Véres tettek

48.rész

@Fruzsii96 utólag is boldog szülinapot!;)) Eredetileg tegnap került volna fel a rész, de csak ma tudtam befejezni:$ Köszönöm az eddigi kommenteket :$ Jó olvasást;))

48.rész /Zümi*/

Hosszú idő után végre tudtam őszintén nevetni. Bármennyire is haragudtam Melaniera bizonyos dolgokért, néhány percre képes voltam kiüríteni a fejemet, és csak rá koncentrálni. Na meg az őrült viselkedésére.

-Hallottam, hogy anyukádék elköltöztek- próbálkoztam egy kicsit komolyabb témával. Melanie arcát fürkésztem, aki az ‚anyukád‘ szó hallatától nem volt elragadtatva. Szemtanúja lehettem az anya-lánya páros csodás kapcsolatának. Melanie gyűlölte azt a nőt.. ez talán képtelenségnek tűnik, hiszen mégis csak az anyja, de Melanie nem törődött ezzel. Néhány napig, miután elrángattam őt a horrorisztikus lakásukból, nálunk lakott. Aztán megjelent Mel mamája, aki elvitte őt tőlünk, magához vette, és most itt laktak az apró zöld házban.

-Elköltöztek?- Melanie szemöldöke szinte már kérdőjelekbe szökött fel.

-Aha.. nem .. nem tudtál róla?- hebegtem.

-Nem- hangja elcsuklott, arca aggódóva vállt. Elképesztő, hogy valaki milyen gyorsan tud hangulatot váltani. Melanie arca hirtelen felragyogott, visszatért a mosoly és a jókedv fehér bőrére- Váljon egészségükre- motyogta, nemtörődöm stílusban- Nem értem, hová mehettek. Mindegy, a lényeg, hogy egy ideje már nem láttam őket. De beszéljünk másról. Egyébként, zseniális terv volt az igazolás beetetése az ofőnek. Sosem gondoltam volna, hogy az én kis Bellamariem egyszer tanul tőlem valami hasznosat- nevetett.

-Drasztikus módon, de igazad van. Nem megyünk leülni valahova? –ajánlottam fel, remélve, hogy van annyi pénzem, hogy megtudjam hívni Melt legalább egy teára.

-Mehetünk, persze. De nemgond, ha tíz percig megváratlak? Átdobom a ruhámat.. ha már civilben kell nyomuljak- vigyorgott flegmán.

-Mi az, hogy civilben?!- akadtam ki.

Mel mamájának kapuja előtt rugdostam a kopár füvet, közben Melaniera várva. Kemény húsz perce álltam már ott, és mitmondjak, elég jól tűrtem. Ha ez az ára annak, hogy Melanie normálisan öltözzön fel, és emberien viselkedjen, amíg velem lesz.

-Egyébként meg nem nyúltam le a pasidat- szóltam, amint kilépett a kapun. Szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől. Mel tényleg nagyon civilre vette a formát. Sötét szűk farmert viselt, bokacsizmával, és egy hozzá illő térdig érő elegáns fekete szövetkabáttal. Nyaka köré barnás sálat tekert, amely tökéletesen passzolt a kötött barna, gombócos sapkájához.

-Akkor nem nyúltad le, nekem aztán tökmindegy. Luka annyira nem érdekel. Főleg, hogy Calliet is hülyítette. Eljött a te időd Bellykém. De vigyázz vele, kajak nem százas a csávó!

A Luka által táplált érzelmeimnél csak a fizikakönyv bonyolultabb. Lehet, hogy tényleg csak egy hülye harmadik vagyok.. Melanie, Callie aztán én. Kitudja még hány tizenéves lánnyal csinálta ezt.

-Lefeküdtetek?

-Eszednél vagy?!- tört ki Melanie- Mr Tökéletes ahhoz túl jónak képzeli magát, hogy kislányokkal rontsa a hírnevét. Már bocs.

-Oké. Hagyjuk ezt a témát.

Az út hátralevő részén értelmetlen sulis ügyekről fecsegtünk. Egyikünk sem hozta fel többé Luka nevét, és jobbnak láttuk ha messze elkerüljük a The Gostley’s kávéházat. Nem messze a focipályától, amely az iskolával párhuzamosan helyezkedett el, volt egy kis épület. Barátságos helynek tűnt, főként mert minden fekete-sárga csíkosban pompázott. Egyszintes gyorskajálda, tökéletes az iskola utáni találkozókra. Amikor kisebbek voltunk Mellanieval gyakran töltöttük itt a szabadidőnket.

Beléptünk a kapun, elhaladva a ‚Zümi gyorskajálda‘ felirat mellett. A kajálda barátságos volt, mint mindig. Apró helység, három asztallal, méhecskékkel a falon. A terem jobb oldalán volt a pult, különféle gyors ételekkel, és a hűtőpulttal. Szombat volt, késő délután, és nem éppen nyüzsögtek a vendégek. Mr Robert, a tulaj és egyben pincér, a maga aranyos modorával fogadott minket. Hatvanas éveiben járó, őszülő sörhasú ember volt, rettenetesen barátságos stílussal.

-Bellamarie Clemange? Ó, hát tényleg te vagy az csillagom? – nézett rám meglepetten, amikor letette elénk a hot-dogot és a két doboz kólát- Nahát, te semmit sem változtál.

-Én már mióta mondom neki- vágott közbe Melanie, megragadva Robert bácsi tekintetét.

Robert bácsi magunkra hagyott minket, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Mindenesetre sajnáltam az öregembert, hiszen egész nap egyedül van itt, aztán este hazamegy, a házba, ahol valamikor a feleségével lakott. Mrs Sue azonban három éve elhunyt..

-Hozok még kecsapot- felkeltem az asztaltól, egyenesen a pultig, ahol a kassza mellett sikeresen megtaláltam a piros flakon- Elviszem- biccentettem.

-Várj- állított le Robert bácsi a suttogásával- Ne találkozgass azzal a fiúval. Nem lesz jó vége, elhiheted.

47.rész

Új design^.^ Még nincs kész, lehet, hogy estére már teljesen márhogy fog kinézni, de addig is.. rész!:)

47.rész /Henna?*/

Ami azt illeti, nem én vagyok csak ilyen hülye- biztattam magam, a hűvös szélben haladva- Biztosan vannak mások is, akik zokniban kezdenek el rohanni, ki a semmibe, céltalanul. Lassan kezdtem megismerni a másik énemet. A bolond, iskolakerülő, magát bajba keverő Bellamariet. A merész Bellamariet. Persze, ha az ember kamaszodik, sok változáson megy keresztül. Biztosan ezzel jött a vakmerőségem is.

Melanie már mesélte, hogy merre lakik a mamája. Nyilván még mindig ugyanazon a helyen, mint egy hónappal ezelőtt. Legalábbis, reméltem, hogy nem költözött. Sokkal könnyebb lesz megtalálni így a házat.. Egyszintes, és két saroknyira van a sulitól. Na ez már valami! Először az iskolához mentem, és szemügyre vettem minden irányba a ‚két sarkot‘. Hm.. Összesen háromszáz ház lehet, de nem gond. Majd körbejárom. Elindultam a legközelebb lévő utcához, amely az MT Street névre hallgatott. Elég hülye név egy utcának. Főleg, hogy fogalmam nincs mit jelent.

Fél óra múlva félholtan és izzadtan vonszoltam magam után a lábaimat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kimerítő valakit megkeresni egy ilyen apró városban. Nem csöngethettem be húsznál több házba, de teljesen kimerültem. Előkotortam a telefonomat, és megkockáztattam, hogy felhívom Melaniet.

-Mit akarsz?!- vakkantott bele.

-Beszélni.

-Okcsá- flegmán és kényesen pistyogott, majd kinyomta a telefont.

Mi?! Letette?! Ezt kapom én azért, hogy itt keresem őt vagy egy órája, erre leteszi a telefont. Ekkor kicsapódott az zöld ház kapuja, és egy vörös hajú túlsminkelt lány jött ki szegecses tűsarkún egyensúlyozva.

-Kérlek istenem mondd, hogy nem- könyörögtem, összekulcsolt kezekkel.

A lány smaragdzöld szemei szinte világítottak, s a fekete szemceruza csak hangsúlyozta ezt. Vékony kezeit bőrnadrágja zsebébe mélyesztette, rágúgumijával rózsaszín kis gömböket fújt, s én csak elképedve bámultam. Nem, nem nem és nem!

-Cső- biccentett, majd kiköpte a rágót, egyenesen a cipőm orra elé. Pfuj, gusztustalan- Na, mi az oka, hogy a szomszédaimat zaklatod?- kérdezte, s a flegma hangnemből csak nem vett le.

-Mö..mö.. Melanie?

-Naja‘- még mindig a haját bámultam,de képtelen voltam feldolgozni, hogy ez tényleg Mel- Ja igen, új séró- magyarázta.

-Addig vágom.

-Jöttél kibékülni? Mer‘ felesleges a duma, nem haragszom.

-Aha- dadogtam tovább.

-Jössz egy sörre?

-Tudod, hogy nem iszom. És neked sem kéne.

-Jajj, Anamy, hagyjuk ezt a dumát. És különben is, egy üveg nem árt meg- győzködött, majd az apró bőr, szintén szegecses taskájából előkotort két doboz, jéghideg sört.

-Pfujj- meredtem rá undorral- Kímélj meg tőle. Nem inni jöttem. Beszélni szeretnék veled- morogtam, arra várva, hogy Melanie is komolyra veszi a formát- Különben is, egyszer még bánni fogod.. ezt- mutattam rá.

-Tudom, hogy még mindig hülye libának titulálsz, de nem érdekel. Attól, hogy követem a divatot, még nem kell hogy sarki legyek. Egyszerűen ez az én stílusom, és jobb lenne, ha elfogadnád. Talán rajtad is segíteni, ha szereznél egy rendes kabátot, ez a piros eszkimós valami rettenetesen szar. Na meg elég alacsony vagy. Egy alacsonyabb magassarkú nem olyan drága- undokoskodott. Szavaiból sugárzott a vidámság, ami mások ócsárlásánál mutatkozik ki nála.

-Abbahagytad?! – néztem rá idegesen.

-Azok után, hogy lenyúltad a pasimat.. talán megérdemled. De tudod mit, ez sem érdekel. Legyetek boldogok, ne rajtam múljon már az első kapcsolatod. És van még valami- felhúzta a bőr kabát ujját, úgy, hogy tisztán látszódjon a fehér bőre- Eltüntettem a tetkót. Lézerrel- biccentett.

-Mi?! Lézerrel?! Te normális vagy?! – ordítottam rá, teljesen kiakadva.

-Hülye- felvenevetett, s egy percre az öreg Melaniet láttam benne. A régi, aranyos Melt- Csak Henna volt. Neverd nagy dobra.

-Nem igazi tetoválás?- kérdeztem meglepetten- Nem. Szerinted honnan a szarból lett volna rá pénzem? Suliban az egyik csajszi néhány dollárért összedob ilyeneket.

-A végtelenjel sem igazi, mármint a csípődön?

-Nem. Az is Henna volt.

-És a piercinged? Az meg matrica?- kérdezgettem, mostmár nevetve.

-Nem. Azt .. komolyan ki lett szúrva az orrom. Csak nem épp legálisan. Zack L’oison, tudod, évfolyamtársunk. Az a piercinges, olyan veszélyes csávónak tűnik- magyarázta- A múltkor ott voltam náluk, és a bátyja, Clark megcsinálta. Aztmondta, felesleges rendes helyeken csináltatni, profinál. Egy csomó pénz meg minden.

__________________________

Tudom, hogy hiányoltátok Melaniet;))

ui.: Az esetleges helyesírási hibákért bocsi, de elég sok mindent csináltam egyszerre pl az új desgint.:DD Tessék elnézni;D és írtam egy novellát. Lehet, hogy több részes lesz, de még nemtudom.:S Megnézheted ITT.

Esetleg ötletek a designhez, hogy jobb legyen? :) Fejléc még nincs, de készülőben;))

46.rész

46.rész /Menekülni.. zokniban*/

Udvariasan megköszöntem Lukának a fáradozását, s elindultam haza. Éppen a lépcsőházban lépkedtem, amikor eszembe jutott Melanie. A nap, amikor megmentettem őt a lakásukból.. Lehetetlen, hogy egy átlagos tizennégy éves elbírja a barátnőjét, aki még nehezebb nála. Én nem lehetek ember! De ha mégis, akkor határozottan kijelenthetem, hogy nem akarok ember lenni!

Sosem flegmultam azzal, hogy nem voltam olyan, mint a többiek. Most viszont jól esett volna többnek lenni náluk.

Amikor benyitottam a lakásba, anyáékat már otthon találtam. Hm.. rekordidő alatt értek haza a vásárlásról.

-Látom tényleg rosszul vagy- nézett rám anya gyanakvón. Csak a szemeimet forgattam, de nem szólaltam meg. Apa váltott témát.

-Na, mit szólsz az ajánlathoz?- kérdezte mosollyal az arcán.

-Szóval már erről is tudsz!- kezdett dűhíteni, hogy Luka és apa összejátszanak. Mindenről tudnak, amit a másikkal beszéltem. Csak remélem, hogy Luka a ‚próbálkozásomról‘ nem számolt be neki- Jó az ajánlat, de nem hiszem, hogy focizni szeretnék.

-Kosárlabda?

-Nem!- csattantam fel- Apa, te ezt nagyon nem érted. Én nem szeretnék focizni, sem pedig kosarazni! Egyszerűen nem!

-Dominic, Bellnek igaza van. Nem kényszerítsd ha nem akarja!- szólt közbe anya.

-Nalátod!- sóhajtottam megkönnyebbülten.

-Majd lesz munkanélküli- fejezte be anya a mondatot. Ezzel egy világ dőlt össze bennem. Hogy lehet, hogy ennyire nem figyelnek rám? Az én életemet fogják elrontani, ha mindenbe beleszólnak.

-Anya- mordultam rá.

-Luka még a végén megértődne. Tudod mekkora lehetőség ez?! – folytatta apa- Nélküle most mehetnél valami egyszerű iskolába. Ez pedig rengeteget számíthat a jövődben. Bell, én tudom, hogy kiskorodtól erre vártál. Itt a lehetőség.. csak úgy eldobnád magadtól?

-Mi ez a hang?- mintha a plafon dübörgött volna. Melbournék lakásából jött a zaj, ez már biztos. Egy ideje már nem láttam őket. Se az anyját, sem pedig a két lányt. Sajnos Melaniet sem.

-Biztosan az új szomszédok- válaszolt apa- De ne tereld a szót!

-Milyen új szomszédok? És mit keresnek Melaniék lakásában?

-Elköltöztek. Kicsim, nem ingyen élünk itt. Nekik is fizetni kellett azt a romhalmazt, én fenntartani. Nem is meló. Ha jól tudom, a fiatalabb lány a barátjánál lakik, és dolgozik is. A srác, JCo vagy mi is a neve, nem tehetett már semmit Melbournék érdekében. Az ő pénze sem ért az egekig. Így most nem tudni, hová ment Melanie anyja, Stacyvel.

Igen, utáltam őket. Gyűlöltem a szomszédainkat, a lányukkal Melanieval együtt. Mind a három lány rettenetesen beképzelt volt, flegma és irigykedő. Stacy, mint a legidősebb lány sosem tett semmit a jobb élete érdekében. Örökösen ült a hájas fenekén, és a chips maradékát zabálta. Marisoll, a középső lány okos volt, de a modora leírhatatlan. Nehéz volt elviselni vele néhány percet is. De legalább megpróbált továbblépni. Már tizenöt éves korától rendszeresen dolgozott egy bárban, ami nem lett volna megengedhető, de még így is megtette. Szeptemberben nekivágott az egyetemnek, amit tudtommal otthagyott.

És Melanie? Az én Melaniem. Régóta legjobb barátnőm.. tizennégy éves ribanc, de azért egy nagyon kicsit még szeretem. Igaz, taszít a tetoválása, a piercingje, a festett haja és minden, ami egy sarkira emlékeztet.

Mostanában már csak a suliban láttam őt. Haladás.. régebben oda sem járt valami gyakran. Egyszerűen minek? – gondolta- Inkább leszek sztriptíztáncos.

Aztán a lukás dolog. Ott pattant el a húr. Meggyűlöltem őt, és terjedelmesen kifejtettem róla a véleményemet. Méghozzá a szemébe.

-Léptem, majd jövök- intettem anyáéknak, és megrohamoztam a kijárati ajtót, kabáttal és a csizmámmal a kezemben. Nem lett volna időm a lakásban felvenni, mert a végén még benntartanak. A lépcsőházban hallottam anyáék cipőjének kopogását.. ajjaj, ez nem jó jel. Egyik kezemmel kilöktem a panelház kijárati ajtaját, és mint egy gyenge elméjű zokniban szaladtam végig a lépcsősoron.

-Jujj ez hideeeeg!- visítottam, de ez sem állíthatott meg. Tovább szaladtam, majd amikor láttam, hogy anyáék nem jönnek utánam, lassítottam, és belebújtam a cipőimbe és felvettem a kabátot.

Számítottam rá, hogy ha hazamegyek nagyon megszívom. Életfogytiglanra ítélnek majd.

________________________________

45.rész

45.rész /Álmomban szebb volt.. */

Luka nem is annyira gyűlölni való- állapítottam meg a néma csendben folytatott gondolkodásom során. Az iskola amiről beszélt.. tehát Carlton sportiskolája, a hely, ahová évek óta készülök. Nehezen nyugodtam bele, hogy soha az életbe nem sikerül bejutnom oda, és most itt a lehetőség. Egy életet befolyásoló lehetőség. Az esély, hogy mégis valóra váljanak az álmaim!

Ha idén nem is jutottam ki az országos atlétikai versenyre, most sikerülhet! Újra kezdhetném az edzéseket, a futást meg mindent!

A teszt, amely rám vár, márciusban ehhez képest semmiség. Ötven százalék? Ugyan, mi az nekem? A félévi bizonyítványomban csak két Bplusz volt, a többi tantárgyból tökéletesen végeztem. Az az ötven százalék csak nem lehet olyan nehéz!

-Na mit szólsz hozzá?- Luka arcán ott ült a mosoly, ami annyit árult el, hogy ‚látod Bellamarie, még én is le tudlak nyűgözni‘.

-Köszönöm- felkeltem a székről, megkerültem az asztalt, s karomat széttárva átöleltem Lukát. Olyan jó érzés volt köré fonni karjaimat, érezni testének melegét, ha csak egy pillanatig tartott is.

-Azért csak sikerült lenyűgöznöm téged valamivel.- az arca, a szemei.. egyszerűen nem tudtam betelni vele. Akárhányszor ránéztem, elmosolyodtam. Letörölhetetlen volt a boldogság az arcomról- Ugye most nem szaladsz el?

-Nem- suttogtam, s ajkainkat milliméterek választották el. A levegő mintha felforrósodott volna, s a szívem heves dobogásba kezdett.

Csak egy vagy közülük- erősködött egy hang a fejemben. A szívem egyre hevesebben ugrált, a világ mintha megfordult volna körülöttem. Hirtelen felerősödött a fejfájásom.. olyan érzésem volt, mintha valaki szét akarná nyomni a fejemet.

Majd én segítek magamon, ha kell- válaszoltam gondolatban a hangnak, és kizárva az agyamból mindent, Lukát az ingénél fogva magamhoz húztam, s egy hosszú puszit adtam a szájára. Kicsit kellemetlen volt, mivel álmaimban nem így képzeltem el. Határozottan jobb lett volna, ha ő is megölel, és miután elhúzódik tőlem, nem úgy bámul rám, mint egy ufóra.

-Öm.. bocs- tettem ki védekezőn tenyeremet magam elé, majd egy kicsit távolabb húzódtam Lukától.

Vártam, hátha szól valamit, de nem tette. Csak bámult meglepetten, s üres tekintettel bámulta az asztalt- Beszéljünk arról az iskoláról- törte meg a csendet.

-Oké, persze.

-Van egy érzésem, hogy szeretni fogod a helyet. Mármint, nemrégiben újították fel az egészet. Nem nagy cucc. Földszint meg egy emelet. A földszinten helyezkednek el a tanári irodák, a könyvtár, mosdók és a különböző tanulótermek, meg az öltözők. Az öltözőből nyílik az ajtó a hátsó udvarra, ami egy kosárpályából, focipályából és egy teniszpályából áll- magyarázta – Ja és a futópálya.

-Az iskola mínusz pontja?-érdeklődtem.

-Kötelező a belépés valamelyik klubba. Ez esetben választhatsz a kosárlabda és a foci közül.

-Mi?- esett le az állam. Foci? Kosárlabda? Normális ez? Sosem voltam jó az ilyen sportokban. Én az atlétikára terveztem menni, futni, meg minden ami bele tartozik. De nem az ilyenek, mint a foci! Én lány vagyok, és hozzá tartozik, hogy nem jól viselem a kemény sportokat!

Úgy látszik, így dőlnek össze az álmaim. Hogy ott is legjobb lehetek. Szembe találom magam majd valami tonnás, három méteres kemény lányokkal, akik izmosabbak, mint a pasik, és megfenyegetnek majd. Tökéletes. Persze, én is így képzeltem el.

_______________________________

Na ki hogy van Lukával?:D Perpill gyűlölitek vagy bírjátok?:$

én még mindig Kingát gyászolom:( KIESETT!:(

És szerdáig itthon*-*

De szerintem még csütörtök péntek is maradok^^ :))

Holnap valentinnap. nagyívben leszarom.:)

lehet, hogy holnap végre megyek vásárolni *o* :D full betegen tökéletes az^^

M1.:D de abból jó a valentinnap, hogy extra akció néhány üzletben*.* pl a múltkor kaptunk ilyen kis szívecskéket, matricás, és rá kell ragasztani a ruhára amit meg akarsz vennia  a takkoban, és -30% a VIP tagoknak*-* fasza.:D

44.rész

Én betegen, de nektek legyen jó napotok..:DD Ezek után.. ♥

44.rész /Gyűlölhetetlen flegmaság/

-J..j..jézusom! Te megcsókoltál!

-Vigyázz, még a végén elrohadsz- nevetett Luka, s megerőltettem egy ‚utállak‘ grimaszt. Ami azt illeti, még most sem értettem, miért tette az előbbit. A szavai alapján egyre jobban kezdtem úgy gondolni, hogy csak hülyeségből. Hiszen.. ő Luka Gostley, a hírhedt nőcsábász, aki magamfajta tinikkel játszadozik. Persze, kinek üti egy dolog az orrát? Luka úgy néz ki, mint valami tizenhat éves fotómodell. Makulátlan bőr és haj.. mi kell még? Melaniet és Calliet már a padlóra vágta. Most jönnék én? Az érzés, hogy csak egy legyek közülük, nem hagyott nyugodni. Mindig hitegettem magamnak, hogy én más vagyok. Nem Callie és Melanie féle ribi.

Bellamarie Clemange igenis egy tisztességes tizennégy éves lány! Nem sminkel, nem néz ki úgy, mint egy sarki.. Ezért más, mint a többiek.

-Bejössz?- mutatott a lakása ajtajára. Be szerettem volna oda menni, közben meg féltem is. Talán attól, hogy Lukának nem tudok nemet mondani. Bármennyire is próbálom, rettenetesen nehéz. De határozottan én lehetek a legnehezebb esete. Eddig kétszer ütöttem meg, egyszer komolyabb sérüléseket okozva neki. Második alkalom az imént történt, de nem igazán fájhatott neki. Legalábbis, nem adta fájdalom jelét.

-Inkább kihagyom.- böktem ki amilyen gyorsan csak tudtam, s közben rettenetesen büszke voltam magamra.

-Nem harapok. Legalábbis, nem téged- nézett rám könyörgő szemekkel, de én elkaptam a tekintetemet.

-Dolgom van, bocsesz- biccentettem, de ő megpróbált magához húzni- Engedj el!- mordultam rá. Luka nem igazán értette az ellenkezésemet, viszont elengedett. Értetlenül bámult rám, s legyintettem a kezemmel- Mindegy. Csá.- ezzel megfordultam, és futóléptekkel mentem vissza a kávézóba. Connie még mindig a pult mögött állt, s unott képet vágva várta, hogy visszatérjen a bátyja.

-Már végeztetek is?- húzta fel a szemöldökét Connie- Gyors menet lehetett.. – kiabált utánam, amikor már az ajtónál jártam.

-A bátyád egy rohadék!- ordítottam vissza, majd kitáncoltam az ajtón. A hűvös levegő megcsapta az arcomat, s gyorsan a nyakam köré tekertem a sálamat. A főtéren különböző apró boltok helyezkedtek el, nekem meg kedvem volt nézelődni egy kicsit. Elsőként a táskaboltot vettem figyelembe. Az ajtón -50% felirat pompázott. Amikor beléptem az eladónő mosolygós arccal közelített felém.

-Miben segíthetek?- kérdezte az ötvenes éveiben járó hölgy. Enyhén ősz haja kiemelte a ráncos, szív alakú arcát.

Körbenéztem, de semmi olyat nem láttam, amiért pénzt lettem volna hajlandó kiadni. Minden túl divatos, és még az 50%-al is túl drágának bizonyult.

Udvariasan elköszöntem, majd elindultam hazafelé. Számomra ennyit jelent a nézelődés. Az első bolt után ‚viszlát‘-ot mondok, és elindulok haza, hogy bebújhassak a szobámba, a gépem elé. Amikor kiléptem a boltból, Lukába ütköztem.

-Már megint te?- néztem rá unott képpel.

-Már megint én. Na kell az az iskola, vagy mi lesz már?

Hiába akartam megszabadulni tőle, mindig volt valami megoldása, hogy vele maradjak. Például ez az iskola amiről annyit beszélt nekem..

Visszamentünk hát a kávézóba, és az én kérésemre nem a lakásán, hanem az egyik boxban foglaltunk helyet. Connie kiszolgált minket, még egy citromos teával, majd amikor elment Luka belekezdett.

-Miután elmondom, a nyakamba fogsz ugrani- közölte egy elégedett mosoly kíséretében.

-Nem fogok. Még mindig nem szeretlek.-vágtam rá egyből.

-Ha márciusban megírod a teszteket legalább ötven százalékosra, fel vagy véve Carlton sportiskolájába.

43.rész

Luka.. ♥

43.rész / Pofont kérsz, vagy elég ha megrúglak?*/

Rosszullétet szimulálva végül nem kellett anyáékkal vásárolni mennem. Persze apa erősen tiltakozott, és hamar kiszúrta, hogy nincs semmi bajom, csak színészkedem, de nem árulta el anyának. Jól tudja, hogy mennyire gyűlölöm a shopping túrákat anyával, és ha ő nem is, én legalább megmenekültem.

Itthon ücsörögtem tétlenül, de ez sem tarthatott sokáig. Hamar összeszedtem magam, megvártam, amíg a Ford eltűnik a parkolóból, és elindultam. A kulcsokat bedobtam a hátizsákomban, majd leszaladtam a panelház folyosóján, egyenesen Carlton főterére.

Az út kemény húsz percembe telt, főleg a szombat reggeli forgalmas utak miatt. Átvágtam a főúton, onnan pedig már csak néhány mellékutca választott el a zsúfolt főtértől. Elképesztő, hogy ilyen hidegben is ennyi ember járkál errefelé. Legtöbben bevásárlótáskákkal, néhányan csak úgy sétálgattak.

Bevágtattam a kávézóba, és egyből kiszúrtam Lukát, amint a pultnál sört csapol. Odarohantam, és levágódtam az egyik bárszékre.

-Valahogy éreztem, hogy el fogsz jönni- húzódott mosolyra a szája anélkül, hogy rám nézett volna. Fehér gyűrött ujjú, félig kigombolt inget viselt, fekete nadrággal, és Gostley’s feliratú köténnyel. Haját néhány perc alatt szedhette rendbe, ugyanis a tincsek kuszán álltak, mégha egy kiló hajzselé is tartotta őket- Kérsz valamit?-emelte meg az egyik sörös poharat.

-Egy citromos teát, igen- böktem ki gyorsan, majd levettem a sapimat és a sálamat is, gondolva, hosszú lesz az itt töltött idő.

-Beszéltem apáddal. Értesített, hogy ki leszel bukva.. egy picit- mintha kerülte volna a szemkontaktust- És még mielőtt lecsesznél bármi miatt is, amit mondtam, azt.. apádra fogom- biccentett, majd kezében a két pohár sörrel elindult az egyik asztal felé. Szemeim akaratlanul is a fenekére tévedtek, és nehéz volt bármi másra figyelni. Úgy vettem észre, ezzel nem vagyok egyedül. Nem messze tőlem a kettes asztalnál két fiatal, de szép lány ült, s nevetve nézték Luka minden mozdulatát. Ilyen pincérrel nem lehet nehéz vendégeket szerezni.

-Valójában azért jöttem, hogy megmondjam, mennyire utállak- mondtam szúrósan, amikor Luka visszaállt a pult mögé.

-Ennyire azért ne szeress- nevetett fel, majd elfordult, s ismét a hátsó részével álltam szemben. A két másik lány még mindig őt figyelte, pedig határozottan nem tartoztak az én kategóriámba. Biztos voltam benne, hogy lassan a tizennyolcat töltik be, ez leginkább az arcukon látszott meg. Egy tizenhárom éves aligha tud ilyen profin sminkelni. Arcuk akár a elefántcsontszínű, ajkaik élénk vörösek, s mindketten szűk nadrágot viseltek, fekete mély dekoltású pólóval- Kathie és Sofi – magyarázta Luka, miközben a teámat öntötte le.

-Ismered őket?

-Ja. Annó karácsony előtt a fél drogériát kivásárolták- mesélte nevetve- Az Essence Vampire’s love, amit nem akartál elvinni anyukádnak, tudod. Nos, nem sokkal utánad jöttek ők, és kemény ötven dollárt otthagytak ilyen kütyükre. Sosem fogom megérteni a nőket.

-Szánalom- motyogtam halkan, nehogy Luka is meghallja- Mondjad már mi van azzal az iskolával- váltottam témát.

Ekkor cipő kopogásra lettem figyelmes, s elég hosszú ideig tartott. Pontosan addig, amíg valaki le nem tett mellém a pultra egy Armany napszemüveget, majd a mellettem levő székre néhány méretes bevásárlótáskát. Luka a szőkeségre mosolygott- Connie, vinnéd egy kicsit a frontot? Lehetőleg ne törj össze semmit, csak mosolyogj amíg vissza nem érek- biccentett Luka, majd intett, hogy menjek utána.

-Hú.. most jön az a rész, amikor a fiatal lányokat felrángatod a lakásodba?- hülyéskedtem.

-Nem rángatom, édesem. Jönnek maguktól- mutatott rám, s arcomra kiült a düh, s a kedv, hogy odamenjek és a lehető legnagyobb pofont adjam neki.

Hosszú haj rövid ész. Van, hogy ez nem csak a szőkékre és a kurvákra igaz. Én lennék a harmadik csoport, a hatalmas iQ-val rendelkező egyed, aki odaállt egy moonpyr elé, és ahogy csak a cipője engedte, sípcsonton rúgta. Elégedett voltam azzal, amit tettem, mégha Luka nem is- Ezt miért kaptam?!- meredt rám értetlenül- Nem mintha éreztem volna, de azért mégis..!

Felemeltem a kezemet, arra készülve, hogy a következő ütést az arcára viszem, de nem sikerült. Pont mint amikor utána mentem egy sikátoron keresztül, s először kerestem fel. Luka ugyanazzal a taktikával játszott, s nekem sem volt eszemben változtatni. Elkapta a csuklómat, s közelebb rántott magához. Éreztem, amint átfut rajtam egy különös érzés. Ajkai félelmetesen közel jártak az enyémhez, s mélyen nézett a szemembe. Tekintetével könnyen tudott befolyásolni, hiába ellenkeztem, valamit azt súgta, tegyem meg. Luka azonban megelőzött.

Porcelán színű bőre egyre csak közeledett, s ajkai lágyan érintették az enyémt. Megremegtem, amikor hozzám ért. A bennem rejlő feszültség kezdett feloldódni, s karjaimat szabadon hagyott nyaka köré fontam. Követte a példámat, s a csípőmre helyezte hideg kézfejét, majd magához húzott.

_____

Előre is boldog születésnapot minden olvasómnak.xD;D  ♥

42.rész

Sziasztook.:) Ömm.. ezer bocsi, hogy tegnap nem volt rész:S elkezdtem írni, csak nem volt időm befejezni.:/ ami azt illeti most is csak néhány percre vagyok gépközelben (ötkor értem haza, eredetileg angolt projit csináltunk de kurvajóvolt^^).. :'D na jó olvasást.. ui.: elég sok minden kiderül a részben, odafigyelni:P.:D

42.rész /Magyarázat és újabb felderítések- már megint hazudtak!/

-Mi nem vagyunk mások, mint azon lényeg, akikből a vámpírok egykor táplálkoztak. Én és anyád.. tulajdonképpen emberek vagyunk. Embernek születtünk, s emberként éltünk, élünk máig is. Annak idejében a vámpírok anyáddal együtt elhurcoltak, s több napon át táplálkoztak belőlünk.Semmi közünk a moonpyrok kiírtása dologhoz. Mi nem rendelkezünk leírhatatlan erővel, se különleges tulajdonságokkal. Az, hogy neked van egy adottságod, teljesen más tészta. Ha valaki különleges képességekkel születik, arra nem kell feltétlen emberfeletti dolgokat kötni. Neked megadatott, hogy valamiben ennyire jó voltál..

-Tehát én csak egy ember vagyok? Luka sem mondott igazat. Mindenki hülyeségeket beszélt, s te egy újabb verziót akarsz velem elhitetni? Most akkor hogy megy ez? Mindenki hazudozik a kedve szerint, központban pedig én állok, a gyökér, aki mindent elhisz.

-Kicsit félreértetted- tiltakozott apa, majd folytatta- Bellamarie, mi nem szerettük volna, ha emiatt káoszos lesz az életed.

-Jézusom!- kiáltottam fel-Káoszos?- meredtem bambán apára- Ha nem hazudtok, tök normális életet élhettem volna, és nem agyalok azon, hogy egyszer vámpírokat kell ölnöm! Erre tessék.. kiderül, hogy egy nyomi kis emberből vagyok!

-Istenem..- temette apám karjába a fejét- Mennyivel könnyebb lenne, ha Luka ezt is megtenné helyettem- nyögte.

-Állj! Azt mondtad, Luka?! Neked meg mi a büdös franc közöd van Lukához?! Tudod mit, elegem van!- hisztiztem, s közben kedv szerint csapkodtam a kabátomat- Mindenki valamilyen kapcsolatban kell, hogy legyen azzal a kreténnel! Az összes barátnőm miatta hagy faképnél.. erre mi vár itthon?! A saját apám a hátam mögött szövetkezik vele! – sikítoztam, s felmerült a kép a fejemben, amint a szomszédaim már a rendőrség híváson gondolkodnak.

-Nehéz a kamaszkor- motyogta apa, majd mély levegő után újra kezdte- Bellamarie.. Te részben ember vagy, részben nem. Velem vámpírvért itattak, és a vámpírok is táplálkoztak belőlem. Anyádból is. Ha ez megnyugtat, azért mégsem vagy annyira ember.

-Oké- próbáltam megnyugodni, de ez aligha ment- Akkor Luka micsoda? A moonpyrokról még mi egyéb hazugság?- vontam fel a szemöldökömet, s izzadtan vártam a választ. Kezdtem nagyon dühös lenni, s apa lassú beszéde ezt csak fokozta.

-Luka egy moonpyr. A moonpyrok pedig a vámpírok egy leszármazottai. Azt, hogy miként keletkeztek, már nem tudom neked megmondani. A hampyrokról bármit megválaszolok, ha kérdésed lenne. A moopyrokról azonban nem sokat tudok.. Röviden annyit, hogy a vámpírok laszármazottjai, de állati eredetű vérrel is táplálkoznak, emellett emberi ételeket is fogyasztanak. Nem egy elvetemült faj. Van belőlük néhány Carlton környékén, de nem okoztak még különösebb veszélyt, vagy felfordulást.

-Az utolsó kérdésem.. hogy kerültél kapcsolatba Lukával?- ez az egy dolog sokkal jobban érdekelt, mint az egész hampyr ügy. Magyarán, Luka sokkal érdekesebb témának tűnt.

-Lukáék családja igen különös. Még akkor ismertük meg a szüleit, amikor húsz éve betelepedtünk. Ők már régóta itt éltek akkor, s eleinte a szülei kávézójában próbáltam elhelyezkedni. Luka ekkor volt két éves.. Rendes emberek voltak a szülei.. azonban egy vámpírtámadás során életüket vesztették. Luka, és a húga, Connie magukra maradtak. A tizenöt éves srác, és a tíz-tizenhárom éves lány.. Anyáddal mi segítettünk rajtuk, pénzzel láttuk el őket.. – magyarázta apa, s még tovább is mondta, de azt már nem találtam fontosnak. A lényeg, amit leszűrtem, és meglepőnek találtam, hogy Luka apjának és anyának nem volt semmi közük egymáshoz. Mármint, úgy.

Ilyen nincs! Ebben is hazudtak! Ezúttal Connie..

_________________________________

Na leesett minden? : ) ui.: készülőben van egy L.-el közös blogom, Lájkold az életem címmel.:) annyit elárulunk hoogy..  najó. itt megnézheted a blog kinézetét. és ebből már le is tudjátok szűrni, hogy miről fog szólni.:D aki elmeri lopni az ötletet, agyonbaszom de komolyan ám>< :DD

Szal lehet nézegetni a hátteret, mert a blogot csak akkor kezdjük el, ha befejeztük a JUSTIN BIEBER-eset.:P :D

nalépek tanulni .xd (oké úgyis itt fogom várni a kommenteket.xd)

ByeBye:P

41.rész

Köszönöm a 36 kommentet^^ Jó olvasáást.:$$(:

41.rész /Vámpírtámadások.. az új élet oka/

Az éjszaka nem sokat aludtam. Folyton azon az iskolán járt az eszem. Nem kevés dolog fordult meg róla a fejemben. Az apró reklámpapír nem tartalmazott túl sok információt a suliról. Csak egy kép, meg a neve. Furcsa egy reklámcikk- gondoltam. Mégcsak az iskola teljes neve sem volt odaírva. Eléggé szerencsétlen lehetett, aki ezt a papírt emberek kezébe adta. A webcím ütötte meg a szememet, a kép alatt.

Fashionaryschoolincarlton.com- az éjszaka közepén képes voltam rákeresni az oldalra, ahol még nagyobb sokk ért. Az oldal a lehető legegyszerűbben volt díszítve. Semmi cím, semmi dekoráció. Csak egy videó, aminek nem volt előképe, így bármennyire féltem, de ráklikkeltem.

Amikor a felvétel elindult, a szívem gyors zakatolásba kezdett, s ijedten kaptam az arcomhoz. Luka volt a videón. Ott ült, a kávézójában, és gonoszul nevetett. Azzal a tipikus gonosz nevetésével. Úgy indult, mint valami félelmetes horror, de később eltűnt a gonosz fej, s kedvesebbre váltott.

-Bellamarie.. Tudtam, hogy felkelti az érdeklődésedet ez a réklámlap, amit becsempésztem a postaládátokba. Elképesztő, hogy ennyire kiszámítható vagy.. A lényeg, hogy gondold át, szeretnél-e az általam felajánlott iskolába járni. Igaz, nem tudsz róla sok mindent, de időben elmagyarázom. Elég lesz, ha holnap felkeresel. Tudod hol találsz. További szép álmokat.- ezzel megszűnt a kép, s a replay helyett az x-re klikkeltem. Még egy ideig értetlenül néztem a képernyőt, majd kikapcsoltam a gépet, és visszafeküdtem az ágyamba.

Tudtam, hogy ez az iskola más. Lukának köze van hozzá. Luka valami titokzatos izébe akar betuszkolni, s nekem utána kell járnom, min mesterkedik. Az nem lehet, hogy csak úgy kedves legyen. Kell, hogy legyen hátsó szándéka is. Muszáj!

°*°*

-Hová mentek?- kérdeztem enyhén kómásan, amikor kiértem a szobámból. Anyáék a folyosón álltak, s éppen készülődtek. Feltételeztem, hogy a városba készülnek, vásárolni.

-Öltözz fel, és gyere- intett anya, majd a szekrényben kezdett el kutakodni. Bambán bólintottam és leléptem a szobámba öltözködni. Amilyen gyorsan csak azt lehet, felkaptam magamra egy fekete macskanadrágot, rá a sötét farmert, s a hozzáillő szürke pólót aztán megcéloztam a fürdőszobát. A hajam káoszos volt, de nem számított. Majd a sapival eltakarom. Anya alapozójából egy keveset felvittem az arcomra, s szemspirállal allítottam a szemeimen. Lassan tűrhetővé vált a kinézetem.

Amikor kiléptem a fürdőszobából, apába ütköztem.

-Beszélnünk kell- dünnyögte alig hallhatóan, valószínűleg anya jelenléte miatt. Le mertem volna fogadni, hogy apa a múltkori szóömlésemről szeretne elbeszélgetni. Nem kicsit viselkedtem neveletlenül, s most kapom érte a lecseszést.

Apával ketten maradtunk a folyosón, mivel anya arra hivatkozott, hogy még nem készült el teljesen. Fűrdőszobából járkált ki-be, s apa megfelelőnek találta a beszélgetés letudását.

A fejemben megjelent a kép a múltkori beszélgetésünkről.. -Tegyük fel, hogy tudok ezt-azt..- néztem rá mereven, pókerarccal. Apa nem mutatott felém, még egy apró ‚felfogtam‘-ot sem, tehát folytattam- Azt hittétek, hogy a sporttal elterelitek a figyelmemet a külvilágról? Mármint, a körülöttem lévő veszélyről?! Nem kell tagadni, már mindent tudok. Magam jártam utána, ráadásul némi segítséget is kaptam. Tehát ezért nem akartad, hogy Joshua beleavatkozzon az életembe! Tökéletes vagy apa, nekem aztán elhiheted! Azt hitted, hogy nem fogok rájönni? A moonpyrokról való állításaid totál hamisak voltak. Minden amit mondtatok egy nagy hazugság, úgy ahogy van! Ha Joshuától akkor nem szaladok el, mindent elmondott volna, igaz?! Ezért nem akartad, hogy találkozzam vele. Ezért nem csinálhattam sosem semmit, a tanuláson és a sporton kívül..Azt hitted, hogy ezzel eltereled a figyelmemet? Ha sikeres leszek akkor majd nem lesz időm az ilyenekre? Hát tudod mit, mintaszülők vagytok, ha ettől jobban érzed magad!

Jóvá kell tennem valahogy.

-Apa.. figyelj, én sajnálom a múltkorit, de szarul érintett, hogy hazudtatok- nyögtem ki nehezen, de apa nem reagált meglepetten.

-Teljesen igazad volt. Bellamarie, én nem direkt hazudtam. Csak meg szerettelek volna óvni ettől az egésztől. Anyáddal még születésed előtt megbeszéltük, hogy amíg csak lehet titkoljuk előled a dolgot. Nem szerettük volna, ha te is részese leszel ennek az egésznek. Ezért költöztünk ide, amikor megtudtuk, hogy anyád várandós, 20 éve. Dél-Amerikában hatalmas vámpír gyilkolások és merényletek folytak, s szerettünk volna téged ettől megmenteni. Joshua és egypáran a mi fajunkból ide menekültek. Ők úgy döntöttek, hogy beolvadnak a természetbe, és olyan életmódot folytatnak. Nem szerettek volna többé vámpír veszélynek kitéve lenni. Az erdőkbe menekültek, ahová a vámpírok nem igazán tévednek.

Én és anyád nem csatlakoztunk hozzájuk. Külön váltunk Joshuától és társaitól, akikkel megmenekültünk Dél-Amerikából. Szerettünk volna egy új, de civilizált életet, egy biztonságos helyen.

-Várj. Az előbb azt mondtad, hogy húsz éve? Van, vagyis, volt még egy testvérem?

-Volt. A menekülés során anyád elvesztette a babát, de már nem mehettünk vissza. Nem volt értelme. Itt telepedtünk le, és kezdtünk új életet. Idővel megérkeztél te is.. Azóta nem volt rá példa, hogy vámpírok ólálkodtak a közelünkben..

-És miből jön a Moonpyr- hamypr dolog?

________________________________

40.rész

40.dik^^ Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig olvasta a blogot és véleményt is írt!:) 1444 komment^^ :$ Thank You Guys.:$:D ui.: tudom, hogy mennyire perverzek vagytok ám, de nem kaptok egy ideig 'olyan' részt:P :DD Ki kell érdemelni;) Najónem.. ♥

40.rész /Szomorú emlék.. elveszett tehetség/

Kiskorom óta készülök a sport iskolába. Minden álmom az volt, hogy oda bekerüljek. Keményen küzdöttem, atlétika versenyekre jártam, sportoltam. Nem számított, hogy hideg volt, tél vagy esetleg kánikula, folytogató meleg.. mindent képes voltam elfeledni, és háttérbe szorítani az álmaimért. Hét éves korom óta ezért szenvedtem, és most csak úgy eldobtam magamtól.

A hülye moonpyr-hampyr dolog tehet róla. Nem törődtem a sportolással, és még az országos atlétikai versenyre sem jutottam el. Ezért küzdöttem? Hogy mindent eldobjak magamtól? Ezért?! –kérdeztem magamtól a szobámban ülve, kezemben a fényképes naplómmal. Az összes kép, amin én vagyok.. most ott feküdt előttem, szétdobálva. Az apró Bellamarie, amint életében először nyeri meg az iskolai atlétikai versenyt.

„Bellamarie Clemange, a mindössze nyolc éves tehetség“

Egy cikk az iskolaújságból, képpel mellékelve. Szomorúan kezdtem el olvasni a több éves papírdarabot:

„Iskolánk végzőseit megszégyenítő tehetsége van a mindössze nyolc éves, másodikos Bellamarienek! A kislány elképesztő teljesítményeket nyújt a testnevelés órán, emellett aktívan részt vesz a város által rendezett atlétikai versenyeken is. Mi lesz ebből? Később javára válhat ez az érdeklődés az atlétika iránt, és a mellé kapott tehetsége.“

Elszomorított ez az egész.. Mikre voltam képes? Miért nem törődtem ezzel? Mihez kezdek a jövőmmel? Itt állok, nyolcadikosként, tervek nélkül. Nemsokára be kell adni a jelentkezési lapokat, és már csak egy hónap.. egy hónap, és felvételizem. Ez az egész annyira hülyén van összeállítva. Főleg számomra. Nem tudom, mit kezdjek az életemmel. Nem tudom hová szeretnék menni.. Milyen iskolába? Gimnázium.. nem. Aztán egyetemre meg pláne nem. Pedig képes lennék rá. Vagyok olyan okos, hogy megcsináljam. De.. egyszerűen ez az egész nem vonz.

-Bellamarie, átnézted már a papírokat?- nyitott be anyám a szobámba, kezében egy csomó jelentkezési lappal. Kérdőívek, és az iskolák reklámlapjai.

-Anya..

-Nem! Bellamarie, fogd már fel, hogy nincs többi időd. Ki kell választanod, hogy hová szeretnél menni!- hasítottak belém anyám szigorú szavai, s ledobta a papírokat az ágyamra, majd távozott.

Szerencsétlenül meredtem az előttem heverő papírtömbre. Unottan néztem át néhány lapot, s szemet ütött, hogy a legtöbb iskola itt van a városban. Fel sem merült bennem, hogy a városban ekkora az iskolák kínálata. Valahogy Carlton mindig olyan parányinak tűnt.. nem hogy hat középiskolája legyen.

St.Georgia gimnázium, Művészeti szakközépiskola, Sport és Atlétikai középiskola, Pincér/Szakács szakközép., St.Alexander gimnázium, Divattervezői.. Valahogy az egyik sem vonzott túlságosan.

Az utolsó mégis másnak tűnt. Első ránézésre a képek alapján is lányiskola- állapítottam meg. Két emeletes halványzöld épület, megállapításom szerint nemrég újíthatták fel. Nem volt nagy, de eléggé luxusnak tűnt. Tudtam, hogy ez nem lesz ingyen. Azok a csemeték, akik ide szeretnének járni, tehetős családból kell, hogy származzanak. Ilyeneket, mint én, sosem vennének fel. Valószínűleg a tanulmányi eredmények az utolsók a fontosság rendjében. Itt aztán senkit sem érdekel, ha buktál. Lényeg, hogy az apucid pénztárcája mellékeljen valamit az iskolának, és bentvagy.

Számomra elérhetetlen.

__________________

Imádlak titeket^^  ♥ Najó, valójában kérni szeretnék valamit.. mivel ez a 40. rész nem kaphatnék 40 kommentet?°.°

39.rész

Hosszabb rész, mert nekem ma nincs suli^^

39.rész /Lenne egy ajánlatom../

-Megerőszakollak?- nevetett- Ugyan Bellamarie.. Ilyeneket még te sem feltételezhetsz rólam.

-Nem?- húztam fel Anamy módra a szemöldökömet, s lassan megkerültem a pultot. A tornacipőmben hangtalanul közlekedtem, közben a kezemet nézegettem. Nem sérült meg. Haladás. Már megtudok ütni egy moonpyrt, anélkül, hogy megsérülnék. Nem vérzik a kezem, még csak folt sincs rajta. Nem éppen kemény, véres tettek- Igaz.. Melanie után megunthattad a kislányokat. Felvilágosítalak, moonpyrkám, hogy Melanie elég tapasztalt. Valószínűleg ez zavart meg, nem? Hiszen te a kislányokat szereted. Ezért kell Callie.

-Te most komolyan azt feltételezed rólam, hogy pedofil vagyok?- ingerelt, hogy mindenen nevetett. Akármit mondtam, csak mosolygott bambán, de csábosan, közben meg az arcomat fürkészte. Szinte már zavarba ejtő viselkedés.

-Cáfolod az igazságot, Luka?

-Nagyon félreértettél valamit, Bellamarie. Én nem vagyok pedofil, és eszembe sincs megerőszakolni téged. Hozzátenném még, hogy a barátnőidhez hozzá sem nyúltam. Ráadásul a legkisebb jelét sem adtam az érdeklődésemnek feléjük. Emellett, még annyit sem beszélgettem velük, mint veled a pedofil megállapításod óta- Luka szinte már hihetően adta elő a szavakat, de nem akartam bedőlni neki. Callie-nek hittem inkább.

-A rendőrségen magyarázd..- dünnyögtem, és fontolóra vettem, vajon mi lenne, ha feljelenteném.

-Miután felfaltam a város összes zsaruját- kacsintott. Íme, csődbe ment a legvalóságosabb és legelképzelhetőbb tervem- Sajnálom, ha nem hiszel nekem. De előbb- utóbb te is belátod, hogy a barátnőid egyszerűen hülyék.

-Csak szerelmesek.. Szóval neked ennyit jelentenek. Hülyék. Oké, felőlem.. Csak ha már idáig rángattad őket, akkor légy szíves ne rám hagyni a feladatot, hogy megvígasztaljam őket, ha összetörik a szívük. És most térjünk rá az ÉN problémámra- váltottam komolyra, remélve, hogy ezzel hajlandó lesz foglalkozni.

-Ó, mi nyomhatja a kicsi szívedet?- flegmult.

-Mi köze volt anyámnak az apádhoz?- böktem ki gyorsan, s Luka arca megfagyott. Még fehérebb lett, s mozdulatlan.

-Mit tudsz?- kérdezte mostmár halkabbra váltva.

-Sokat. Beavatlak, ha szeretnéd. Utána pedig válaszolsz- próbáltam varázsló szerűen megigézően nézni, a bólintására várva. Luka nem reagált. Csak csendben meredt rám, én pedig elkezdtem beszélni. Elmondtam neki mindent, amit tudtam. Az anyám és az apja kapcoslatáról, emellett arról is, hogy anyám pénzeli őket.

-Ezzel nem tudsz megfenyegetni- kacsintott, majd kiszolgálta magát egy kávéval.

-Nem is szeretnélek megfenyegetni- najó, valójában jobban örültem volna ha valami olyat tudok meg, amivel Lukát sarokba szorítom.

-Nos, mi ebből a tanulság?

-Minek kéne lennie?

-Anyucit megfenyegetheted. Lehet, hogy ezek után kapsz egy új telefont, esetleg kiskutyát, ami régi álmod.. mi kell még? Ja igen, nagyobb zsebpénz, hogy ne ebben a csukában járkálj még télen is- mutatott a piros tornacipőmre. Az utóbbi kicsit rosszul esett, mert ez volt a kedvenc cipőm. Nem azért hordtam, mert nem volt téli csizmám. Egyszerűen ezt találtam kényelmesnek és ennyi.

-Nem fogom megfenyegetni a saját anyámat!- csattantam fel- Majd úgy teszek, mintha nem is tudnék erről az egészről.

-Ahogy gondolod.. ahogy gondolod. Ha nem ütöttél volna meg, most egy szuper ajánlatot tudnék tenni neked- piszkálódott.

-Nyögd már ki.

-Ha esetleg nem vennének fel az álmaid iskolájába, mert úgysem fognak felvenni a sportsuliba, tudok egy iskoláról.. garantált a bejutás. Főleg ha lebeszélem.

-Nemár! Még egy iskolád is van?!

-Nem az enyém. Connie ex csávójáé. Tudod, Samy apjáé. Connie azt hiszi, hogy felszívódott a pasas. Jesszus.. az a lány annyira hülye tud lenni. A pasi még mindig itt van a városban, és az övé az iskola. Khm.. csak nehogy anyuci megtudjon bármit is az igazgatóúrról, mert akkor beleüti az orrát a döntésedbe.

_______

jobb oldalt láthatjátok a szereplőket^^ büszke fej, hogy odatudtam tenni őket^^ és akinek eltűnt onnan a blogja, ezer bocsi, de csak így tudtam megoldani. DE  http://kicsihell.blog.neon.hu/ - ide kiteszem, ha szeretnétek;) oldallinkben láthatóak a blogok. Ha szeretnéd a tiédet is ott látni, akkor kommentben jelezd, és én kirakom:P

ByeBye;)

ui.:   http://izabellagreens.blog.neon.hu/ kérlek nézz be Doddddyyyy blogjába. nagyon szuper a sztori^^ tuti tetszeni fog;)

38.rész

Megjött a kövi csajok^^ Holnap nooschúúl^^ félévi szünetünk van jupí:'D Jön az LBm.. Jujj, mi lesz itt.:D Na jó olvasást és nemdumálok tovább.. :D

ui.: kicsit rövidkés a rész:s

38.rész /Nesze neked moonpyr gyerek/

-Te meg mi a fenét művelsz itt?- nézett rám bambán Luka. Szúrós tekintettel méregettem a felém közeledő srácot. Hatalmas barna szemei még a lámpa vöröses fényénél is csodálatosak voltak. Nehéz volt ellenállni, a kísértés hatalmas, de meg kellett tennem. Gorombán viselkedni vele, mert ezt érdemli.

-Talán ha nem a barátnőimet tologatnád, nem lennék itt- Luka a szavaim hallatán elmosolyodott. Tipikus gonosz mosoly jelent meg az arcán, majd szavakat keresett, de én nem engedtem, hogy szóhoz jusson- Na idefigyelj te mocsok! Már az elején tudtam, hogy nem vagy normális, de hogy ennyire?! Felfogtad te, hogy mit művelsz? Kiskorúakkal találkozgatsz, és kihasználod őket. Gusztustalan vagy!

-Érdekes..nem ezt mondtad a múltkor is? Gusztustalan.. Nos, kicsilány, a barátnőid ezt nem így gondolják. Mintha kifejezetten kedvelnének. Már csak azt nem értem, hogy te miért különcködsz. Nincs rá különösebb okod- ujjait végighúzta az arcomon, s kirázott a hideg. Egy vámpír érintése alapból különös, és megrázó, de Lukáé még ennél is furcsább. Valahogy.. izgató, és félelmetes is egyben- Vagy csak szimplán féltékeny vagy?- húzta fel a szemöldökét, s én előkaptam a pult alatt rejlő kezemet, összeszorítottam, s ököllel arcon vágtam a fiút. A tettem után hátralépett, majd az arcához kapott. Láttam rajta, hogy fájt neki. Egy hampyr érintése is különös.. általában még fáj is. Nesze neked moonpyr gyerek.

Luka arcán egy rövid ideig pirosas folt díszelgett, a művem utónyoma, de nem kellett sok, hogy eltűnjön. Persze, ők sosem sérülnek meg igazán.

-Bocs, véletlen volt- dünnyögtem, rettenetesen bánva tettemet, majd bocsánatkérően lehajtottam a fejemet, és gyorsan hozzátettem- De nem ma!- Luka mintha egy kis időre komolyan, őszintének tekintette volna bocsánatkérésemet, de az utóbbi mondat után ismét komorrá vállt az arca. Meglepve meredtem rá, s mozdulatlan ajkaira. Nem szólt. Csak állt, s bambán fürkészte az arcomat. Kezdett kellemetlen lenni a köztünk lévő csend, nekem legalábbis- Hú, most meg fogsz erőszakolni?- törtem meg a csendet, s Luka arca mosolyra húzódott.

Arra a tipikus gonoszas mosolyára.

_____________________

Az eredeti részt töröltem és írtam nektek egy újat, hogy Lukás legyen:) Remélem a méret ellenére bejött:D  ui.: most az egyszer kérlek titeket arra, hogy kommenteljetek, ha tetszett a rész:) Köszönöm°;)

37.rész

37.rész /Drága válaszok/

Az elmúlt napokban nem sok információt gyűjtöttem, de amim volt, éppen elegendőnek bizonyult a következő lépéshez. Felkeresni Lukát. Az utolsó vele folytatott beszélgetés óta aligha telt el egy-két hét. Éppen ideje, hogy kapcsolatba lépjek vele. Nem engedhetem, hogy folytassa azt, amit művel.

Callie lelki állapotának romokba döntését.

Tény, hogy Callie önszántából ment bele a dologba, és ezt Luka is tudja. Ha átlagosan hülye lennék, mint Melanie vagy Callie, már engem is megdöntött volna. De nem! Luka irtó jó pasi, akár egy modell, és ellenállhatatlan.. a csajok csak úgy ugrálnak az ágyába, s ő ezt természetesnek találja. Ugyan, ki törődik azzal, hogy Callie mindössze egy gyerek? Tizennégy éves, mintadiák és tipikus jókislány. Nem iszik, nem cigizik, és füvet is csak a tévében látott. Melanie az már más tészta. Tiniribanc kategória fővezére, és büszkén számolgathatja a piercingjeit és tetoválásait, na meg a srácokat, akik kedvük szerint dugták a lányt.

Hosszas gondolkodás után, pénteken tanítás után felkerestem Lukát. Pontosan tudtam, hol találom őt. Carlton főterén, az apró kávéházban, amely a lakása alatt terül el.

Beléptem az apró zsúfolt helységben. Péntek délután. Tökéletes az emberek számára, a városban tétlenkedésre, esetleg baráti találkozók letudására. Egyből a pulthoz mentem, gondolva, hogy Luka ott lesz. Helyette azonban műkörmös kéz koccant a kemény pulton, s ezt egy pohár szilánkokra hullása követte.

-Segítsek?- kérdeztem, majd megpillantottam Connie, Luka húgának arcát.

-Nem kell. Tartom a frontot- bizonygatott, majd könyörgő szemekkel bámult rám. Egyértelmű, hogy nem tud mit kezdeni a pincérkedéssel. A szőke királylány nem erre a munkára termett. De ha valaki egy szülést túlélt, a pincérkedés csak nem lehet sokkal nehezebb- Rohadt életbe. Ilyen melókat rám bízni- nyafogott, majd az ezüst tűsarkúban egyensúlyozva kitapogott a szilánkok közül, s lába sértetlen maradt.

-Segítek feltakarítani, ha válaszolsz néhány kérdésemre- kocogtattam meg az egyik széket, s Connie érdeklődően nézett rám.

-Mondjad, de lehetőleg gyorsan. Luka nemsokára visszajön, és le fog tolni.. – magyarázta, majd a pult alá nézett- és azt nagyon- tette hozzá, majd helyet foglalt az egyik asztalnál. Nem egy férfi tekintet vándorolt a lány formás fenekére.

-Gyors leszek- ígértem, és egyből a közepébe vágtam- Tudsz valamit arról a személyről, aki pénzileg támogat titeket?- Conniet nem lepte meg a kérdés, s gyorsan válaszolt, ám nem számítottam rá, hogy nem ingyen adja.

-Ha elmosogatsz- mutatott a halványrózsaszín körmökkel a pult mögötti piszkos edény halmazra- Nevet is mondok- ügyes. Nem is gondoltam volna, hogy egy szőkének ennyi esze legyen. Végül is, a mosogatás nem olyan vészes. Bólintottam.- Sesilia Clemange- hangzott el a válasz a szőkeség szájából.

Próbáltam nyugodt maradni, ez azonban nem volt könnyű, ha az anyámról van szó. A múltkor már sejtettem, a Luka által írt levél elolvasása után, de most sokként ért. Tehát az anyám. Az anyám támogatja őket, én meg szenvedek. Folyton azzal jön nekem, hogy nincs pénzünk laptopra, telóra meg satöbbi. És most?! Kiderül, hogy csinos kis összegeket juttat el Lukáéknak.

-Mikor kezdesz mosogatni?- húzta fel a szemöldökét türelmetlenül a szöszi.

-Amint válaszolsz még néhány dologra- biccentettem- Az a nő.. Sesilia.. miért is támogat titeket?

-Igaz, Luka sosem beszélt erről, pedig nem volt nehéz kideríteni. Sesiliának és apának viszonya volt- a szöszi hangja egy pillanatra elcsuklott, majd folytatta- Luka még nagyon fiatal volt, amikor magunkra maradtunk. Neki is nehéz volt, nehezebb, mint nekem. Vigyáznia kellett rám, és megbírkózni a tudattal, hogy apának barátnője volt.. anya mellett. Természetesen, erről anyukánk semmit sem tudott. És Lukát ez bántja. Szerinte az egész az ő hiába.. szólnia kellett volna anyának a dologról, mert ő tudta. És akkor lehet, hogy még élnének. Mindketten.

Amikor végighallgattam amit a szöszi mondott, megsajnáltam őket. Lényegében, mindenről az én anyám tehet..

-Na – Connie letörölte a könnyeit, majd megdobta a haját és felkelt- Irány mosogatni- mutatott a pultra, én pedig engedelmesen mentem utána, mint valami kiskutya.

Ezért a néhány szóért bármit képes voltam megtenni. S bár fáj az igazság, sokkal jobb, hogy tudok róla. Megköszöntem Connienak, hogy elmesélte, majd felsöpörtem a szilánkokat, és gyorsan felmostam a barnás folyadékot a csempéről. Ezt követően néhány perc alatt elmosogattam, és rendet raktam a pulton.

Alig volt nyolc óra, amikor valaki belépett a kávézó ajtaján. Az ittlétem alatt nem lehetett több négy-ötnél a vendégek száma, és ez az idő elteltével csak csökkent. Mostanra már üres volt a kávézó, Connie pedig lelépett, hogy elkészüljön estére. Neki akkor kezdődik a munkaidő. Pénztkeres, csak éppen az utcán- ez volt az elképzelésem Luka húgáról.

-Bellamarie?

____________________

Justin Bieber Fanfic.

36.rész

Sziasztok:) Eljött ez a rész is.:D nem igazán lesz meglepetés.. :D meg kicsit hosszú, de érdemes végigolvasni..:D ♥ És köszönöm az eddigi 1332 kommentet^^ Jó olvasást!:)♥

36.rész /Kérdések válasz nélkül.. Callie?/

Órák után első dolgom volt elmenni a tanáriba, Callie anyukája után, hogy megköszönjem amit értem tett. Nem a legmegfelelőbb hely a beszélgetésekre, hiszen a sok vén tanár minden apró szót lehallgat, majd szétbeszélik a városban, a már átírt verziót.

Callie anyukája Stephanie az egyik sötét faasztalnál állt, kávésbögrével a kezében. Francia manikűrözött körmeivel egy hatalmas papírtömböt lapozgatott, néha-néha felhúzta a szemöldökét, majd szürcsölt egy keveset a forró kávéból, és tovább olvasta a papírokat. Vettem a bátorságot, és megkopogtattam az iroda ajtaját.

-Á, Bellamarie- húzódott mosolyra a nő ráncmentes kreol arca, s a kávét az asztalra tette- Mi járatban erre?

-Csak szeretném megköszönni amit értem tett- suttogtam, nehogy meghallják a körülöttünk lévő tanárok.

-Ugyan, semmiség volt- biccentett, majd arca hirtelen vált komorrá- De szeretnék valamit cserébe.

-Okké- dünnyögtem kíváncsian.

-Szeretném, ha kiderítenél nekem valamit. Egy fiúról lenne szó, akinek a nevét Callie mindenáron a kezére szeretné tetováltatni, de én nem engedtem meg neki. Most azzal fenyegetőzik, hogy átszúrja a fülét. Ahányszor megkérdezem tőle ki az a Luka Gostley, folyton témát terel. Mármint tudom, hogy a fiúja, de jó lenne róla néhány információ. Ha megtennéd..- szemei szinte már könyörgővé váltak.

Hirtelen összezavarodtam, megint elkezdtem nyugtalanul érezni magamat. A kíváncsiság kitört belőlem, én pedig gyors köszönés után leléptem az iskolából.

Egyedül akartam lenni, és megtudni mindent. Miért van Melani kezén Luka neve? Miért akarja ezt Callie is? Esetleg valami sztárért indultak be ennyire Melanieval? Miért titkolta Luka, hogy annak idején az én anyám segítette őket pénzileg? Valójában kapcsolata volt anyának Luka apjával, Eduarddal?

Nem tudtam mitévő legyek. Lukával kéne beszélnem? Annak mi értelme lenne? Vagy béküljek ki Melanieval, és belőle szedjek ki mindent? Nem. Callie a megoldás. Már megint.

Úgy döntöttem, előbb hazamegyek, átöltözöm és megoldom a feladataimat a holnapi napra, na meg leckét írok és tanulok egy kicsit. Fogalmam sem volt, mikor is érek haza majd, ha elindulok kideríteni a dolgokat. Biztosabbnak tűnt mindent megoldani még mielőtt Calliehez megyek.

Este hét körül vágtam útnak, ami Callie-ék házához vezetett. Érdekes. Maga Callie anyukája adta meg a címüket, mivel Callie még az érkezésemről sem tudott. Nem lepett meg a rózsaszín kis előszoba, sem az ott található fehér pihe-puha szőnyeg, és a többi ami Paris Hiltonra emlékeztetett. Hiszen ez volt Stephanie FlyButs lakása, és az ő szőke lányáé. Minden tökéletes és rózsaszín. Mi kell még? Callie szobája.

Elképesztő, hogy mennyire nem illik Callie személyiségéhez ez a berendezés. Fehér márvány ágy, fáradtrózsaszín takaróval, és szív alakú párnákkal. Az ágy mellett apró gyapjúszőnyeg, és egy hozzáillő babakék papucs hevert, C betűt ábrázolva. Az szoba egyik oldalán teljes fény áramlott be, a hatalmas ugyancsak fehér ablakokon keresztül.

-Szia- üdvözölt meglepetten Callie.

-Cally kicsim, Bellamarie szüleinek el kellett menniük, ezért áthozták Bellyt, hogy egy kicsit együtt lehessetek- jött a megmentő hazugság Stephanie szájából. Hátradobta hosszú barna mű haját, majd Gucci hajpánttal fogta össze. Elképesztő, hogy ennek a nőnek mikre nem telik. Tipikus plázapicsa. Ezerrel költi a még meg nem keresett pénzt, közben ‚profi‘ módon kamasz lányát neveli, és néha-néha még az iskolába is bemegy, hogy megtarthassa az általa vezetett rajz órát.

-Szuper- vigyorgott Callie- Anyu hoznál nekünk valami kaját?

Stephanie szó nélkül lelépett a konyhába, és mi ketten maradtunk. Várhatóan valami szója vagy megaegészséges ételt dob tányérra..

A kettőnk közt uralkodó kínos csend néhány másodperc alatt elszállt. Callie lelkesen mutogatta szobája összes részét, én meg ámultam- bámultam. Voltaképp, de tényleg csak egy kicsit, irigy voltam a szőke lányra. Neki mindene megvan, amit csak kért. És én? Pokoli élet jutott nekem, hazug szülőkkel, és különféle lényekkel. Hol ebben az igazság?!

-Kérdezhetek valamit?- szólaltam meg hosszas idő után én is.

-Persze, mondjad- jött a rövid válasz, s ezek után már csak az idegesítő csámcsogást hallottam. Gyönyörű. Így eszik egy elkényeztetett királylány. A hamburgerbe hatalmasatt harapott, majd annak tartalma részenként potyogott a rózsaszín szőnyegre. Gusztustalan. Callie nem csinált belőle ügyet, összeszedegette, és beledobált a kis kukába. Ez az én Calliem!

-Ki az a Luka?- nyögtem ki nehezen.

-Ezt nem lenne szabad elmondanom.. ugyanis megígértem neki, hogy titokban tartom a dolgot. De mivel téged mondhatlak egyetlen barátnőmnek, úgy döntöttem rád zúdítom a történetet. Szóval Luka egy igazán jóképű, húszas éveiben járó pasi. Elképesztő, hogy ennyire szexi. És a múltkor találkoztam vele a drogériában. Aztán beszélgetni kezdtünk, ő meg megkért, hogy menjek el a modell vállalatába, legalább körülnézni. Azt mondta, kitűnő alakom van a modellkedéshez.. Ez olyan két- három hete lehetett. Amikor megláttam az ott levő lányokat, megdöbbentem, hogy éppen engem akar melléjük. Egytől egyig gyönyörű, tizenöt- tizenhat évesek. Nem kellett hosszabb ideig biztatnia, hogy én is kedvet kapjak a dologhoz. Sikerült átvészelnem egy fotózást, és egyre gyakrabban találkozgattunk Lukával. Tegnap volt egy hete, hogy Lukával összejöttünk. Tudom, hogy hatalmas a korkülönbség, de én tényleg szeretem. És tudom, hogy ő is szeret..

__________________________________

És igen.:D Ja és szívesen meghallgatok pontokba foglalva néhány ötletet a történettel kapcsolatban;) [nem jelenti azt, hogy aszerint fogom megírni, csak ihletet kéne merítenem] :D

Egyébként nektek nem tűnt fel, hogy milyen gonosz vagyok?:O Mármint, úgy általában? Nyugtassatok meg, hogy nem, mert akkor folytatom az ördögi tervemet [nem a bloggal kapcsolatban]:D

Kicsi_Hell

jútúb csatornám:

http://www.youtube.com/user/KicsiHell98?feature=guide

iratkozz fel te is;)

35.rész

Rövid rész. Csak azért, hogy ne érjen egyszerre túl sok sokk! :DD kövi*

35.rész /Szőke szerencse.. barnáknál is működhet*/

Eddig minden a terveim szerint haladt. Callie anyukája nagyon szívesen segít- állítása szerint. A félévi jegyeket elkezdték lezárni. Jobb bizonyítványom is lehetne, de megelégszem azzal, amit az osztálykönyvben láttam. Na igen, nem szabad belelesni az osztályzóívbe, de nem bírtam megállni, hogy ne olvasgassam át a jegyeimet.

Matematika: [B]

Angol: [B]

Földrajz: [A]

Rajz: [A]

Informatika: [A]

Biológia: [A]

Testnevelés: [A]

Etika: [A]

Magaviselet: [ ]

Ami azt illeti, ez a félév nem volt nehéz. Nem a legtöbbet jártam iskolába ugyan, mégis szép érdemjegyet kapok. A második félévben búcsút intek a földrajznak és a biológiának, ami helyett kémiát és fizikát magolhatok majd. Tökéletes. Sosem volt az erőségem ez a két óra..

Az iskolánk szabájai kissé eltérnek a helyi suliktól, nálunk ugyanis nem osztályozzák az idegen nyelveket. Szakkör szerűen, de mégis kötelező részt venni legalább két másik nyelven. A téli szünet előtt aktívan bejártam a német szakkörre, ami bár nehéz volt, mégis megpróbáltam hozni a formámat. Német mellett nagyon lazán a franciát is elkezdtem. A nyelvvel nincs gondom, de a tanárral annál inkább. Mi az hogy nem oktat minket normálisan?! Három hetente jó, ha egyszer nem felejt el megjelenni a könyvtárban, hogy fél órán át meséljen valamit, majd orvosi kivizsgálásra hivatkozva lelép. Mr Monforth- ot a legkevésbé sem kedvelem. 65 éves, de még mindig nem ment nyugdíjba. Sokan azt gondolják róla, hogy vámpír, mivel közel ezer éves már, de a látása és a hallása tökéletes. Sajnos.

Az angol óra fájdalmas volt, mivel a tanár feleltetett. Még év elején vettük Shakespearet, és kötelezően át kellett ismételnünk a fél könyvni anyagot, amit már egyszer megtanultunk. Csak reménykedtem, hogy megúszom az egész feladatot, amikor a tanár a kezünkbe nyomott egy három oldalas tesztet.

-Kérem tollal dolgozzanak. A tesztre kapott érdemjegy beleszámít a félévi bizonyítványba!- szólalt meg az osztályfőnököm, Mrs Heißer.

Ahhoz képest, hogy milyen nehéznek bizonyult a cucc, néhány perc alatt elkészültem vele, majd letettem a tanári asztalra.

-Mrs Clemange, amennyiben nem igazoltatja holnapig az elmulasztott óráit, nem adhatok C-nél jobb értékelést a magaviseletére.

-Tanárnő kérem, én még a hiányzásom utáni napokon leadtam az igazolásokat- győzködtem a tanárt, s csak erősen remélni mertem, hogy működik a dolog.

-Biztos vagyok benne, hogy nem adott le igazolást semmilyen formában!- erősködött Mrs Heißer.

-Tanárnő, emlékszem, amikor átnyújtottam a papírokat! Nézze meg jobban, lehet, hogy valahová eltette, esetleg elfelejtette megnézni!

A tanárnő szúrós tekintettel méregetett, majd a zöld osztálykönyvet kezdte el lapozgatni, s három papír esett le a földre. Gyorsan utánuk nyúltam.

-Á, meg is van- feltette a szemüvegét és olvasgatni kezdte- Nem is emlékszem rá. Hiába, öregszik az ember..- motyogta, majd kék tollal bekarikázta az A-t magaviseletből.

______________________________

Pamparáám:D Tudom, hogy unalmas és rövid, de a köviben a székről is leestek majd (remélem) :'D 30 komi után ma kaptok kövit:P

34.rész

Sziasztooooook:) Annyira de annyira hiányoztatok;( ♥ A lényeg, hogy már itthon vagyok!!:) El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire vártam a pénteket:) Nade élménybeszámoló a rész végén;)

34.rész /Álmatlan éjszakák/

Merem állítani, hogy életem legrosszabb éjszakáját éltem át. Hiába küzködtem a fáradtsággal, az álom csak nem akart elnyomni. A gondolatok össze-vissza lebegtek a fejemben, nem tudtam őket elrendezni. Hiába kerestem a kiskaput, amely kevésbé fájdalmas magyarázatot nyújt, nem találtam. Az agyam zakatolt, s szinte már belefájdult a fejem a körülöttem lévő csendbe. Zúgott a fülem, nem telt el hosszas idő, és a hasam is erősen fájni kezdett.

Ennél már csak a halál lehetett rosszabb.

Amikor kinyitottam a szemeimet, nem akartam elhinni, hogy sikerült elaludnom. Kezemben a telefonomat szorongattam, s csalódottan fújtam ki a levegőt, amikor megláttam, hány óra is van.

1:00.

Rettenetesen sokat aludtam, mondhatom. A szoba még mindig korom sötét volt, a kézi lámpámat nem találtam. Sosem féltem a sötétségtől, teljesen normális dolognak találtam, de most minden más volt. Nem mertem megmozdulni. A fehér függöny mögött mintha egy alak állt volna, rám várva.

Szedd össze magad Bellamarie!

Nehézkesen lábra álltam, majd kitapogattam a körülöttem lévő dolgokat, a hasraesés elkerülés érdekében. Küldetés teljesítve.

Élve visszaértem a fürdőszobából, s büszke mosollyal feküdtem vissza az ágyamba.

*°*

A zord éjszaka után karikás szemekkel indultam el az imádott iskolámba. Gyalog mentem, hisz nincs az annyira messze. Rosszul éreztem magam. Fájt a fejem, a hasam és megállás nélkül ásítoztam. Full másnaposan néztem ki.

-Biztos nem vagy rosszul?- kérdezgetett Callie. Hiába tagadtam, ő nem akarta elhinni.

-Semmi bajom- bizonygattam- De lenne valami.. megtudnál nekem tenni valamit?

-Orvosra van szükséged? Vagy miről lenne szó?

-Nem kell orvos. Inkább anyukádra lenne szükségem- ledobtam a táskámat a földre, és kivettem a három darab papírkát. Az én művemet., majd átnyújtottam Callienek, aki egy szemöldökfelhúzással reagált.

-Ez meg mi?

-Igazolások. Hogy félévkor ne bukjak. Anyukádnak be kéne csempésznie az osztálykönyvünkbe, hogy az osztályfőnököm azt gondolja, elfelejtette megnézni. Ma angolon említeni fogja nekem, hogy B- a magaviseletem. Én pedig beadom neki, hogy már régebben leadtam az anyukám által írt igazolásokat.

-Profi vagy- nevetett fel- Szerinted anyu belemenne ebbe?- kicsit mintha elbizonytalanodott volna.

Nem ismertem erre a feladatra tökéletesebb személyt, mint Callie anyukáját. Nem egy szigorú, negyvenes éveiben járó nőt kell elképzelni. Mindössze harminc éves, és sosem értettem, hogy került be a sulinkba, tanárként. Kicsit talán Connie-ra, Luka húgára emlékeztetett. Tizenhat évesen megszülte a kis Calliet, akit a nagyanyja nevelt fel, mivel az anyukája vásárolt. Vásárolt? Akkor meg hogy jöhetett össze neki a tanári állás? A főiskola meg minden? Hát, etika és rajztanárnak tökéletes. Ezekből a tárgyakból még sosem kaptam A+nál rosszabb jegyet!

-Meglesz- biccentett Callie, majd a suli felé indult gyors léptekkel, kezében a papírjaimmal.

Ez az!

_________________________

Köszönöm mindenkinek aki írt névnapomkor is, és a jókívánságokat a síeléshez:) Na igen. Nem váltak be, de még élek!! Nem törött el semmim, ugyan síelni nem igazán tudok:S Annyi megvan belőle, hogy elindulok meg tudok ekében menni de az ívek valahogy .. khm.:D A síversenyen sem indultam, de kit nyom. :) 1,5 napot töltöttem a síléceken, a többit a szobában. Emellett rengeteget sírtam, mert rosszul voltam, aztán túléltem egy kiközösítést meg minden. SOHA TÖBBET!

Remélem tetszett a rész, és egy kicsit hosszabb is lett:)) Végre itt^^ és ígérem, hogy bepótolom a blogokban az általam el nem olvasott részeket:))

Na most lépnem kell:/ úgy néz ki, hogy vásárolni megyek (^^) hosszas idő után még ennek is örülök(:

éééés január 26 volt életem legszarabb napja:/ miért? át kellett élnem azt amit sosem akartam:// hogy mindenki ellenem fordult és blablabla..

na mindegy. csak pozitívan, tehát: SOHA TÖBBET. Majd egyszer talán megpróbálkozom a snowboarddal(;

ByeBye ♥

ui.: aki beszélgetni szeretne az csak msn-en keressen, mert beszarott a skypem meg a facem:S

33.rész

Sziasztok! Utolsó rész, még mielőtt lelépnék..:)

33.rész

-Akkor holnap a suliban- mosolygott rám Callie, megigazította aranyszőke fürtjeit, majd a piros kötött sapkával lesimította a kusza hajréteget.

-Köszi mégegyszer- intettem neki, majd becsuktam a lakásunk ajtaját, és a mellette lévő apró láncot rákapcsoltam. Aranyos volt Callietől, hogy még a korom sötétben is kimerészkedett Carlton esti utcáira, hogy elhozza a hanyag osztálytársnőjének a leckéket.

Január van, ami azt jelenti, hogy hamarosan képenvág a márciusi felvételi lap, amelynek köszönhetően tovább tanulhatok majd. Ez pedig közel sem egy biztos dolog. Semmi képpen nem szeretnék gimnáziumba menni. Egyszerűen még most sem tudom, mit akarok az életemmel. A spotolói karrierem befuccsolt, úgy látszik, soha többé nem veszem igénybe. Ugyan minek? Atlétika iskolába bejutni esélyem nincs. Miért? Még csak az országos atlétika versenyre sem kerültem ki, ráadásul a magaviseletem kérdőjeles a jövendőbeli bizonyítványomban.

***

Már rég aludnom kellett volna, amikor felcsillant egy apró fény az immár üres fejemben. Egy dolog, ami sok mindenen változtathat. Callie. Pontosabban, nem is ő, inkább az anyukája. Callie anyukája ugyanis tanár, és esetleg meg tudna tenni az imádott lányának egy szívességet. Méghozzá becsempészni az általam hamisított igazolásokat a nem meg jelent óráimról.

Gyorsan felkapcsoltam az asztalomon lévő kisvillanyt. Egy ideig még pislogtam, mivel a szemem nem bírta a hirtelen erős fényt. Előkotortam az asztalomból egy papírt, és felkaptam a piros kis kézilámpát, amely vészhelyzetek esetére volt elrejtve. Szerencse, hogy volt benne elem, így működött.

Ezt követően belopakodtam a konyhába, ahol reméltem, hogy találok valami használhatót. Néhány csekket, amelyen anya aláírása szerepel, esetleg ha nagyon mázlim lesz, akkor egy kész levelet, amiből a betűket kopírpapírral hamisítani tudom majd.

Hosszas kutakodás után kezembe akadt néhány lap. Pontosabban különféle borítékok, s azokban levelek. Nem értettem, miért is rejt valaki a konyhapult legalsó, ráadásul kulccsal lezárt fiókjába leveleket. Teljesen logikátlannak tűnt.

Ha már elrejtek egy ilyen levelet, nem a konyhába, közös területre tettem volna. Ha magánügy, akkor az ágyam alá dugom vagy nem tudom. Kíváncsian nyitottam ki a borítékot, amelyen egy ismerős kézírás ütött szemet. Nem volt benne biztos, hogy jól látom a kézilámpa fényénél, de ez is elég volt ahhoz, hogy el tudjam olvasni.

Sesilia! Köszönöm a családom nevében az öntől kapott támogatást. Nem is tudom, mi lett volna velünk, ha ön nem segít rajtunk. Rettenetesen nehéz időket élünk át, és mindemellett a maga segítő keze remekül jött, hogy kilábaljunk a nehézségekből. Nehéz leírni is, milyen az ha az ember elveszíti szüleit, magára marad egy tizenéves lánnyal. Megígérem, egyszer minden egyes centig visszafizetem az öntől kapott szeretetet és anyagi gondozást. Üdv; Luka Gostley

Bambán néztem az apró papírt. Luka?! Miért van köze mindenhez neki? Miért írt az anyámnak levelet?!

Eszembe jutott a kép, amikor Luka nappalijában ültem. Mesélte nekem ezt az egészet. Az időszakot, amikor elveszítette a szüleit, akiket megöltek. A húgával maradt, aki nem sokkal ezután rossz útra tévedt, úgymond árulta magát, és ezzel tartották el magukat. Luka említett egy titokzatos alakot, aki az apja barátja volt. Azt állította, hogy sosem találkoztak.

A kép még így kómásan is összeállt a fejemben. Anya volt az. Az ismeretlen, titokzatos alak, aki pénzzel látta el őket. Ekkor már éltem, de annyira kicsi voltam még, hogy képtelen lettem volna felderíteni ezt a dolgot. Anya volt az a személy, aki ígéretet tett Luka apjának.

Egyetlen esélyes megoldás lebegett a fejemben.

Anyának viszonya kellett, hogy legyen Luka apjával!

___________________________________

Elég sok információt tartalmaz, nem?:)

a maradék kedvem is elment a sítábortól, amikor tegnap este megjött._. basszamegakurvaanyjátakibaszottgeciáááááá-.-""" miért?!! számításaim szerint teljességgel lehetetlen volt, hogy ezen a héten megjöjöjjön:( szorítsatok, mert közös fürdőnk lesz a fiúkkal.:( ott fogok meghalni:(  meg a hasam is fájni fog:( DE MIÉRT?! fiú akarok lenni!!:( de ezt már mondtam:'D

na mindegy a lényeg, hogy be kell teljetek ezzel a résszel, és kövit szobat/vasárnap várhattok majd;)

ui: csütörtökön névnapom, emlékezzetek rám;DDD

32.rész

Sziasztok. Hát igen, idetoltam a képemet, hogy részt írjak, ami most egy kicsit hosszabb lett, mint az előző^^ A lényeg, hogy hétfőtől nem leszek. Ezerszer elmondtam már, de nem tudok belenyugodni. Megpróbálok még egy részt hozni, mielőtt elmegyek. Szombaton vagy vasárnap kerül fel.:$

32.rész

Nem tudtam, mit is gondoljak a szemem előtt elterül hófehér, vékony kézről, s azon lévő díszes szövegről. A szövegről, ami csupán egy nevet ábrázolt, de én reagálni is képtelen voltam.

Miért kavart fel ennyire? Hiszen több ezer Luka élhet az apró Carltonban, emellett lehet, hogy Melanie jelenlegi barátja is Luka. Ugyan már, nincs ezen semmi különös- nyugtáztam magamat.

-Kicsit sem vagy nem normális- dünnyögtem az orrom alatt, de Melanie egyhamar kiszúrta reakciómat.

-Valami gond van? Figyelj, szerintem ha szépen kéred anyukádat, neked is előbb-utóbb megengedik- vigyorgott, majd visszahúzta a dzsekije ujját, hogy eltakarja a tetoválást.

-Nekem nem kell a rohadt tetoválásod. Miért Luka? Mit jelent az a név? És egyáltalán ki a faszom az a Luka?!- zúdítottam rá a kérdéseimet, s bár nem akartam őt belekeverni az érzelmeimbe, gondolataimba, most mégis sikerült. Illetve, sikerült volna, ha Melanie nem ragad le az első két mondatnál.

-Mi a gond?- húzta fel a szemöldökét, tipikus szőkén nem vágom fejjel- Luka, az csak egy név. Simán, egy srác neve. Meg sem merem említeni, hogy mi közöm van hozzá, mivel még jobban kiakadnál. Figyelj, Bellys.

-Anamy!- mordultam fel a ‚Bellys‘ hallatán.

-Oké, Anamy. Figyelj, én megértelek, nekem is furcsa ez a sok változás, de idővel te is megszokod. Csak két tetoválás, és egy piercing. Ettől még nem lettem más, sem pedig kurva- az utóbbi hallatán nem éppen egyetértő nyögést hallattam, de Melanie figyelmét ez is elkerülte. Hogy lehet valaki ennyire egoista? Egyszerűen, azt hiszi, hogy megint az ő bajai érdekelnek. Valójában, leszarom a piercingjét, és a tetoválásait is. Én egy szűzhártyával több vagyok nála- Anamy, tudom, hogy még nem vagy túl az első srácon sem, de ez teljesen normális. Van, aki később érik. Hidd el, ezért nem kell különcnek érezned magad!

-Szerinted engem annyira lázba hoz a tetoválásod, meg hogy tiniribanc vagy?!- meredtem rá nagy szemekkel. Igen! Ez az! A pillanat, amikor végre őszinte leszek vele, és mindenkivel. Amikor a kislányból nagylány lesz.. oké, hagyjuk.

-Tiniribanc?! Hol élsz te? Bellys drágám, te sem vagy több egy szűzkurvánál! – reagált gyorsan, majd legjobb barátnőjének oltásába kezdett- Vonulj kolostorba, te retek- felkapta a hinta mellett heverő táskáját, köpött egyet, majd elvonult. Járása sietős volt, gondolom majd‘ megfagyott abban a ruhában. Nem is csodálom. Az ilyenektől csak undorodni lehet.

De mit keresett Luka neve a kezén?

Ez az Bellamarie! Elbasztad. Most nem tudom kideríteni, hogy miről is van szó. Mindezek felett, leckém sincs holnapra, ami persze létfontosságú, ugyanis félévzárás. Magaviseletből hiányos vagyok, az már biztos. Örülhetek, ha nem vágnak ki.

Szükségem van egy emberre, aki segít nekem. Valaki, aki mondjuk elintézhetné, hogy ne vágjanak ki, ráadásul a moonpyr- hampyr dolgokban alaposan felvilágosít.

Apa? Határozottan nem.. Joshua? Neki nem igazán vannak kapcsolatai a ‚mi‘ világunkban, a földnek nevezett, szmoggal töltött légkörben. Mindenesetre, nem tudtam mitévő legyek. Egyet azonban elintézhetek a gondjaim közül. A leckéimet, és a lesők megírását a holnapi napra.

Előkotortam a telefonomat, és Callie-t hívtam. Callie a lány, aki olykor Melaniet pótolta. Nem gyakran beszéltünk az utóbbi időben, mivel erősen kerülöm a társasági oldalakat. Valójában mindenről csak az időhiány tehet. Ha most otthon gubbasztottam volna, nagy eséllyel a facebook előtt menne a kockulás.

Mázli, hogy Callie örült, amikor meghallotta a hangomat, és sikerült megbeszélnünk egy találkozót ötre, nálunk.

Kicsit féltem hazamenni, mivel nem tudhattam, apa miként reagált az iménti kitörésemre.. Márcsak az idő kérdése.

- Callie;)

31.rész

Sziasztok;) Túléltem a mai napot.:$ meglepő, mi?:D

31.rész /Sosem leszel a régi*/

Még mielőtt apa bármit is mondhatott volna, szélsebességgel rontottam ki az ajtón, szerencsémre Melaniet majdnem elütöttem.

-Gyors vagy- jegyezte meg Mel, majd bénán kezdett mutogatni az orrára.

-Mi a franc?!- meredtem irigykedve, de mégis undorodva az orrára. Megnyugodtam, hogy nem orr plasztikán esett éppen át, csak egy kis kő díszelgett benne. Pontosan olyan, mint amelyről már ötödiktől beszél nekem, meg nyávog, hogy mindenképpen kell neki egy ilyen. És?! Láss csodát, az öreganja megengedte neki! Ezt nem hiszem el! Egy hete lakik a nagyanyjánál, és máris piercingje van?

-Tetszik?- húzódott hatalmas vigyorra a szája.

°**°

A jó öreg Melanie, aki még mindig egy ribanc palánta. Szerintem ez a cucc valami abnormális. Mármint, milyen eszetlen nagyszülő engedi meg az unokájának, hogy piercingje legyen az orrába? Tizennégy évesen?! Ráadásul nem is ő a lány törvényes képviselője! És nem azért jött, hogy normális életet próbáljon teremteni Melanienak? Normális?! Ez a normális? Hogy piercingje van, és már megint úgy néz ki, mint valami sarki.

Éppen a lakópark mögötti füves területen hintáztunk, amikor fintorogva mértem végig Melaniet. A legjobb barátnőmnek nevezett személyt. Ugyan.. ugyan.. Ez barátság? Egyszerűen lassan már undorodom tőle.

Amikor lábra állt, és felkelt a hintából, apró szegecses bőrkabátja eléggé felcsusszant ahhoz, hogy a szemem megakadjon a fekete, számomra összemosódott folton, amely a csípője bal oldalán helyezkedett el.

-Az mi?- meredtem rá, kérdőre vonva, de számára ez teljesen normális volt. Műkörmös kezeivel megragadta a barna dzsekit, majd szabadon hagyva a területet, amely a tetoválást rejtette, közelebb lépett hozzám.

Egy végtelenjel.

Az összes gondolatom, amelyet eddig magamban gyűjtöttem, most kikívánkozott, s nehezemre esett nem kimondani mindent, amit róla gondoltam. Egy rohadt ribanc. Igen, ez a legjobb barátnőm. Tetoválás van, piercingje, műkörme és nem akarok belegondolni sem, hogy még mit tartogat- Te normális vagy?! – egy apró mondat jött ki belőlem, s Melanie még mindig nem furcsállotta a dolgot.

-Mi van? Nem tetszik? Szerintem aranyos- mosolyodott el bambán, majd ujjai hegyével végighúzta a tetoválás körvonalait.

-Van még valami egyéb?- húztam el a számat, mire Melanie félve tűrte fel dzsekijének karját, egészen a könyökéig, amelyen jól látható volt egy újabb tetoválás. Gyönyörű! Pfúj. A tetoválás ezúttal egy szöveget ábrázolt, halvány, de díszes betűkkel. A betűket összekapcsoltam, és egy fiú nevet olvastam ki belőle..

Luka.

30.rész

Úgy-ahogy összeszedtem magam.:$ Mostantól megpróbálok nem foglalkozni velük, ha meg még durvábbra fordulnak a dolgok, akkor én is durvábban fogok lépni. :$ Na jó olvasását és köszönöm mindenkinek a biztatásokat;) ♥

30.rész /Mintaszülők vagytok..*/

Melanie minden áron találkozni szeretett volna velem, én viszont annál kevésbé. Nem volt kedvem vele tölteni egy újabb néhány órát, majd a csevegését hallgatni. Megvoltak a saját problémáim, és a még mindig bennem rejlő megválaszolatlan kérdések. Mielőtt elindultam volna, hogy találkozzak Mellel, lerohantam apát, aki vacsorát kotyvasztott.

-Apa.. szerintem beszélnünk kéne- motyogtam elég bizonytalanul, majd becsusszantam a konyhaasztal melletti vörös padra.

Apa felvonta a szemöldökét, majd egy percre figyelem nélkül hagyta az éppen készülőben lévő tükörtojást- Miről?- láthatóan kellemetlenül kezdte magát érezni, és csak remélte, hogy nem a fiúkról, vagy a szexről fogom őt kérdezgetni- Mert az olyan dolgokat.. nos, igen szívesen elmagyarázom neked, de szerintem anyád alkalmasabb lenne rá. Végülis.. ő is nőből van- zagyvált össze vissza, de szerencséjére a szavába vágtam.

-Apa, nyugi. Mindent tudok.. azon a téren- tettem hozzá gyorsan, minden létező feltűnés nélkül.

-Hál’istennek- fújta ki apa a levegőt, és én akarat nélkül, de felnevettem- Na mi a téma?- kérdezte mostmár megkönnyebbülten, azzal a tipikus laza stílusával.

-Tegyük fel, hogy tudok ezt-azt..- néztem rá mereven, pókerarccal. Apa nem mutatott felém, még egy apró ‚felfogtam‘-ot sem, tehát folytattam- Azt hittétek, hogy a sporttal elterelitek a figyelmemet a külvilágról? Mármint, a körülöttem lévő veszélyről?! Nem kell tagadni, már mindent tudok. Magam jártam utána, ráadásul némi segítséget is kaptam. Tehát ezért nem akartad, hogy Joshua beleavatkozzon az életembe! Tökéletes vagy apa, nekem aztán elhiheted! Azt hitted, hogy nem fogok rájönni? A moonpyrokról való állításaid totál hamisak voltak. Minden amit mondtatok egy nagy hazugság, úgy ahogy van! Ha Joshuától akkor nem szaladok el, mindent elmondott volna, igaz?! Ezért nem akartad, hogy találkozzam vele. Ezért nem csinálhattam sosem semmit, a tanuláson és a sporton kívül..Azt hitted, hogy ezzel eltereled a figyelmemet? Ha sikeres leszek akkor majd nem lesz időm az ilyenekre? Hát tudod mit, mintaszülők vagytok, ha ettől jobban érzed magad!

Egy egész szövegözön zúdult ki belőlem, s apa csak ijedten, értetlenül nézett rám. Nem tudott megszólalni, ha meg is próbálta volna, ideje aligha maradt volna rá. Amikor a beszédem egy részét kiöntöttem magamból, a csengő éles hangja ütötte meg a fülemet.

Melanie.

*°°*

http://onlygirlinmylife.blog.neon.hu/ 20:20 után klikkeljetek ide;)

lelki szemetes

Éppenséggel a naplós blogba is írhatnám ezt, de mégsem. Részben a bloggal kapcsolatos, részben velem.

Ez nem sajnáltatás, csak muszáj kiírnom magamból. Már nem bírom, amit nekem csinálnak. Felesleges, hogy szép meg okos vagy, felesleges, hogy tudsz verekedni, felesleges szócsatában győzni ha négy cigány (és igen így kimondom nuku tisztelettel fogok róluk beszélni) van ellened.  Lehordanak minden kurvának, ott az úton, emberek szeme láttára. Mit teszel? Vissza nem szólhatsz, mert négyen vannak, ti meg ketten. Két sovány abszolút nem verekedésre alkalmas csaj, ráadásul magassarkúban. Ők négyen, hatalmasak (1 tonna darabja). Ha neked esnek, kinyírni is képesek. Volt már rá példa, hogy nálam idősebbeket kövekkel dobáltak meg. Tavaly is gondom volt velük, és nem tagadom. Képes voltam megtépni egy másikat, de azt most ne keverjük ide. Mindenhol ott vannak, minden percben követnek, ahol tudnak, letámadnak.

Mit tettél? Semmit. Irritállja őket, ha valaki más is képes egoista lenni, azthiszi magáról hogy szép. És igen, még mindig ezt gondolom magamról!! Ő mire büszke?! Hogy a családja abból él, amit anyám fizetéséből lefognak?! Hogy a házuk szinte összedől?! Mellesleg osztálytársaim, de kit érdekel, hogy 15-16 évesek, én meg 13. Sőt!

Sírva jövök haza iskolából, mert már nem bírom amit csinálnak. Utálok minden nap visszamenni.

Nem egyszer voltak kint a szüleim az iskolában, azért, amit csinálnak.  Most megint ez lesz. Holnap is. Utána újra kezdődik.. Hiába buknak meg, akkor sem szállnak le rólam (az egyik hatodikos tavaly velem járt,szintén 15 éves-.-").

Egyszerűen képtelen vagyok írni ilyen állapotban. Sajnálom.