tartalmát ágyamra borítottam. Ajándéktáskák ezrei közül próbáltam valami megfelelőt kiválasztani, majd sietősen beledobáltam az ajándékokat. Egy fekete filccel ráfirkantottam, hogy ‚anya és apa‘. Hajamat kapkodva fésültem ki, nagyrészt inkább téptem. Az apró táskával átszaladtam a nappaliba, és a gyönyörű fa alá tettem.

-Na kezdhetünk- zihálva léptem a konyhába, ahol apa és anya értetlenül néztek rám. Végül szó nélkül hagyták az egészet, és mindnyájan helyet foglaltunk.

Az világos fa asztalt most fehér abrosz díszítette, mely közepén az adventi-koszorú gyertyái égtek, a apró családunk ülte körül.

A hagyományos karácsonyi ételek fogyasztása a már megszokott folyamatban ment. Apa elmondta köszönőbeszédét, utána anya következett, s végül az én nyögésemmel zártunk. Sosem szoktam beszédet mondani, senki előtt. Igaz, csak két személy hallgatta szavaimat, engem azonban elkapott a lámpaláz, és még megszólalni is alig bírtam.

Rend szerint karácsony este, a vacsora elfogyasztása után átmegyünk a nappaliba, ott pedig nekilátunk az ajándékok kibontásának. Ez idén sem volt másképp.

15-16.rész

Sziasztoook!:) Csakis azért kaptok duplát, mert holnap karácsony, és karácsonyi részt tervezek, de még volt 1 rész hátra..:D Megkapjátok most;) És holnaap karácsonyi résszel jövök:$(: Lehet, hogy kettővel is ;) Jó olvasás; Kicsi_Hell

15.rész

A felsorolt tények, a tények melyekben döntéseim tükröződtek, a múltam, és  jövőm? Igazából az utóbbiban még kételkedem, mert nem tervezem, hogy találkozzam a moopyr sráccal, a drogériából. Egyszerűen két ellentétes faj.. éljen boldogan, én bizony nem fogom őt levadászni. Amíg nekem nem ártanak az éjszaka lényei, addig én sem ártok nekik. Megérdemli, hogy éljen, mint mindenki más.

Nem tehetünk róla, mik lettünk. Nem mi választottuk. Nem én akartam hampyr csodagyerek lenni, akinek kötelessége mások életének védelmezése. Nem ő akart moopyr lenni, moonpyr, aki teliholdkor ártatlan emberek vérét ontja.. Mindenki megérdemel még egy esélyt, egy esélyt a változásra, a dolgok jobbatételére, bűneinek átgondolására.

-Csodálom, hogy ilyen idősen ennyire éretten tudsz kezelni némely szituációkat..- zavarta meg hosszas monológomat az öreg.

Nehezen, de erőt vettem magamon, és megkérdeztem eddig bennem rejlő megválaszolatlan kérdéseket- Honnan tud maga erről? – az öreg ismét felvont szemöldökkel reagált, majd ujjait végigsimította szakállal borított állán, s válaszol:

-Bár senkinek sem mondtad el, én mindenről tudok.

-Edvárkallenre játszik?- jött ki belőlem csak úgy véletlenül- Ja, valószínűleg azt sem tudja kire gondoltam.

-Pontosan tudom, kire gondoltál. Ebbe viszont nem mennék bele, de azért hozzáteszem, nem vagyok Edward féleség. Sosem nevezném magamat gondolatolvasónak. Csak néha jönnek ezek a megérzések, s ezek általában igazak. Nem kell tagadnod, tudom mit forgatsz a fejedben. Nem találkozhatsz vele többé! Életedet felesleges kockázatnak tennéd ki.

-De én nem akarok vele találkozni!- csattantam fel, kiállva igazam mellett.

-Makacs vagy, mint az anyád- mormogta orra alatt, de nekem megragadta kíváncsiságomat.

-Honnan is ismeri maga az anyámat?- vártam türelmetlenül a választ.

-Az anyukád kért meg rá, hogy maradjak ki az életedből. Én minden tőlem telhetőt megtettem. Most azonban ő jött utánam, veled. Egy azonban biztos. Régebbtől ismerem őt, mint bárki más, és biztos vagyok benne, nem örülne ha ezt felfedném. Elég annyi is, hogy egy régi ismerős.

-Nem mondták még, hogy idegesítő a túl okos beszéde?- viccnek szántam, de ő nem nevetett. Kicsit kellemetlenül, de tereltem a témát- Apa igaz azt mondta, hogy anya valamikor itt élt. Anya valamikor itt élt?! – néha még magamat is meglepem értelmetlen kérdéseimmel. Az öreget azonban nem..

-Igaz, anyád itt élt. Apád szavai egytől egyig igazak voltak, és valamilyen szinten meg tudom őt érteni. Azonban sosem fogom őt megkedvelni, bármennyire is próbálom. Egyszerűen ez nagyon nehéz. Azok után, hogy anyádat elvitte innen. Rábeszélte őt a külső életre, arra a helyre, ahol a veszély fenyeget nap mint nap, arra a helyre ahol az hétköznapok zsúfoltak, rohanással töltöttek. Kitette őt minden veszély elé, s eltűnése után 9 évvel hallottunk róla ismét. Amikor teherbe esett, visszajött. A többiek nem nézték jó szemmel, de én mindig is reméltem, hogy egyszer ittmarad. Örökre. Csalódtam benne, mivel a hírt csak közölni jött, majd elment, vissza a nagyvilágba.

Titkok. A szüleim ezek szerint közel nem mondtak el nekem minden fontosat..

16.rész

Hirtelen elmúlt a szorongató érzés, amely arra ösztönzött, el kell tűnnöm erről a mocskos, rémséges helyről. Nem akartam elmenni többé.. Nem vágytam semmi másra, mint alaposan szemügyre venni minden zugát ennek a dzsungelnek vagy rezervátumnak, megismerni anyám múltját, és az öregembert, Joshuát.

-Apa miért volt féltékeny?- jött ki az eddig bennem lakozó megválaszolatlan kérdés. Még vastag piros kabátomon is átéreztem a hideg szellőt, amely arcomat csípte.

-Bonyolul..- az öreg válaszainak nagyrésze titkokat rejtett maga mögött. Titkokat, amelyeket meg akarok fejteni, és addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem, sorban az összeset.

-Van valami, amit hajlandó elmondani?- türelmetlenkedtem, s a feketeséget amiben járkáltunk, csak a hold fénye világította meg. A hold, amely kereken pompázott az égen.

-Telihold..- suttogta a vénember, s engem kirázott a téli hideg- Erről már mindent tudsz, igaz?

-Igen. Ilyenkor támadnak a moonpyrok- suttogtam, de nehezemre esett kiejteni a szavakat- Maga már látott moonpyrt?- kíváncsiskodtam.

-Természetesen. Nem egyet öltem már meg. Neked is ezt kell tenned!

Tématerelés következett a részemről, mivel nem szerettem volna a boltban látott srácról beszélni- Itt is jártak már?

-Igen, de ez nagyon ritka eset. Messze vagyunk a civilizációtól, s ők leginkább ott támadnak. Azon a helyen, ahol teliholdkor átváltoznak.. Nem merészkednek messzire. Leggyakoribb támadások nagyrészt a belvárosban történnek. Itt biztonságban vagyunk- lehelte a hideg levegőbe.

-Ezt értette a város veszélyei alatt? A moonpyr támadásokat?

-Részben. Nehezemre esett elengedni a törzshelytől anyádat, tudván, bármikor megölhetik őt.

-Valószínűleg ez nem éppen nyomós ok- vitattam az ügyet, és most már magabiztosabban beszéltem, kiálltam a véleményem mellett.

-Anyád nem kitanult harcos.

-A külvilágban szinte egyik hampyr sem kitanult harcos!- vágtam szavába, s kíváncsian vártam válaszait. Szép lassan magasabb szintű vitát folytattunk. Egy nyolcvan és egy tizenéves lány vitája. Hm..- Én sem vagyok kitanult harcos. Sosem tanítottak a harcra. Mégis megállom a helyemet.

-Mint apának, nehezemre esik ennyire lebecsülni lányom képességeit, de ő teljesen más eset. Egyszerűen sosem volt jó semmiben.. Én megpróbáltam őt védeni, de nem engedte. Elment. Anyád itthagyott, a testvéreivel együtt..

A szavak nehezen jutottak el elmémig. A vénember anya apja? Ez nem lehet! Hiszen apa nem lett volna féltékeny felesége apjára. Hülyeség. Valószínűleg egy újabb hazugság, amelyet idővel le kell lepleznem.

Néhányan tökéletesen gondolkodtak.;) Felvehettek msn-re : ttamara98@citromail.hu :) UI: 40 (?) komit összelehetne hozni?:D Csakmert karácsony*

14.rész

Köszönöm a kommenteket* A titokzatos öregemberről pedig .. Jó olvasást; Kicsi_Hell

14.rész

-Hová megyünk?- kérdezte halkan Melanie, közben azt hitte, a vén nem hallja szavait. Tévedett. Az öreg is hampyr volt, s az ezzel járó dolgok része, hogy hallásunk kiváló, még a legapróbb zajokat is észleljük.

-Nem kell félned, kislány- nézett ránk az öreg. Szavai azonban nem tűntek olyan meggyőzőnek. Féltem. Én? Félni? Bellamarie Clemange még akkor is hozza a formáját, ha be van tojva, mint egy kis óvodás. Nem! Én aztán nem félek!

-Oké, hová megyünk?- próbáltam laza lenni, de a hangomból könnyen kivehető volt a feszültség.

-Nyugalom, ifjú hercegnő..

-Hercegnő?- néztem értetlenül, és ismételgettem a Bellamarie féle szemforgatást. Az öreg felnevetett.

-Annyi titkot kell még megfejtened.. Az egész élet előtted áll.. Idővel mindent megtudsz, hercegnő..- a szavakat lassan, s halkan ejtette, amitől még idegesebb lettem. Mit akar ez jelenteni? Az egyértelmű, hogy az egész élet előttem áll, de hercegnő? Normális ez? Nincs nálam őrültebb és antiintelligens lény!

Időközben megjelent egy jól öltözött, fekete hajú hölgy. Határozottan jobban nézett ki, mint a többiek. Ezen társasági réteg felsőbb néhánya közt élt, az sziklabiztos.

-Marabella, kérlek vidd el a másik lányt- utasította az öregember a nőt, aki tette amit mondott. Melanie ijedten nézett, kétségbeesés ült ki az arcára.

-Minden rendben lesz- suttogtam, majd keze elvált az enyémtől..

-Bökje már ki, hogy mit akar!- törtem ki türelmetlenül- A lényeg az volt, hogy Melanieval menjek el a pszichológushoz. Erre most hol vagyunk? Egy rezervátumban, pszichológus nincs, és a barátnőmet elvitték.

-Nyugalom, ifjú hampyr- az öreg arogánsan nevetett, és nem ügyelve arra, hogy egy kicsit talán lemaradtam tovább sétált a sáros erdei úton. Hűvös téli szellő fújt végig lenge ruháján, mégsem tűnt úgy, mintha fázna- Nem is tudod, mire lehetnél képes..

Szavai megfogtak, pedig megfogadtam magamnak még kiskoromban, hogy nem fogok a hampyrokkal foglalkozni. Úgy fogok élni, mint egy ember- Maga ezt nem érti!

-Ugyan, ugyan..- ez a hangnem arra ösztönzött, megmutassam a vénembernek mire is vagyok képes. Nem! Bennem nem kételkedhet! Miért küzdöttem eddig? Hogy lesemmizzenek? Azért készültem olyan szorgosan és edzettem az atlétika versenyekre?

-Tudja, most lát életemben először! Nem ismer!- vágtam képen szavaimmal, majd vártam, erre miként reagál, ha már ennyire okos.

-Az embernek rengeteg gondolata, megállapítása hamis..Többek közt ez is. Bellamarie, közel nem most látlak először. Ismerlek. Jobban, mint te ezt gondolhatnád!- azok az egérszürke apró szemek, amelyek összeakadtak tekintetemmel.. az az ismerős nézés, az öreg, de mégis fiatalos arcvonások, s ezek mind anyára emlékeztettek.

-Oké, én most azonnal hívom apát!- szólaltam meg frusztráltan, és a kabátom zsebéből kirángattam az apró, ezüst kütyüt.

-Jó telefon- biccentett, majd egyetlen mozdulattal kikapta kezemből, és eltűntette.

-Maga fogja kifizetni, mert anyáék nem hajlandóak másikat venni!- fenyegetőztem idegesen.

-Megnyugodhatsz, mindent visszakapsz. Csak előbb el kell beszélgetnünk. Rólad, és a téves gondolataidról, amelyeken ideje változtatni.

-Maga egy őrült!- kiabáltam rá, de tudtam, nincs értelme. Ha akar, úgyis itt tart majd, és anya nem fog akarni értem jönni. Mert ők a vénemberrel egykor olyan jóban voltak, és apa nem tehet semmit.

-Azért megválogatnám szavaimat a te helyedben- dünnyögte halkan, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy én meghalljam minden egyes gonosz megjegyzését- Nem én veszem semmibe képességeimet, amelyeket ajándékképen kaptam. Nem én akarom elhanyagolni a hampyrokat, és az ellenséget. Nem én hagytam életben egy moonpyrt, amint kiszúrtam, mi is ő. Nem én fogok vele ismét találkozni..

13.rész

Köszönöm a kommenteket* havazik.:$

13.rész /Rezervátum?*/

Melanienak szinte földig ért az álla, s szemei majd‘ kiugráltak, amikor megpillantotta a helyet ahová érkeztünk. Az autó zötyögni kezdett velünk együtt, amikor a köves, homokos úthoz értünk, az pedig egy erdőn vezetett keresztül. Nem is erdő, mivel a szemétdombhoz közelebb járt. Mellettük mindenhol faviskók, esetleg agyag házak, amelyek az összeomlás széllén álltak.

Bár már sötétedett, ki tudtam venni az összemosódott alakokat. Bőrszínük határozottan négerekhez hasonlónak látszott, míg ruháikat szakadt rongyok kárpótolták. Egy olyan érzés futott át rajtam, mintha Rio de Janeira nyomornegyedében járnánk. A hideg is kirázott, amikor visszatért az emlékkép, amelyet egy régi filmben láttam, még kiskoromban..

-Megérkeztünk!- apa hangja hozott vissza a kocsinkba, én pedig enyhén fejbevágtam magamat.

-Oké, én nem hiszem, hogy ki akarok szállni- fintorgott Melanie. Pedig ez a hely számára nem lehet olyan sokkoló! Majdnem olyan, mint a lakásuk! Najó, abbahagyom a gonoszkodást.

-Ugyan lányok, nem olyan rossz a hely!- bátorított apa, de szerintem még őt is kirázta a hideg, amikor körülnézett.

Apa mellett bandukoltunk a sáros úton, s óvatosan néztem magam elé, nehogy a végén még orraessek egy kőben. Az emberek körülöttünk felvont szemöldökkel, egyesek felháborodva néztek ránk.

-Ezeknek meg mibajuk?- gorombáskodtam- Örülhetnének, hogy egyáltalán eljöttünk!- beszédem közben fel sem tűnt, hogy hangomat kissé felemeltem. Az emberek közül egy vénebb, őszhajú, szintén néger alak lépett ki.

-Sesilia- az öreg ráncos arcára egy apró mosoly ült ki, amely mögött hatalmas öröm lakozott. Vén karjával átölelte anyát, s hosszú ősz szakállával anya arcát simogatta, miközben puszit adott anya enyhén rózsaszín arcára.

-Joshua, örülök hogy látlak!- üdvözölte anya udvariasan, de apa még csak nem is próbált kedvesen viselkedni. Cipője orrával egy követ kezdett el rugdosni, s tekintetét az egyik bokorra szögezte.

-Ez a hely évről évre gusztustalanabb- motyogta, közben pedig az apa féle grimaszokat vágta. A vénember nem vette figyelembe apa illetlenségét, s továbbra is anyával foglalkozott. Mint az egykor jó barátok találkozása- pontosan ilyennek tűnt ez az egész..

Barátnőm, Melanie hosszú fekete hajával játszott, és elborzadva nézett körül. Nem mert megszólalni, de amikor meglátta apa nemtetszését, közelebb lépett hozzá, és beszélgetésbe merültek. Reméltem, hogy egyszer én is magyarázatot kapok erre.

-Nahát Sesilia, ez lenne a lányod?- vonta fel a vénember ősz szemöldökét, majd a kézfejemért nyúlt. Kezdtem cikinek érezni ezt az egész helyzetet- El sem hiszem, hogy így elment az idő- csodálkozva nézett rám- Olyan szép, mint egykor te voltál..

Amikor ezt apa meghallotta arcvonásai feszültté változtak, s alig tudott magán uralkodni. Nahát, ilyen egy féltékeny szülő? Mostmár ilyet is láttam.. De ki lehet Joshua? Anya expasija? Amikor gondolataim ezen jártak, a hideg is kirázott, hogy az anyám valaha egy dédapámnak megfelelő emberrel járt. Undorító.

-Már tizennégy éves- mosolyodott el anya büszkén.

A vénember lezárta a témát következő, kíváncsiskodó kérdésével.

-Megtisztelő, hogy itt látlak titeket. Ha megtudhatom, mi járatban?

Anya már nyitott is a száját a válaszra, de apa megfékezte. Szorosan anya mellé állt, szinte már annyira, hogy magáénak tekintette anyát, de ezt a vénember nem nézte jó szemmel. Szemei összeszűkültek, és dühösen meredt apára. Mondom én, hogy ez nem csak barátság/ barátság volt.

-Nos, az a helyzet, hogy Sesilia szerint messze te tudsz legjobban segíteni lelkileg az embereken. Legalábbis, remélem, hogy komolyan mondta, és nem csak okot keresett arra, hogy visszatérjen ide a .. – arca szinte már zöld volt, olyan jól utánozta a hányinger látszatát- Erre az aranyos kis helyre, ahonnan 17 év után vége sikerült őt kiszabadítanom!- apa szavai enyhén sokkoltak. Hogy mi? Anya itt élt? Itt, a feketék között, ráadásul ezen a disznónaksértőlenneittdagonyázni helyszínen?

Meg nem szólaltam, de gyűltek bennem a kérdések, amelyeket távozásunk után szüleimre zúdítok. Mindeközben teljesen megfeledkeztem Melanieről, aki egy helyben álldogállt, megszólalni, megmozdulni aligha mert.

-Dominic, Dominic..- ismételgette a vénember apa nevét- Hát te sem változol- egy apró kis gonosz mosollyal dobta fel produkcióját, majd folytatta a beszédet:- Gyertek lányok- mutatott a hozzánk legközelebb lévő ‚útra‘.

-Ha hozzájuk mersz akár érni is..- emelte fel apa kezét fenyegetően, de Joshua nem foglalkozott vele. Megszorítottam mellettem sétáló barátnőm karját..

Justin Bieberes kedvemben vagyok, és csak annyit tudok ajánlani, hogy ne kérjétek, hogy ma kövit hozzak, mert ti sem ússzátok meg a Bieber féle számokat:P:D és *havazik* Never say never:$ Megint szerelmes lettem :'DDD  ♥

12.rész

Sziasztok:) Köszönöm a sok kommentet;)* És szurkolni, mert holnap dogát írok, azon pedig a félévi jegyem múlik:/

12.rész

-Segíthetek?- jött oda hozzám, s amikor mellém állt kirázott a hideg. Azzal a tudattal próbáltam magamat nyugtatni, miszerint csak teliholdkor éri meg félni tőlük.

-Izé.. köszi, nem- ráztam meg a fejemet gyorsan, de még mindig zavart voltam, féltem. Legésszerűbb az lett volna, ha most azonnal eltűnök onnan, de nem. Valami vonzott.. talán a kíváncsiság, vagy az ereimben áramló adrenalin.

-Nyugi, nem harapok- nevette el magát, de a szavak mögé sem kellett néznem ahhoz, hogy kirázzon a hideg. Rájött, hogy én ki vagyok. Mi is vagyok- Megértem, énis hagytam már utolsó pillanatra a karácsonyi vásárlást- amikor a szavak elhagyták ajkait, hirtelen minden leesett. Csak az üldözési mániám, hiszen a srác nem tud semmit. Biztosan csak az tűnt fel neki, hogy olyan szerencsétlenül állok előtte.

-Ja. Tényleg, van valami amiben mégis segíthetnél- próbáltam leplezni a bennem tolongó érzést, kisebb-nagyobb sikerrel -Anyukámnak szeretnék venni valami apróságot, de tanácstalan vagyok.

-Ez esetben ajánlani tudom az Essence limitált kollekcióját- vezetett oda az egyik rózsaszín sarokban, majd a ‚Essence Vampire Love‘ részről kezébe kapott egy vérvörös, de mégis csillogó körömlakkot- Remek vámpír hatást kelt, az embereket néhány perc alatt az éjszaka lényeivé varázsolja.

-Ma már mit ki nem találnak- utánoztam anyám idegesítő szokását.

-Esetleg, van még itt Essence Smookey Eyes kollekció is- mutatott most már az ezüst szegélyű tükrös polcra.

-Akkor azt a Smookeyeset megnézném. Anya nem vámpír párti- hangsúlyoztam a vámpír szót, de még a legkisebb jelét sem adta felfigyelésének az alábbi szóra.

Miután összevállogattam a nem éppen olcsó cuccokat, pontosabban a Miss Sporty vörös körömlakkot, a Smookey eyes egyik szürke darabját, és két adidas tusolót apának a kasszához fáradtam.

-És összesen nyolc dollár ötven lesz- mosolyodott el, én meg a pénztárcámért nyúltam. Átadtam az összeget, s amikor karunk egy pillanatra összeért megint feldülemlett bennem ez a különös érzés...

Nem tudom, hogy van ez a moonpyroknál, de szerintem ők nem igazán tudják megkülönböztetni fajunkat az emberektől. És viszont egyből kiszúrtam a titokzatos idegent.

Apa mögött ülve a kocsiban azon agyaltam elmondjam-e neki az előbb történeteket.. Végül egy határozottan ‚nem‘ mellett döntöttem. Ez lesz az én kis titkom, melynek következményein még nem is gondolkodtam. Teliholdkor minden megváltozik majd, kibújik belőle a vadállat, s ártatlan embereket mészárol le..

-Na itt is vagyunk!- a kocsiba hideg téli levegő áramlott be, amikor kinyitották az ajtót. Megérkeztek anyáék.

-Végre-dünnyögtem.

-Ott maradhattál volna velünk..- szólt anya, s közben levette kabátját.

-Biztosan jól elvoltatok ketten is- jegyeztem meg, kissé talán gúnyosan, de nem érdekelt. Csak azon a srácon tudtam agyalni.

-Akkor mehetünk Joshuához- szólt anya apának, és már arra sem vettem az erőt, hogy nemet mondjak.

-Ki az a Joshua?- kérdezte végül Melanie.

-Egy pszichológus. Szeretném, ha Bellamarieval részt vennék egy ülésén.

-Mégis minek?- kérdezte Melanie zavarodottan.

-Én aztán nem megyek el ahhoz az őrülthöz- dünnyögtem, de nem vettem a fáradságot sem ahhoz, hogy kiabálni kezdjek.

-Lányok, kérlek- nézett ránk anya könyörögve, de én csak a szemeimet forgattam. Egyszerűen semmi kedvem egy idióta beszédét hallgatni. Főleg nem a hampyr elméleteket. Engem ez az egész egyszerűen nem érdekel. Csak egy átlagos tizennégy éves alapiskolás csaj akarok lenni! Nem hampyr, nem a családunk következő tagja, aki köteles megvédeni az embereket. Nekem elég az is, hogy törődjek saját magammal, az életemmel, a jövőmmel, az álmaimmal.

Mi lesz, ha valaki éppen akkor haldoklik, amikor az atlétika olimpián leszek? Adjam fel az álmaimat mások miatt? Na azt már nem. Ha felnövök a világ legeldugottabb helyén veszek majd egy faviskót, és élem az emberi életemet. Mint bárki, akinek nem kell mások megmentésével foglalkoznia.

Mi van, ha én olyan béna hampyr vagyok, aki erre nem is lenne képes? Akkor kirúgnak? De mégis honnan? Ez az egész nem olyan, mint egy mukahely, amiért pénzt kapsz. Alig tudok valamit erről az egész marhaságról.

-Felőlem Melaniet elviheted ahhoz a bolondhoz, de engem aztán nem fogsz rávenni!- álltam ki mostmár a véleményem mellett. Igen, Bellamarie tud kemény is lenni!

-Te nekem ne feleselj!- nézett csúnyán anya, s bennem még mindig ott rejlett az adrenalin, amit a moonpyrral való találkozásomkor is éreztem.

-Nem nem és nem!- hangom felemelkedett, s magamat is meglepve sikerült beszélnem anyámhoz. Mindig mindenre csak rábólintottam, de nem! Most ennek vége!

-Bellamarie- apa hangja anyáéhoz képest nyugodt és halk volt. Nem tűnt idegesnek, vagy ha az is volt, tökéletesen titkolta azt. Egyszerűen mindig többet adtam az ő véleményére, és jobban figyelembe vettem, mint anyát- Mindketten elmentek Joshuához, és ha el akartok jönni, felhívsz.

Engedelmesen bólintottam.

Szép rémálmokat;)* Ja és nincs több részem előre megírva, ami azt jelenti, hogy valószínű, ritkábban lesznek részek:)

11.rész

Lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de a blognak napról napra kisebb a nézettsége. Valamit elrontottam?:/

Na lezárult a kvíz..:) 6-an írtak összesen válaszokat, a második fordulóra már csak négyen.Nézzük is ..

Milyen beceneveket kapna Bellamarie?

Bellácska, Bellike, Marika , Bellina, Bellanei, Bessie, - ezek közül Matanee nevei tetszettek a legjobban..:)

A többi kérdést nem emelem ki, csak a kiértékelés:

1.hely: PusziNessie, 66 ponttal!

2.hely: PurpleMagic98 és Matanee 65 ponttal!

3.hely: Ezegyanna, 41 ponttal!

http://puszedli.blog.neon.hu/ - a nyertes szuper története!:) Megéri benézni!

11.rész

11.rész

Talán még nem említettem, hogy mennyire utálom a karácsonyi bevásárlásokat. Egyszerűen rühellem! Az egész hétfőm ráment, mivel anyu az egész rokonságnak be akart vásárolni.

Melanie, mint anya leghűségesebb kutyája, koslatott utána az egész városon át. Ez van, ha valaki szeret vásárolni, és megpróbál kitúrni a helyemről. Az ÉN helyemről.

Nagyrészt apával ültünk a kocsiban, s míg ő órákon át telefonált, és csak bámultam ki az ablakon.

-Hat nap a Karácsonyig, ma hétfő.. nemsokára szombat- ujjaimat gyengéden húztam végig a párás autóüvegen.

-Melanie nálunk fog Karácsonyozni?- törte meg a hosszas csendet apa hanga.

-Nemtudom- morogtam, és csak bámultam kifelé az ablakon. Már havaznia kéne..

-Ez egyszerűen lehetetlen, hogy családját ennyire ne érdekelje a lány. Hiszen még alig múlt tizennégy! Elképzelni is lehetetlen, hogy mi lenne fordított esetben.. Ha mi hagytunk volna el így téged.

-De nem tennétek, mert szerettek- zártam le a beszélgetést egy nagyobb sóhajjal, majd magamra rángattam a piros kabátomat, és a gombócos sapkát.

-Hová mész?- vonta fel apa a szemöldökét.

-Ha már utolsó pillanatra hagytam mindent- dünnyögtem- Megyek és veszek valami apróságokat karácsonyra!

Apa végül nem szólt semmit, és én az Aqua bevásárlóközpontban indultam útnak.. Nem egy hatalmas luxus épület, csak egy kétemeletes, végig üveggel borított kisüzletek otthona. Mint már említettem, nem luxus, de az ember pénztárcáját mégsem kímélő butikok várták.

A földszinten volt néhány cipő, sportüzlet, engem ezek mégsem érdekeltek. Tudtam, hogy a zsebpénzemből nem futja arra, hogy anyuéknak Gucci vagy Lacoste órákat vásároljak. Parfüm.. szintén kényes téma, mert nem akarok nekik valami ócskaságot venni, a jobb dolgok, mint a Bvlgari viszon a negyvenes dollárt járják.

Valójában csak nézelődni szoktam a kirakatokban. Volt, hogy közelebb merészkedtem az áruhoz, de akkor sem szívesen nézegettem az árakat. Tudva, hogy erre nem telik, anyáékat sem idegesítettem ezzel. Minek? Hogy ők is elszomorodjanak, mert nem tudják teljesíteni lányuk kívánságát? Nem! Nem hisztizem azért, amit nem kaphatok meg.

A zsebpénzemet be kell osszam, mert nem kapok hetente ötveneseket, sőt van, hogy egyáltalán nem kapok zsebpénzt. De nem bánom.. Nem vagyunk szegények, a lakásunk apró, de csinosan berendezett..

Megálltam a kedvenc kirakatomnál. Vagyis, itt elég gyakran vásároltam, pénztárcámat gyakran ürítettem errefelé. Az apró bizsu ékszerbolt.. Tökéletes lesz, Mel ajándékának megvételéhez..

Nem volt szükséges, csak szűk öt perc, hogy szemembe akadjon egy aranyos fülbevalópár. Egy nagyobb, és egy kisebb pár Peaces darabot tartalmazott a csomag. Szemügyrevettem az árát, és örömömben máris siettem a kasszához. 2 dollárért ritkán kapni jó dolgokat.

Miután kifizettem az apróságot, kabátzsebembe csúsztattam, és beálltam a mozgólépcsőre, amelyen emberek tolongnak zsúfoltan.. Azok akik szerencsétlenségben rokonaim, mivel ők is utolsó pillanatra hagyták a vásárlást. Kezükben hatalmas táskákkal, a hangszórókból pedig a Last Christmas zengett.

Második célpont az apró drogéria volt, mely karácsonyi díszekben pompázott, csakúgy, mint az összes többi butik.

Szememet azonban megszúrta, hogy a pultnál egy ismeretlen srác állt. Elég gyakran járok ide, és kőkeményen emlékszem, eddig egy kedves, idősebb hölgy segítette bevásárlásaimat.

Amikor beléptem az apró helységbe, a srác arcán félmosoly jelent meg, majd udvariasan megkérdezte, miben segíthet.

Valahogy szokatlan volt a külseje. Túl igényes, túl divatos.. olyan túlzottan aranyos, de nekem mégsem az esetem. Tulajdonképpen, azt sem tudom, milyen az én esetem. De ez a srác határozottan nem. Bár magas volt, szűk rúzsaszín ingén keresztül meglátszott a kondiban töltött hosszas órák eredménye, arcán pedig a szoláriumbanragadtam féleség.. Sötétbarna haját felzselézve viselte, s a jobb oldali fülében való apró ezüst fülbevaló édesen csillogott, ahányszor a bolt fényei megvilágították.

-Segíthetek?- villantak ki gyémántfehér fogai. Egyel több ok, amiért szokatlan volt.. Olyan már.. Határozottan nem illett neki a sötét bőrszín, s amikor megfordult egy új vásárló belépésére megpillantottam egy részt a nyakán, amely falfehér volt.. Az eredeti bőrszíne..

A képek kezdtek összeállni, s én csak ledermedve álltam a bolt közepén. Mindig elutasítottam apa akaratát, miszerint sosem tudhatom, mikor fog kelleni a harci képességem.. Pontosan az ilyen alakokkal szemben. Szemeim tágranyíltak, s vártam, de nem tudhattam, mire számítsak. Sosem álltam még szemben egy nálam kétszer nagyobb alakkal.. Egy moonpyrral.

10.rész

Sziasztok!:) Na meghoztam a következőt:D Milyen gyorsan haladunk. Azthittem, hogy most jön a kilencedik, aztán mégsem:D És köszönöm az eddigi 3 választ a kvíz második fordulójára!:) Holnap délig folyamatosan várom az emaileket !:) Jó olvasást; Kicsi_Hell

10.rész

Amikor a konyhából kikanyarodtam, füleim észlelték a zokogást, ami a szobánban várt rám. Egy ártatlan lány, egy lány, akit szinte mindennél jobban ismerek, ott ült az ágymon, s arcát a kezében lévő párnába temette.

-Én.. Mel, én nem úgy értettem- ültem le mellé az ágyra, s karomat vállára tettem.

-Nem számít- szipogta, de továbbra sem nézett rám- Csak tudod, néha jó lenne érezni, hogy nekem is van egy szerető családom, szuper anyukám, aki legalább néha kedves szóval fordul hozzám, nővéreim akik megvédnek, s ehelyett ezt kaptam. De miért?- törölte le könnyeit a pólója ujjával.

Az eredeti terv szerint, mármint ami anya fejében született, reggel kellett volna elindulnunk, ki a városba, utána pedig Joshua-hoz, a hampyr pszichológushoz. Dél előtt pár perccel még a lakásban tapogtunk, s amikor már elindultunk volna, megjelent apa, néhány cuccal, amit Melbournéktől hozott.

Bár mi Melanieval a szobámban kerestünk valami tűrhető viseletet, szinte tökéletesen hallottam anya és apa beszélgetését az előszobából.

-Fejlemények?- kérdezte anya.

-Az anyja nincs otthon. Pedig beszélni szerettem volna vele, de csak Stacyt találtam- mormogta apa elégedetlenül.

-És mi volt? Nem kérdezősködött a húgáról?

-Nem. Kinyitotta az ajtót, megmutatta, hol keressem Melanie dolgait, aztán eltűnt. Vagyis, utána már nem láttam, csak összeszedtem amit találtam.. Kész borzadály az a lakás. Nem tudom, hogy élhetnek ott. Főleg nem 4 nő!- mesélte apa felháborodottan, s én csak egyetérteni tudtam.

Melbournék lakása tényleg rémes. A falak nagy része beázva, vakolatnak minimális a nyoma, a padló öreg, recseg, és a piszkos szőnyegek sem segítenek. Egyszerűen horrorisztikus. A cigaretta szaga mindent belep, és eszükbe sem jut kimenni az erkélyre dohányozni. Már ha még nyílik az az ajtó.

-Várj egy percet- fordultam barátnőmhöz aki tanácstalanul állt a szekrényem előtt. Kiszaladtam a folyosóra, és most már én is részese voltam szüleim beszélgetésének.

-Mit hoztál?- kérdeztem apát, majd elvettem a kezéből a két nagy táskát.

-Csak néhány cucc, amit gyorsan össze tudtam szedni a szobájában- hangzott el a válasz- Ki kéne őket mosni, meg minden. Sesilia- fordult anyához- adhatnál neki valami rendes göncöt, mert ezek a ruhák nem éppen kényelmesnek bizonyulnak.

Anya kihúzott egy rózsaszín mély dekoltázsú topot, és megnézegette- Hát..Bellamarie, keress valami ruhát a szekrényedben, ami jó lesz rá. Ezeket nem szívesen látnám rajta- dobta vissza a pólót a táskába.

Délután egy óra tájt hagytuk el a lakásunkat, anyáékkal és természetesen, Melanieval. Nehezen, de voltak ruhák, amelyekben nem nézett ki hajléktalannak, sőt, még csinos is volt. Örültem volna, ha egy kicsit hasonlóan néz ki, amikor elindulunk, de mit várhat az ember Melanietől? Szemfesték, púder, szemspirál, ajakfény és az én ruháim. Számomra már az is haladás, hogy nem kurvaként viselkedett a szüleim előtt.

Bepréselődtünk mind a négyen a szürke FordFocus-ba, családunk egyetlen kocsijába. Anya, mint mindig most is elegánsan nézett ki, én meg szokásomhoz híven csak egy egyszerű piros síkabátot, meg a hozzá illő farmert rángattam magamra, gombócos sapival.

-Anamy drágám- fordult hozzám anya, amikor kiszálltunk a kocsiból- Igazán kicsíphetted volna magadat, csak egy kicsit. Nézd, Melanie milyen aranyosan felöltözött.

Remek! Akkor most ott tartunk, hogy anya lassan jobban megszereti imádott barátnőmet, és én? Rólam majd teljesen megfeledkezik, mert a drága kis Mel az ő szívébe is éppen úgy belopja magát, mint a szinte összes több lénynél.

Így előre szólok, hogy januárban 1 hétig nem leszek:/ Éppen a névnapomon:( Tehát január 23 és 28 között ne várjatok részeket. Sítáborban leszek:/

Már csak néhány nap a Karácsonyig!:) Nem lepnétek meg néhány komival?*-*

Kiértékelés és II. forduló!

Név I.forduló II.forduló

Lyna 6pont

PurpleMagic98 5pont

Matanee 5pont

DarkDevil 6pont

PusziNessie 6pont

Ezegyanna 6 pont

12:00kor lenne lezárva, de nemhiszem, hogy még bárki is fog írni:)

Mivel nehezen dől el, hogy ki is a nyertes, itt a második forduló!:)

II.forduló

Közvéleménykutatás!

1.Adj 3 ‚cuki ‘ becenevet Bellamarienak! (15pont)

2.Mi az ami mindenképpen legyen benne az elkövetkezendő néhány részben?(5pont)

3.Bellamarienak sikerüljön eljutni az országos atlétikai versenyre?(5pont)

4.Mi az ami mindenképpen maradjon ki Bellamarie életéből?(5pont)

5.Mik derüljenek ki a szüleiről? (5pont)

6.Írj egy rövid leírást egy szereplőről, akit szeretnél, hogy a történetben megjelenjen epizódszereplőként(5pont)

7.Menjen el Bellamarie Melanie és a szomszéd srác randijára?(5pont)

8.Számodra Bellamarie vagy Melanie a szimpatikusabb?(5pont)

9.Melanie visszaköltözzön anyjához és nővéreihez?(5pont)

10. Írj öt egymást követő eseményt amely fontos szerepet játszhat a történetben!

Ennyi lenne.. A válaszaitokat a ttamara98@citromail.hu címre küldjétek holnap délig! Köszi mindenkinek aki a játékban részt vett!:)

Következő rész holnap;) Puszi; Kicsi_Hell:)

9.rész

Köszönöm az eddigi 3 választ a kvízre!:) Holnap délig lehet küldeni a helyes megoldásokat!:)

9.rész

Tipikus hűvös decemberi reggel.. Kinéztem apró szobám ablakán, s szemügyre vettem a tájat. Bárcsak havazna. December közepe, nemsokára karácsony, de a vastag fehér hótakarónak még nyoma sincs. Tavaly ilyenkor Melanieval már a téli sportokra készült stadionban gyakoroltunk, de idén.. tesin még a kinti focipályán tornázunk. Fagyoskodunk, s csak a hóra várunk, ami megmentene minket ettől.

-Lányok jól öltözzetek fel!- nyitott be anya a szobába, de szeme megakadt a még mellettem alvó barátnőmön. Kezével legyintett egyet, és halkan odaszólt nekem- Ha felébredt gyertek reggelizni, van itt néhány ruha, ami szerintem jó lesz rá- anya megerőltetett egy mosolyt, majd kiment.

Arcomat tenyerembe temettem, és hátradőltem az ágyon. Fél szemmel a halkan szuszogó Melaniet néztem.. Nem értettem, hogy tud valaki ennyit aludni. Kimásztam az ágyból, egészen az asztalomig, ahol a telefonomat kezdtem el kutatni.

Lassan tíz óra, és még mindig alszik. Türelem már fogytán volt, s körmeimmel az asztallapot kezdtem el kopogtatni. Amikor a rózsaszín takaró megmozdult, őrült módjára sikítva iramodtam az ágynak, majd kisebb ütéssel, de Melanie mellett landoltam, aki döbbenten ugrott ki az ágyból.

-Szép jó reggelt!- kiáltottam rá fülig érő mosollyal.

-Te állat!- vágta hozzám a hozzá legközelebbi párnát, s amikor tekintetem megtalálta az övét nevetésben törtünk ki.

Lépteket hallottam közeledni.. Idegesítő, hogy az ember fülét még csukott ajtón keresztül is megüti egy apró hang.

Anyáék ezt tehetségnek, különleges, de jó képességnek tartják. Kár, hogy nem mindig értünk egyet. Engem különösen zavar.

-Nem mondom mégegyszer- dugta be anya a fejét az ajtó és a fal közti szűk résen. Csúnyán nézett ránk, de tudtam, valójában pozitivitás lakozik benne. Ha meg nem.. nos, engem kénytelen szeretni, tehát semmi probléma.

-Gyerünk kajálni- böktem ki, és elindultam a konyha felé, barátnőm pedig követett-Hol van apa?- húztam fel a szemöldökömet, amikor megláttam az üres széket, mármint apa kedvenc helyét a szűk konyhában.

-Átment Melbournékhoz- mondta anya, de közben háttal állt nekünk. A konyha pultnál kísérletezett valamivel.. gondolom ma is finom ebédünk lesz. Főleg, ha anya új ételekkel próbálkozik.

Melanieben megfagyott a vér- M..minek?- kérdezte s alig tudta kipréselni magából a szavakat.

-Tudom, illetlenség, hogy nem kérdeztük meg, de Dominic átment anyukádhoz néhány cuccodért- fordult felé anya.

-S..semmi gond- rázta meg a fejét Melanie, de én láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban van. Nem is csodálom szegény lányt. Azok után, amin keresztül kellett mennie, és most nem tudja, mi is vár rá. Ha hazaengedjünk, annak nagyon rossz vége lesz. Főleg, ha anyját ismét ittas állapotban találjuk meg..

-Lányok- kezdte anya- aztán öltözzetek fel, mert ..- majd órájára nézett és ártatlan képet vágva folytatta- Sajnos az iskolába már nem értek be időbe.

-Anyaa- húztam a szót nevetve- Ha el szerettél volna minket küldeni iskolába, akkor valószínűleg felébresztesz..

-Lányok, nemsokára karácsony, és nekem is vannak jobb napjaim!- nevetett anya- Egy kis karácsony előtti nézelődés nem fog megártani. Egyébként is, ma hétfő. Senki sem szereti a hétfőt. Főleg nem azokon a napokon, amikor semmi érdekes nincs a suliban.

-És még azt mondd meg nekem, hogy honnan tudod te azt, hogy nincs semmi érdekes a suliban?- oktattam ki anyát, persze csak hülyeségből.

-Beszéltem az osztályfőnököddel, Mrs Hamlottyval!- rukkolt elő anya az újdonsággal- Mondtam neki, hogy megfáztatok, mivel a hétvégén síelni voltunk- nézett anya ártatlanul.

-Nekem van a legjobb anyám!- vigyorogtam, s mind eddig észre sem vettem Melt, amint üres tekintettel bámul maga elé, szemei nem járnak messze a sírástól- Sajnálom- bűntudat gyűlt össze bennem, amiért ennyire figyelmetlen voltam.

-Semmi baj- válaszolta halkan, s megtörölte szemeit- Tényleg neked van a legjobb anyukád- felkelt az asztaltól, és elhagyta a konyhát.. Mindezt miattam. Mert egy figyelmetlen tuskó vagyok.

Felugrottam én is a székről, s utána rohantam..

A kvíz első fordulójában 6 pontot lehet elérni!:) Lesz egy második forduló is, amelyhez a kérdések holnap délben kerülnek fel!:) A kiértékelésnél a 2 kvízben összesen elért pontszám kerül kiírásra!:) A legtöbb pontot elérő játékos választhat az alábbiak közül:

-Blogjának reklámozása

-Befolyásolhatja a történetet kérésével!:)

A válaszokat az alábbi címre küldjétek : ttamara98@citromail.hu

Eddigi állás:

Lyna: 6pont

PurpleMagic98: 5pont

Matanee : 5pont!:)

Az a helyzet, hogy valamit nagyon elrontottam:ll Az ajándékozós izébe azt kellett volna a fromhoz írnom, hogy kitől kapom:l :D én meg odaírtam, hogy kinek és mit küldök. Na ügyes vagyok-.-" nem számít most már. Ott küldhettek ajándékot nekem, vagy akárki másnak!!:)

Kvíz?

Sziasztok!:) Most nem résszel jelentkezem, hanem egy kisebb kvízzel!:) A lényege az, hogy  a kérdésekre a válaszokat emailban küldjétek vasárnap (2011.12.18) 12:00-ig!:) Az emailba írjátok oda a neonos felhasználóneveket is, hogy megismerjelek;) Köszönöm!

ttamara98@citromail.hu

1.Írj 3 dolgot a főszereplőről! (Bellamarie Clemange):

2.Hogy hívják a legjobb ember barátnőjét?:D

3.Mi az a két lény, amely még az embereken kívül felbukkan a történetben?

4.Ezek közül Bellamarie melyikbe tartozik?

5.Mi Bellamarie nagy szenvedélye/álma?

6.Mit tudunk a szomszédaikról?

Ennyi lenne, szerintem nagyon könnyű!:)

Ne feledjétek, holnap délig várom a válaszokat az alábbi címre:

ttamara98@citromail.hu

Köszönöm:)

8.rész

Sziasztok!:) Mindenkinek hoztam ajándéékot! :D (mármint, akik írtak a 7.részhez kommentet) Az ajándék megnyitásához jobb oldalt találtok egy karácsonyi képet!!:) Kezdjétek el kinyitogatni a csomagokat, és keressétek meg a nektek névre szólót!!:)

8.rész

Későre járt, és holnap suli, de én mégsem tudtam elaludni. Legjobb barátnőm, Melanie feküdt mellettem, akin csupán néhány perce segítettem. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy tehet ilyet egy anya a lányával. Lehet, hogy egy életet mentettem meg. Lehet, hogy ha nem lépek közbe akár meg is halhatott volna.

A mellettem fekvő lányra pillantottam. Szemei csukva voltak, s valószínűleg alszik. Minél halkabban próbáltam kimászni az ágyból, onnan pedig a konyhába.

Amikor odaértem meglepődtem, nem vagyok egyedül. Valamiért anya is nyugtalankodott, s lábával a széket rugdosta.

-Te sem tudsz aludni?- kérdezte, majd felemelte tekintetét a teájáról, egyenesen rám.

-Nem. Nem tudok leállni az agyalással- dünnyögtem, és anya mellé ültem.

-Segítenünk kell neki. Ez így nem mehet tovább- mondta ki anya gondolataimat, majd rámterített egy rózsaszín pokrócot.

-A kérdés, hogy ezt miként tegyük- soroltam tovább a tényeket.

-Őszintén szólva, fogalmam nincs. Esetleg apád is megpróbálhatna tenni valamit. De ma már nehezen.

-Holnap reggel vissza kell mennie a lakásukba. Iskola, és nincs itt csak ez a ruha, amiben jött. A táska meg minden egy emelettel feljebb- mormogtam.

-Holnap nem mentek iskolába- lepett meg anya.

-Miért?

-Elviszlek titeket Joshua-hoz.

-Ki az a Joshua?- néztem értetlenül. Pszichológus? Vagy ki? Esetleg brazil szappanopera hős?

-Egy régi barát. Hampyr, és meg kell hagyni, remekül végzi dolgát.

-Anya, kérlek hagyjuk ki ebből a dolgokból ‚őket‘!- legkevésbé azt szerettem volna, ha a barátnőmet átrántjuk ebbe a világba. Minden percben kockáztatni az életünket.. nem éppen a kamasz lányok álma. Főleg nem az enyém!

-Nála nem ismerek jobbat- anya úgy mondta, hogy már nem éreztem esélyt sem a meggyőzésében- Remek terápiás kezeléseket nyújt, melyek segítenek.

-Tehát nem fizikailag segít..- dünnyögtem továbbra is, csak úgy magamnak.

-Csak beszélgetések. Semmi verekedés. Igazán nem kell féltened Melaniet- nyugtatott anya.

-Mintha tapasztalatból mondanád- vontam fel szemöldökömet.

-Még szép! – mosolyodott el anya- Egy időben segítettem neki.. Mármint, amikor te még nem voltál.

-Miért is lepődtem én meg. Anya, szerintem nem kéne hozzá elmennünk- fűzögettem tovább, s közben a bociszemeket gyakoroltam, ami éppen nem sikerült- Egy ideig itt marad nálunk, és kész- vontam meg a vállamat és egy elégedett mosoly ült ki fehér arcomra.

-Nem!- vágta rá anya a döntést meghozó szót. Miért van minden úgy, ahogyan azt a felnőttek akarják? Ilyenkor érzem úgy, valójában semmibe veszik az én véleményemet.

-Te tudod..- dünnyögtem mérgesen, majd szúrós tekintettel végigmértem anyát, hátha megváltozik a véleménye reggelre.

Egy kiadós alvás talán rajtam is segít. Minimális feltűnéssel beballagtam a szobámba, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Huhh, nem ébredt fel- győződtem meg barátnőm állapotáról, s lefeküdtem mellé a hidegben vonzó pihe-puha ágyamba..

Aki még esetleg nem kapott ajándékot, az most komizzon, és garantált a karácsonyi ajándék;)

Remélem mindenkinek megfelel amit kapott!:) Lyna, Kimi nem kinyírni;)

7.rész

Sziasztok:) Melaniet nem összekeverni Chloéval* Köszönöm a kommenteket, és lájkoljatok a facebookon;)

7.rész

-Megtanultál már, hogy itt ülsz?- kérdezte apa, kezében valami újsággal, ami a politikával volt tömve.

Nem válaszoltam, hiszen ő is tudta, hogy még ki sem nyitottam az iskolatáskámat. Vasárnap délután van, és ezt az érzést nem akartam a tanulással elrontani. Csak egy kicsit még nézem a tévét, utána majd szépen megtanulok.

-Na és a napi torna?- folytatta apám imádott lányának kínozását- Így szeretnél formában maradni? Egész hétvégén itt ülsz bent a lakásban, és még csak meg sem csinálod a gyakorlatokat! Tegnap nem voltál futni!

-Apa!- szakítottam félbe szövegelését- Nem fogok belehalni, ha egy hétvégén kihagyom.

-Ebből nem egy hétvége lesz, Anamy. Lassan elkezded ezt mondogatni, és az lesz a vége, hogy meghízol, csontjaid elvesztik rugalmasságukat és amikor egyszer majd rászánod magadat, elmegy tőle az összes kedved, a másnapi izomláztól- rám sem nézett, mivel mint két szemével belemerült az újságba.

Idegesen feltápászkodtam a földről, és kimentem a telefonhoz a szűk panelházi folyosónkra. Tárcsáztam Melbournék számát, majd vártam amint kicsöngött. Végül Marisoll, a középső lány vette fel.

-Szia Marisoll, Mel ottvan?- érdeklődtem.

-Szia Anamy!- hangjából kivehetetlen volt, hogy most ideges, vagy csak kedveskedni akar- Nem, nincs. Elment anya után munkába. Majd megmondom neki, hogy kerested!

-Köszi. Szia.

Ez felettébb érdekes, mivel a titkárnő féleségek vasárnap esténként nem igazán szoktak dolgozni. Ami még furcsább, hogy Melanienak még csak eszébe sem jutna elmenni az anyja után. Jobban utálta őt, mint bárki mást. De miért hazudott volna Marisoll?

Lekaptam az első pólót ami a fogason volt, majd magamra rángattam és a kulcsaimért nyúltam.

-Hová mész?- jelent meg hirtelen mellettem anya.

-Melbournékhoz- válaszoltam sietősen, és már vettem is fel a cipőmet.

-Valami baj van?- nézett anya aggódóan.

-Igen- jött a válasz, és már nyitottam is az ajtót.

-Ne menjek veled?- kérdezte, de én becsaptam előtte az ajtót és csak annyit kiáltottam utána, hogy majd megoldom.

Melbournék egy szinttel felettünk laktak, pontosan a mi lakásunk felett. Felszaladtam a néhány lépcsőfokon, és már dübörögtem is a kopott fa ajtón.

Mint általában, bentről hangos kiabálás hallatszott, a tévé és sírás. Izgulni kezdtem, hogy mitévő legyek, ha senki sem nyit ajtót. De ismét Marisoll volt az. Kicsit csalódtam, mert jobban örültem volna, ha Melanie lesz az.

-Mit akarsz?- nézett rám kissé idegesen.

-Szerintem pontosan tudod- válaszoltam ingerülten. A sírás innen jött. Félreböktem Marisollt az útból, és a lakásba rontottam. Bent elképesztő hideg és rendetlenség fogadott, de én csak mentem a hang után, a már így is apró lakásban.

Szívszorító érzés fogott el, amikor megláttam Melaniet, amint az egyik szoba falánál, a földön kuporog, és arcát térdébe temeti, s hangosan zokog.

Előtte az a vén szörnyeteg állt, és még most is ordítozott, őrül módjára. Melanie rá sem nézett. Láttam rajta, hogy fél tőle. Anyja tudomást sem véve rólam, belerúgott a földön síró lányba.

Nem bírtam a látványt, és odaszaladtam, csak úgy, mint Marisollt, anyját is elböktem az utamból.

-Te meg mit keresel itt?!- ordított rám a nő, majd az ajtóban álló Marisollhoz fordult- Miér engedted be?! Semmirekellő liba!!- ordított tovább, de én csakis a barátnőmmel foglalkoztam.

-Menj el- mondta, majd tovább sírt.

-Azt már nem!- válaszoltam- Gyere, kelj fel!- bátorítottam, és megpróbáltam őt felhúzni a földről.

-És akkor mi lesz? Idejön, és képes lesz még téged is megütni. Anamy, menj el- mondta halkan, s könnyeivel küzködött.

Megfogtam apró kezeit, és magammal rángattam.

-Bízz bennem- súgtam, majd felkaptam őt a földről, és kiviharoztam vele együtt az ajtón. Nem volt nehéz, sőt megdöbbentem, hogy apró teste még könnyebb, mint gondoltam.

Mint egy tini hampyr életét, az enyémet is megkönnyítik ezen képességeim.. Az erő, a gyorsaság. Mindez a mindennapi életben nagyon jól jön. Ilyen esetek közé tartozik a barátok nem mindennapi segítése is..

Ezek után talán kevésbé fogjátok utálni Melaniet* Véleményekre kíváncsi lennék:) Ha olvasni szeretnél még akkor http://kicsihell.blog.neon.hu/ mert karácsonyi hangulatom van:$:) Ti már minden ajándékot megvettetek?:D

5-6.rész

Matanee.:$ Köszönöm a komikat:)

5.rész

Miután letusoltam, és elvégeztem esti teendőimet, rászántam magamat, hogy felhívjam imádott barátnőmet. Bárcsak ne vette volna fel. A lehető legkisebb kedvem nem volt a hangjához, és gondjainak megoldásában segítéséhez. Még szerencse, hogy amint lenyomtam a hívás gombot, ő már le is támadott.

-Szia Anamy!- visította bele a már így is elég régi vezetékes telefonba. Ez okból halkan kellett beszélnem, mert a telefon a folyosón volt, és anyáék már lefeküdtek aludni.

-Szia. Kerestél?- még az unott hangomból sem vette az adást, hogy esetleg rákérdezzen, mi bajom van.

-Nem fogod elhinni!

-Szerintem meg ja- dünnyögtem, de ő meg sem hallotta.

-Amíg te nem voltál hajlandó a seggeden csücsülni otthon, és ki kellett menned azzal a szőkével, addig én itthon szenvedtem! – úgy mondta, mintha ez valami tragédia lenne. Egész biztos, hogy az ő kedvéért fogok szombat este itthon ücsörögni, és várni, hogy felhívjon- Beszéltem Scottal!

-A kivel?- kérdeztem értetlenül. Igen, elkövettem egy óriási hibát, mert elkezdte magyarázni.

-Itt lakik nem messze tőlünk. Ebben a lakóparkban, csak éppen a panelház másik oldalán. A múltkor mutattam neked. Olyan magas kigyúrt csávesz, szőkés hajjal. Tudod már kire gondolok?

-Aha persze- hazudtam gyorsan.

-Na, egy ideje már gondolkodtam rajta, milyen is lenne ha tudod, mi ketten. És lenne köztünk valami. Vettem a bátorságot és bejelöltem fészen!

-Te kit nem jelölsz be fészen?- szavaimat meg sem hallva beszélt tovább.

-És szinte máris visszaigazolt. Aztán ráírtam. Na meg lájkoltam és kommenteltem néhány képét- dicsekedett, de én csak a szánalom szót ismertem erre.

-Húú.. te aztán nagyon tudsz!- lelkesítettem.

-Muszáj közbevágni? Mindegy, mondom tovább. Délután rámírt, aztán jött a szokásos. Kiderült, hogy nem is annyira idős!

-Csak tizenhat- jegyeztem meg szárazon.

-Nem!- vágta rá egyből- Tizenhét múlt. De ahhoz képest tök aranyos volt velem! Nem jött azzal, hogy jajj most milyen fiatal vagyok. Beszéltünk arról, hogy egyszer találkozni kéne. És izé- kicsit megakadt- most ki fogsz nyírni.

-Miért?!- förmedtem rá.

-Én egy kicsit félek vele találkozni. Végül is először és máris kettesben. Ez nekem nem tűnt valami jó ötletnek, ezért megkérdeztem, hogy nem- e hozhatlak téged!

Szinte már meg sem lepődtem. Mel rendszeresen ezt csinálta, én meg mint a felesleg mentem vele, hűséges kutyájaként.

-Oké- válaszoltam hatalmas örömmel. Még jó, hogy nekem van a világon a legjobb barátnőm- Meli, holnap felhívlak, mert most mennem kell.

-Szia, jóéjt!- köszönt el, és én amilyen gyorsan csak tudtam, letettem a kagylót, és idegesen vonszoltam be magamat a szobámba, onnan pedig a pihe-puha ágyikómba.

Most talán már érhető, hogy miért kell nekem Callie-vel barátkoznom.

6.rész

-Kivel beszélgettél tegnap, olyan későn?- kérdezte anya kíváncsian, s a reggelivel bajlódott már egy ideje.

-Csak Melanieval- válaszoltam, majd ásítottam egyet, s unottan túrtam bele sötétbarna dús hajamba.

Anya sosem kedvelte Melaniet, sőt kimondottan utálta az egész családját. Eleinte nekem sem tűnt fel, csak amikor anya folyamatosan elment itthonról, vagy behúzódott a hálószobába, amikor Mel itt tartózkodott.

Igen, mivel a szomszédaink, anya naponta hallja Miss Melbourne ordítozását, a hangos zenét, és egyéb kellemetlen hangokat.

Rose Melbourne, Mel anyja tényleg nem normális. Azt sem lenne nehéz elképzelni, hogy rendszeresen fogyaszt kábítószereket esetleg alkoholt. Dolgozik, mert különben már teljesen csődbe mentek volna. Ha jól emlékszem titkárnő, és meg kell hagyni, a főnöke sem lehet valami normális, ha egy ilyen nőt alkalmaz.

Az utálat mellett azonban anya rettenetesen sajnálta a lányokat, főleg Melaniet, hogy nem érezheti azt az alapvető szeretetet, amire minden gyereknek szüksége van. Folyton csak az ordibálás, szidás, amitől nehezen lesz jó kedve az embernek.

-Már megint mi történt?- sóhajtott fel anya, közben elém tette a reggelimet. Nyami, hot-dog egy kis mustárral.

-Csak a szokásos- morogtam az orrom alatt, majd nekiálltam elfogyasztani a nagy kedvencemet.

-Melanie kisebb, mint te, nem?- ez meg miből jutott az eszébe?

-Idősebb- válaszoltam két harapás között.

-Azt tudom, de alacsonyabb és a ruhaméretei is kisebbek, nem?

-Ja. Az igen- válaszoltam, és agyalni kezdtem rajta, miért érdekli ez anyát. Melanie alacsonyabb valamivel nálam, de ez nem sok mindenkinek tűnt fel eddig. Főleg méteres magassarkúival állít a maga 150 centis magasságán. Testalkata is soványabb, de mégsem tűnik aprónak a magam 52 kg-je mellett. Akkor ruhákat, amelyeket ő hord, azthiszem ötödikben, vagy hatodikban viseltem. Lassan kezdett összeállni a kép- Anya- néztem rá nagy szemekkel- mondd, hogy nem akarod neki adni a ruháimat!

Anya arca szinte mindent elárult, de én nekikezdtem beszédemnek, miszerinte ez nem lenne jó ötlet. Természetesen nem azért, mert irigyelném tőle a már úgyis felesleges dolgaimat, de egyszerűen együttérzek vele, és ebből kifolyólag neki sem esne jól. Talán még meg is sértődne, ha anya beállít hozzá egy zsák ruhával.

Próbálja leküzdeni azt az érzést, hogy nem kaphat meg mindent, és még hátrányos helyzetűnek is vallhatja magát. Az iskolában nem cikizik őt ezzel, mert a legtöbb embernek még fel sem tűnt. Ugyan miért is? Kipakolja Marisoll vagy Stacy ruháit, hozzátesz néhány saját darabot és máris jól néz ki. Még a réig cuccokban is szupermodell hatást kelt az emberben.

-Anya, szerintem ne!- tiltakoztam továbbra is, s nem tántorítottam. Egyszerűen nem akartam, hogy a barátnőm miattam legyen szomorú még karácsonykor is- És hozzátenném, sosem venne fel ‚olyan‘ ruhákat.

Ebben volt valami. Amíg én kiskoromtól a sportcipőre és a melegítőruhára esküdtem, Melanie már tűsarkúval született. Najó, ez azért nem teljesen igaz, mert csak ötödikben, egy hajfestés után kezdett el így viselkedni.

Igen. Én szinte nem is változtam meg nagyon. Talán egy kicsit unalmas vagyok, de nekem megfelel. Nem szeretnék felvágni semmivel, inkább megelégszem azzal amim van, és örülök neki.

Ilyen is ritkán lesz.:$

4.rész

Sziasztok!:) Köszönöm az elképesztően nagyszámú nézettséget, és a rengeteg kommentet!:) Nagyon jól esett:) Betegen itthon, tehát nincs jobb dolgom, mint írni a részeket, még az ihlet is megszállt, és sikerült megírnom a 12es részig!:) Ez most rövidke, de 40 komment, és este jön a következő!:) Jó olvasást! Puszi; Kicsi_Hell

4.rész

-Mel keresett!- fogadott apa, amikor hazaértem a tökéletes szombat estén.

-Mit akart?- vágtam a képeket, és nem maradhatott el a híres szemforgatás sem.

-Nem mondta. Csak annyit, hogy ha hazaérsz hívd őt fel, mert fontos közleménye van!- adta át apa a ‚szuper‘ hírt, aminek hallatán ismét előadtam a Bellamarie-féle reakciómat.

Na mit is akarhat az imádott barátnőm? Új pasi? Esetleg elfogyott a szemfestéke, aminek köszönhetően most nem mer még az utcára is kilépni. Megtörtént eset alapján tudom, hogy még ezért is képes lenne felhívni.

Smink nélkül szinte már rá sem lehet ismerni. A vastagon eltakart szépséghibák, érdekes hajforma szinte szupermodellé varázsolják hétköznapjain.

A legjobb, hogy nem szőkézhetem le, mert valójában fekete a haja. Eredetileg barna volt, de még ötödikes korában véletlenül befestette feketére. Azóta képtelen meghagyni természetes hajszínét. Amint meglátszik néhány barna tincs, kezdődhet is minden elölről.

Plázacica lenne? Ha valaki ezzel kezdi el mondandóját, vagy éppen jellemzését Melanieról, téved. Mel szülei elváltak, és így pénzügyileg még ramatyabbul állnak, mint már eddig is. A cuccai álltalában nem márkás ruhaboltokból származnak, csak idősebb testvéreinek még hordható darabjai.

Míg a mi családunk apró három személyesnek mondható, az ő lakásuk még így, hogy elváltak is zsúfolt. Apja nem velük él, de nem is sűrűn érdeklődik lányai irányt. Mel mindig mondogatja, milyen jó is nekem, hogy én vagyok szüleim szeme fénye. És ő? Csak a legkisebb gyerek a két nővére mellett.

A két lányról nem sokat tudok, talán a nevüket. Stacy Melbourne a legidősebb, s 23 éves kora látszólag nem zavarja, mert még mindig anyja nyakán lóg. Nem dolgozik és a tanulmányait egy nem túl magas szintű középiskolai végzettséggel be is fejezte. Kint sem látni őt valami sűrűn. Szerintem csak ahhoz is lusta, hogy felvegye a kissé túlsúlyos testét a tévé elől.

Marisoll lenne a Malbourne család második csodagyermeke. Nem vallja magát emósnak, nekem mégis félelmetes hatást kelt, amikor meglátom. Csak úgy, mint Melinek neki is fekete, mármint festett haja van. Piercing az ajkain, szemöldökén és fülében is egy szép gyűjteményt láthatunk. Nem rég töltötte be 18.életévét. Nála még elfogadható, hogy anyjával él, és csodálkoztam, amikor Meli bejelentette, hogy Marisoll bizony nekivág az egyetemnek. Ebben nem kételkedtem, mert a lány igazán jó tanuló volt már a szerint amit hallottam.

És ki is lenne a harmadik? Nem más, mint az úgynevezett legjobb barátnőm, Melanie Malbourne. Egykorúak vagyunk, mint már említettem, még osztálytársak is. Ha tudtam volna néhány éve, hogy ez lesz az aranyos kis Melanieből, akkor nagy az esélye, hogy szóba sem állok vele.

Az emberek nagy része manapság már taszítónak találja viselkedését. De az, akivel nem törődnek a szülei, nem tud neki senki parancsolni, nehezen lesz normális. Hiába kapja a megrovókat magaviseletből, beírásokat, mit segít ez? Az anyja arra sem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, esetleg beszélgessen imádott lányával.

Stacy, mint a legidősebb nővér szintén nem törődik semmivel. A lakásukban a falak is beáztak, természetesen kit érdekel? Ragasztottak rá néhány posztert, esetleg a nappaliban felakasztottak egy képet. El van intézve.

Marisoll, merem állítani a maga bunkó modorával a legnormálisabb. Nyaranta diákmelót vállal, és a maga dolgaira beosztja a pénzt. Valószínűleg ezt a barátjának köszönheti, aki egykor kihúzta a drogos világból a lányt. Bizony, Marisoll sem volt mindig tökéletes. JCo, a srác becenevén szólítva igazán jó pofa. Igen, a sok piercing meg a szembelógó fekete haj néha már bosszantó.

Ilyenkor komolyan csak egyre tudok gondolni: Mekkora mázli, hogy ők a szomszédaink!

Aki úgy tippelte, hogy lesz még valami Melanieval, az jól gondolta!:) A következő részekben fontos szerepe lesz!:) Nefeledjétek>> jobb oldalt facebook link lehet lájkolni/kérdezni!:) + 40 komi és este jön a kövi!:)

És igaz, még csak az elején jár a történet.. viszont már most meg merem kérdezni, hogy el-e tudnátok képzelni könyv formájában ezt az egészet?:)

Már azért sem bírom befogni:D Olvasgatáshoz jobb oldalt zenelejátszót is találtok!:) Ezeknél a számoknál írom a részeket:)

3.rész

Köszönöm az eddigi kommenteket*-*:) Ha bármi kérdeznivalótok van-> jobb oldalt facebook link;)

3.rész

Apa folyton azt magyarázza, hogy valójában emberek vagyunk. Emberek.. persze! Igaz, nem ismerek több ‚ilyen‘ családot, de le merném fogadni, élnek még páran a közelünkben. Moonpyrokról is csak hallottam, mert szerencsére még nem találkoztam velük. Minden információt apából szedtem ki róluk.

-És nincsenek szemfogaik?- kérdezgettem.

-Dehogyisnincsenek! – hangzott el a válasz, avagy az összemosódott szavak – Ezért hajlanak inkább a vámpíri ághoz, mint az emberihez. Míg mi teljesen emberi életmódot folytatunk, ők vadásznak, ezért vagyunk itt mi. Hogy ezt megakadályozzuk!

-És a többit már tudom- fejeztem be a mondatot, majd becsuktam a könyvet, amelyből a babonákról és a vámpírokról szóló cikkek voltak. Valószínűleg valami sámán írta még az ősidőkben.

-Még valami. Ami nagyon fontos, hogy teliholdkor nem ajánlatos őket megtámadni.. Akkor rendelkeznek a legnagyobb erővel, és könnyedén megölhetnek minket is.

Ez az egész dolog annyira bonyolultnak bizonyult, hogy még gondolkodni sem akartam rajta. Akkor most mik is ők? Nem vámpírok.. csak valami leszármazottak? Vagy a vámpírok elődei? Egy biztos, még mindig szívesebben harcolnék egy ilyen lénnyel, mint vámpírral. Ennek nyomós oka van, többek közt, hogy a vámpírok a nap 24 órájában szemfogakkal, életveszélyt jelentve járkálnak, addig a moonpyrok megpróbálnak beolvadni közénk, s csak a telihold felkeltekor válnak szörnyű gyilkológépekké.

Ezen a beszélgetésen naponta túl kellett esnünk. Mivel apa szerint sosem lehet tudni mit hoz a sors. Egy azonban biztos, hogy engem nem sűrűn érdekelnek ezek a lények. A legfontosabb számomra, hogy már most a jövőmre tudjak koncentrálni. Nem pedig az egyetlen életemet kockáztatni a moonpyrok miatt.

Anyának igaza van. Még csak tizennyégy éves vagyok, és a legjobb, hogy még csak most kezdek igazán élni. Ez az utolsó évem az alapiskolán, és szeretném mindenből a legjobbat kihozni.

Szombat este Callieval, az osztálytársnőmmel találkoztunk a kedvenc bárunk előtt. Na, valójában ez az egyetlen jó bár a környéken. Mit várhat az ember, ha a már amúgyis kis város ezen negyedében él?

Carlton, a kisváros, ahol születtem, Észak- Amerika nyugati részén terül el, s nem igazán híres semmiről. Nem lehet mindenki New Yorki csodagyerek.

-Utolsó év- körmeimmel az üveg poharat kocogtattam, amelyben forró tea hűlt éppen.

-És még semmit sem tudunk arról, hogy mihez is kéne kezdeni az életben- motyogta Callie, majd körbenézett, valakit keresve a bárban.

-Jön még valaki?- húztam fel a szemöldökömet, de Callie csak a fejét rázta.

-Nem. Csak néztem, nem- e tart errefelé a pultos srác.

-Tetszik, mi?- nevettem, majd énis szemügyre vettem a bárpultot- Nagyjából nincs itt senki, tehát nem valószínű, hogy erre fog elmenni, hacsak..- jött az ötlet, majd felemeltem a kezemet és a srácra mosolyogtam. Igen, ez egy Carltoni béna szokás, amellyek magadra vonhatod az emberek figyelmét a kávézókban.

A fiatal fiú felpattant a székről amelyen eddig ült, és tálcával a kezében felénk közeledett. Callie már pirult:- Ezt most minek kellett?!- förmedt rám, de tudtam, valójában majd‘ kiugrik a bőréből.

-Mit hozhatok a hölgyeknek?- jelent meg a srác az asztalunknál, majd Calliere vigyorgott. Szerintem kiszúrta, hogy tetszik neki.

Az asztal alatt belerúgtam barátnőm lábába.

-Öö izé két kólát- jött ki a hang a torkán, s rák vörösen nézett rám.

-Pillanat és hozom- még egy mosoly a pincér sráctól, majd távozott.

-Olyan béna vagyok- nyöszörgött Callie, és egy kis pofont adott magának.

-Nem vagy bééna- húztam a szót, és próbáltam őt bíztatni, kisebb-nagyobb sikerrel.

Igen, Callieről lerí, hogy életében először tetszik neki valaki igazán. Valójában a barátságunkban a minimális része a beszélgetéseknek szólt csak a fiúkról. Valahogy ők még messze állnak tőlünk, és bevallom, nekem nem is hiányoznak. Így jó minden. 14 vagyok, még egy barátom sem volt. Ciki lenne? Igen, egy kicsit valójában az. Mindennek eljön az ideje.

Egy ok azért, hogy Callievel szoktam találkozgatni. Főleg, amikor a legjobb barátnőmből már elegem van. Sajnos őt is az osztálytársamnak mondhatom, így kénytelen vagyok végignézni azt, amit a szünetekben művel.

Sokszor képtelen eltölteni velem néhány percet is, éppen az aktuális fiú miatt. Ezért is jó, ha az embernek van egy ‚tartalék‘ barátja. Nem a legszebb kifejezés szegény Calliere, de ha Mel ottvan, akkor ő nem is jön a közelünkbe. Nem köszön, sőt ránk se néz. Valószínűleg őt is zavarja Mel viselkedése.

De kit nem? A fiúkat, akiknek tetszeni akar. Azok egész nap gyönyörgödhetnek tökéletesen felpusápolt melleiben és a tömérdek sminkben a fején. Igen, pontosan jól képzelted el, ha most egy Barbie baba áll előtted..

2.rész

Köszönöm a rengeteg kommentet* :) Talán ebben a részben már több minden kiderül:)

2.rész

-Már látom magam előtt, amint az én kislányom az újságok címlapján fog szerepelni!- álmodozott apa, s közben a szombati ebédünket fogyasztotta. Az egész kis családunk ott ült a konyhánkban a parányi asztalnál.

-Apa, szállj le a földre- próbáltam leplezni szomorúságomat, amiért nem indulhatok az országos atlétikai versenyen- Nem megyek a versenyre. Nagy az esélye, hogy ezzel elkezdhetem a gondolkodást álmaim csődbe meneteléről.

-Anamy- tette anya a kezét vállamra- Még csak tizennégy éves vagy.. Most kezdődik csak az életed. Rengeteg lehetőség áll még előtted!- furcsa, de anya nagyon meggyőzően tud beszélni. Ez lehet az oka annak, hogy ennyien kedvelik.

Az osztálytársaim családjával ellentétben, az enyém elég kicsinek számít. Csak hárman vagyunk, a mi kis parányi házunkban, és éljük veszekedés mentes mindennapjainkat. Igen, anyáéknak én vagyok a szeme fényük, és nekem ők a mindenem.

Az összes problémám megoldásában ők segítenek, és a lehető legtöbbet megadják nekem.

Anya, Sesilia Clemange a maga pozitív kisugárzásával könnyen az emberek szívébe ássa magát. Szürke egérke szemei imádnivalóak, mint ahogyan ő maga is.

Apa, nem más, mint Dominic Clemange. Igen, a neve nem mond semmit, mint azt már megszokhattam. Nekem viszont sokat jelent, még a maga alig 170cm-es magasságával is. Mint anyának, csakúgy neki is szürke egérke szemei vannak..

Nem vagyunk milliomosok, sem pedig hétköznapiak..

-De egy ember nem lenne képes ilyen dolgokra- dünnyögtem csak úgy magamnak, de apa azonnal felfigyelt szavaimra.

-Bellamarie, nem úgy kell nézned az életedre, mintha egy különc lennél. Te is egy vagy a sok emberből!

-Emberből..persze- általában optimistán állok a dolgok elé, de most kénytelen voltam felvenni a testneveléstanárom pesszimista modorát.

-A hampyrok majdnem emberek, kicsim- csendült fel anya hangja.

Ritkán téved, s most is egy alkalom azon ritka napok közül. A hampyrok egyáltalán nem emberek. Én már csak tudom. Tisztában vagyok az én, és már tizenévesek képességeivel. Tisztában vagyok azzal is, miért olyan kitűnő a teljesítményem testnevelésből.

A dolgok egyike, hogy kilétünket leleplezni bűn. Én valahogy mégsem érzem kötelességemnek, hogy megtartsam magamnak mindazt, ami ezzel jár. A tökéletes mozgás, harciasság, a sast megszégyenítő látást, vagy hallás akármi is az.

Egyszerűen ezért születtünk, hogy ezen tulajdonságainkat felhasználva segítsük az embereket. Amíg egy hampyr gyermek, többnyire képességeinek fejlesztésére használja a felnőtté válásáig való korszakot.

A szülők kötelessége, hogy gyermekeiknek kitűnő oktatást adjanak, hogy azok majd felnőtt korukban megfelelően tudjanak teljesíteni.

Legendák alapján tudom, az emberek, akiknek már feltűnt a más-ságunk, vámpíroknak képzeltek bennünket. Vérszomjas vadállatoknak, akik nem alszanak, s kizárólag emberi vérrel táplálkoznak.

Messza járta az igazsággal. Sosem lennék rá képes, hogy vért fogyasztjak, vagy egy ártatlan embernek is átsak.

Ezen dolgok nem a mi fajunkra jellemzőek. Sem pedig ellenségeinkre, a moonpyrokra, a gonosz megtestesítőire.

Tény és való, hogy ölnek embereket a táplálkozás céljából, de ezt csak bizonyos időközönként. Konkrétan, a teliholdkor.

Ha már a legendáknál járunk, őket a vérfarkasokhoz hasonlították az ősi iratokban. Nehéz elképzelni is, hogy bármi köze volt valaha egymáshoz a két fajnak. A vérfarkasok állati testet öltenek havonta egyszer. Ők nem. Bár nagyon egyszerű kiszúrni, ezen lényegek, főleg amiatt , hogy testalkatuk a miénkkel ellentétes.

A magam apró testalkatávál egyből meglátom, a nálam sokkal magasabb, beesett arcú és sápadt lényeket. A moonpyrokat.

Bocsi az esetleges helyesírási hibákért. És ez lenne a lény, amit kifejlesztettem*-*

1.rész

Köszönöm a kommenteket, az előszóhoz;) Remélem ez a történet is tetszeni fog:)

1.rész

-Bellamarie, megkérhetnélek mutasd meg mégegyszer évfolyamtársaidnak a duplaszaltót?- szólított testneveléstanárom, Mrs Slainsen. A tesi mindig is nagy kedvencem volt, és csak hízott a májam, amikor a tanár dícsért, vagy éppen arra kért, mutassak be valamit.

-Természetesen Mrs Slainsen- bólintottam, majd nekifutásból pördültem kettőt a levegőben. Karom szinte csak egy pillanatra érintette a földet, majd a mutatvány végén néhányan tapsban törtek ki.

Mrs Slainsen a maga bunkó modorával, de elégedetten mosolyodott el. Apró termete ellenére is eléggé félnek tőle a gyerekek. Ennek az lehet az oka, hogy nagyon maximalista. Az ő óráján bizony mindennek tökéletesnek kell lennie. Megigazította őszülő, bár még szőkés vállig érő haját, és fintorogva nézett osztálytársnőmre.

-Callie!- hangja tökéletesen tükrözte jellemét, amely már így is férfias.

-Igen tanárnő?- Callie próbálta hozni a formáját, de valljuk be, még őt is elkeseríti, amiért Mrs Slainsen ennyire lenézi képességeit. Attól, hogy szőke még lehet okos, sőt!

-Gyerünk, dupla szaltót!- adta ki az utasítást a tanárnő, s Callie arcán félelem jelei látszottak.

-Menni fog!- kezdtem én a bíztatást, nem törődve a többiekkel, akik szintén elbénázták már ezt a lépését a tornaórának.

Callie vetett rám egy köszönöm féle mosolyt, majd nekifutásból a levegőbe engedte magát. A tanárnőn látszott, mire is számít. Igen, ennek a nőnek már megint igaza volt.. mármint, ha arra gondolt, hogy Callie karcsú teste hamarosan a földön fog landolni, amelyet a mellettem álló lányok nevetése kísér majd.

-Könyörgöm lányok, nem lehettek ennyire szerencsétlenek!- a tanárnő tenyerébe temette arcát, és eszébe sem jutott, hogy esetleg segítsen a földön heverő lányon.

Ha ő nem, akkor majd én!

-Jól vagy?- kérdeztem, majd kezet nyújtottam, hogy felsegítsem.

-Persze!- vágta rá gyorsan, és segítségemmel könnyedén talpra állt. Kikerülte a tornatanár tekintetét, és csatlakozott a további áldozatokhoz.

Szerencséjükre rájuk már nem került sor, mivel a tanárnő belefújt sípjába, ami az óra végét jelentette.

A kis csoportunk az öltözők felé vette az irányt, majd egytől egyig mindenki előadta a szinte már mindennapos duzzogását.

Amikor átöltöztünk, már indultunk is volna haza, ha a szuper testnevelés tanárunk nem jelenik meg az öltöző ajtajában.

-Csak ne olyan sietősen!- intett le mindenkit, s értettük a célzást. Idegesen vágtuk le táskáinkat a földre, és helyet foglaltunk az öreg padokon- A mai teljesítményetek még a legszebben kifejezve is rémes!- kezdte a legjobbal- Remélem tisztában vagytok vele, hogy az idén a nyolcadik osztályból lehetetlen elvinni azt a három szükséges embert az atlétika versenyre! Ez iskolánk történelmében még nem fordult elő!

-De miért kellenek hárman? Nem elég ha elviszi Bellamariet?- szólalt meg Diana a szemét forgatva. Közismert a hatalmas szájáról, tehát mindenbe bele kell ütnie az orrát.

-Kedves Diana, az előírások szerint három lánynak kell beneveznie, mint egy csapat! És Bellamarie nektek köszönheti, hogy ő sem csatlakozhat a többi versenyzőhöz- Viszlát hétfőn a pályaválasztási órán!- ezzel megfordult, majd kiment az ajtón..

A lányok egyből pletykázni kezdtek, s alig vártam, hogy kiszabaduljak a büdös öltözőből.

°Előszó

Sziasztok!:) Igen, jó sokáig bírom blogolás nélkül:) Tartom a szavamat, és az első fejezet holnap jön;) A 'Tetőtől talpig szőkeség' blogtól elszállt az ihlet még nyitás előtt, tehát néhány percen belül törlésre kerül.

Egy kis ízelítő a történetből..:)

Főszerepben; Bellamarie Clemange /lásd a képen;bal oldalt/ (Anamy)

Továbbá; Melanie Melbourne (Mel)

Egyenlőre ennyi, mivel nem szeretnék sokat elárulni:) Holnap jön az első rész!:)

Puszi;Kicsi_Hell